
Már dolgoznak a különböző szintek kialakításán a Hajdú-bástyánál
Fotó: Székelyhon
A falak megőrzésére irányuló teendőkkel jól haladtak, jelenleg pedig két bástyánál zajlik a felújítási munkálatok dandárja a székelyudvarhelyi Székelytámadt-várban. Bizonyos, a támogatott projekttel nem összefüggő, ám lényeges tanulmányok elkészítése azonban jövőre tolódik.
2023. szeptember 17., 09:192023. szeptember 17., 09:19
Ötmillió euróra pályázott sikeresen 2019-ben az Európai Uniónál Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, amelyből a Székelytámadt-vár restaurálását finanszírozhatják. Két évvel később készültek el a konkrét felújítási tervek, idén tavasszal pedig már a kivitelezés is elkezdődhetett.
Mostanra szinte teljesen befejeződött a hátsó várfal megerősítése, illetve a hiányzó elemek pótlása, ugyanakkor a többi várfal esetében is jól haladnak a munkálatokkal, a nagy részét már elvégezték – tudtuk meg Zörgő Noémitől, az intézmény szóvivőjétől.
Utóbbi helyszínen 80 centiméter mélységben távolították el a járófelületet, ott most régészek dolgoznak. A leletek függvényében fogják meghatározni az új járószintet. A Hajdú-bástyánál – ahol kulturális és turisztikai központot szeretnének létrehozni – jelenleg a fémszerkezetű elválasztó szintek elhelyezése van folyamatban. Ezzel párhuzamosan a lőréseket is restaurálják a szakemberek, azok ugyanis nagyon rossz állapotban vannak.
A legutóbbi tanácsülésen
ezért erről is bővebben érdeklődtünk. Zörgő Noémi kifejtette, az említett költségvetési tételnek nem volt közvetlen köze az európai uniós támogatású beruházás megvalósításához, valójában egy tanulmányt kell készítsenek arról, hogy rendbetétele után miként üzemeltetik (látogatók bevonzása, minél jobb bemutatása stb.) a várat. Ezen dokumentumokat viszont csak akkor lehet majd összeállítani, ha elkészült a városközpontra vonatkozó zonális területrendezési terv (PUZ). Utóbbira egyébként az országos helyreállítási programban (PNRR) nyert támogatást nemrég a város, ám a megvalósításhoz idő kell.
A szóvivő hangsúlyozta, a helyzettől függetlenül közbeszerzési eljárást fog indítani a város az említett tanulmány elkészíttetésére, ám arra csak akkor tudnak pénz fordítani, ha az említett PUZ-t is összeállították már.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!