
Fotó: Gergely Imre
Négy éve, 2015-ben indította el a Gyergyószentmiklós önkormányzata azt a beruházást, amely során négy utca teljes felújítását tervezték. Az Arany János, a Fogarasy Mihály és a Cloșca utca aszfaltozása el is készült 2016 nyarára, azonban a leghosszabb és legforgalmasabb, a Rákóczi Ferenc utca azóta is munkaterület, csak nagy kockázattal volt járható. Most azonban úgy tűnik, végre lezárul a munkálat.
2019. június 19., 17:472019. június 19., 17:47
2019. június 19., 17:482019. június 19., 17:48
Keresztet vetett egy felszegi lakos, amikor meglátta, hogy aszfaltozás kezdődött el a Rákóczi Ferenc utcában. Mint mondta,
Ez az egyik olyan munkálat Gyergyószentmiklóson, amelynek átadására olyan sok határidő-ígéret volt, hogy a környéken lakók már csak legyintettek, ha szóba jött, mikor készülhet el az új aszfaltozott útszakasz. Negatív tapasztalataik voltak már előzőleg is, hiszen korábban már zajlott itt aszfaltozás, de olyan silány minőségben, hogy pár év múlva teljesen fel kellett szedni a régi burkolatot.
Fotó: Gergely Imre
2015 óta Nagy Zoltán polgármester megfogalmazása szerint többnyire az önkormányzattól független okok miatt állt le a munka több alkalommal is. Volt, hogy a kivitelező cég döntött úgy, nem folytatja a munkát, illetve egy évet azért csúszott a beruházás, mert az utcában lakók kérték, mielőtt elkészülne az út, történjen meg a földgázvezeték kiépítése. Ez idén tavaszra valósult meg.
Fotó: Gergely Imre
A művezető Páll Zoltán elmondása szerint az aszfaltozást egy hét alatt befejezik. Ez azt jelenti, hogy
A rendőrségtől a Tölgyfa utcáig pedig kockakő kerül az úttestre, hogy illeszkedjen a múzeum műemlék jellegéhez.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 5 óra 19 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Miközben tavaly ilyenkor hőségriadó miatt figyelmeztettek a meteorológusok, idén pulóveres reggelre ébredtek a székelyföldiek. Július 24-én több településen alig haladta meg a hajnali hőmérséklet a 10 Celsius-fokot.
Újabb drágulás tapasztalható az üzemanyag-piacon, a benzin literenkénti ára több töltőállomáson is meghaladta a 9 lejt, a gázolaj ára pedig a 10 lejt közelíti.
Sokan még mindig tartanak a kontaktlencséktől, pedig ma már a kisgyermekektől az idősekig szinte bárki számára megoldást jelenthetnek. Bódi György, a brassói Best Optic optometristája szerint a legtöbb tévhit ideje lejárt.
A hadsereg radarrendszere péntekre virradóra dróncsoportot észlelt az ukrajnai oldalon, a romániai folyami határtól mintegy 33 kilométerre északra. Tulcea megye lakosságát Ro-Alert üzenetben figyelmeztették becsapódások veszélyére.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön figyelmeztetett arra, hogy a közalkalmazotti bértörvény elfogadásának elmulasztása 770 millió euró helyreállítási forrás elvesztésével járna, és nem eredményezne megtakarítást a bérkiadásokban sem.
Robbanás rongált meg péntekre virradóra egy libériai felségjelzésű szénszállító hajót Románia kizárólagos gazdasági övezetében, Sfântu Gheorghe településtől mintegy 22 tengeri mérföldre délkeletre.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy jövő héten újraindulhat az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) kibertámadás miatt leállt tevékenysége.
Nőtt a bejelentett családon belüli erőszakos esetek száma Hargita megyében: az év első felében 261 bűncselekményt jegyeztek, szemben a tavalyi azonos időszak 199 esetével. A rendőrség szerint az áldozatok nagyobb bizalommal fordulnak a hatóságokhoz.
Újabb két korszerű és környezetbarát bölcsődét adtak csütörtökön át Hargita megyében. Az új intézmények Siménfalván, valamint Csíkszentgyörgy községben, Csíkbánkfalván épültek.
szóljon hozzá!