
Üresen álló moziterem Csíkszeredában. A filmszínházat mintegy 5 millió lejből újították fel néhány éve
Fotó: Gecse Noémi
A Viszkis rabló néven elhíresült, csíkszeredai születésű Ambrus Attila történetét feldolgozó filmet péntek óta számos romániai városban több héten át láthatják az érdeklődők, a főhős szülővárosában azonban egyszer sem. Megpróbáltunk utánajárni, mi ennek az oka, azonban a kapott válaszok csak újabb kérdéseket vetettek fel.
2018. január 29., 10:282018. január 29., 10:28
2018. január 29., 10:362018. január 29., 10:36
Bár Bukarestben és számos városban péntek óta folyamatosan vetítik a Viszkis című mozifilmet, a csíkszeredai bankrablóról szóló alkotást a főhős szülővárosában egyszer sem láthatják az érdeklődők. Ennek okáról eddig minden érintett csak keveset árult el,
Utánajártunk, mi állhat a háttérben.
A magyarországi Antal Nimród által rendezett 126 perces magyar akciófilmet november 23-án mutatták be a magyarországi mozikban, amelyekbe az első hétvégén több mint 65 ezer nézőt vonzott, jelenleg pedig már több mint 300 ezren látták. A Viszkis rabló néven elhíresült Ambrus Attila történetét feldolgozó filmet a Taylor Projects Kft. forgalmazza országszerte a romániai filmszínházakban, amelyekben pénteken mutatták be a sokak által várt alkotást. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy
A film emellett a Vándormozi által olyan erdélyi településeken is látható, ahol nem működik mozi (a Vándormozi egyébként a Taylor Projects nemzetközi filmforgalmazó cégtől kapja a jogtiszta, Romániában besorolt filmeket – írják a cég weboldalán). Így történhetett meg, hogy
Annak ellenére, hogy Ambrus Attila személye miatt a legtöbben úgy gondolták, a film erdélyi premierje biztosan Csíkszeredában lesz, ez nem így történt, sőt a film nem is volt, és valószínűleg nem is lesz látható a megyeszékhelyen. Ennek okáról a Taylor Projects és Csíkszereda Polgármesteri Hivatala korábban csak annyit árult el, hogy a vetítési feltételek kapcsán nem tudtak megegyezni.
Egy bővebb magyarázat reményében felvettük a kapcsolatot Szabó-Bilibók Attilával, a Taylor Projects képviselőjével, aki már beszélgetésünk elején kihangsúlyozta:
„Ezekről a feltételekről vagy a szerződésről részletekbe menően nem beszélhetek, mert azzal üzleti titkot sértenék, annyi azonban biztos, hogy a Csíkszereda számára ajánlott feltételeink semmivel sem voltak rosszabbak, mint a más moziknak, településeknek tett ajánlataink. Ezt az ajánlatot mások mind elfogadták, sőt, örültek a kezdeményezésnek, Csíkszeredából azonban a második – körülbelül másfél hete elküldött – ajánlatunkra még választ sem kaptunk. Nagyon szerettük volna eljuttatni a filmet Csíkszeredába, éppen ezért még valamivel kedvezőbb feltéteket is kaptak, mint más települések. A megkeresés során ugyanis az elsők között választhattak volna az időpontok közül, amelyekből többet is felajánlottunk, és egy időpontot az utolsó percig fenntartottunk számukra, de mivel végül csak nem fogadták el az ajánlatunkat, az említett időpontban Csíkcsicsóban szerveztük meg a vetítést, mivel nagyon közel van a városhoz. A Kincsem című film kapcsán egyébként meg tudtunk egyezni a mozit működtető céggel, és addig tartott a vetítés, ameddig a csíkszerdai közönség kíváncsi volt rá, most viszont mi sem értjük, miért szakadt meg a beszélgetés. Továbbra is nyitottak vagyunk az iránt, hogy a csíkszeredai moziban is látható legyen A Viszkis. A film rendelkezésre áll és mi szívesen adjuk, de az már csak Csíkszeredán múlik, hogy akarja-e. Azt tudjuk, hogy a nézők akarják, mert folyamatosan kapjuk az üzeneteket ezzel kapcsolatosan” – emelte ki Szabó-Bilibók Attila.
Kikapcsolt vetítőgép a Csíki Moziban. A Viszkis című akciófilmre várva
Fotó: Gecse Noémi
A Taylor Projects képviselője által elmondottak szöges ellentétben állnak azzal, amit Füleki Zoltán alpolgármester néhány napja lapunknak mondott: a szerint a cég olyan feltételeket szabott meg a film forgalmazásával kapcsolatosan, amelyeket a város nem tudott elfogadni. Az ellentmondás tisztázásának érdekében
Mint írják, a tavaly első alkalommal megszervezett Filmszereda – Székelyföldi Mozgókép Fesztivál által indult be a mozis élet a városban, és ekkor tartották a Kincsem című nagy sikerű magyar film csíkszeredai bemutatóját is, amelyet 29 alkalommal vetítettek a csíkszeredaiak és környékbeliek érdeklődésére.
„E film által kerültünk kapcsolatba a Taylor Projects filmforgalmazóval, és már akkor elkezdődtek a beszélgetések a Viszkis című film csíkszeredai bemutatója kapcsán, amelyet – a magyarországi bemutatóval egy időben – november végére terveztünk. A szóban forgó filmforgalmazóval nem volt zökkenőmentes az együttműködés a Kincsem film kapcsán, ugyanis az előzetesen egyeztetett megállapodást nem tartotta be. Végül sikerült lezárnunk az elszámolást, és 2017 decemberében elkezdődött A Viszkis című film erdélyi vetítéseiről zajló tárgyalás. Csíkszereda önkormányzata, mint a Csíki Mozi üzemeltetője, azt a célt tartotta szem előtt, hogy a magyarországi premier után rögtön abban a városban láthassa a közönség elsőként a filmet, ahonnan Ambrus Attila származik, tekintettel arra is, hogy nagy érdeklődés kísérte a helyiek körében a film megjelenését. A forgalmazótól január elején kaptuk meg a vetítésre vonatkozó ajánlatot, amit sajnos, nem tudtunk elfogadni az általuk feltételként szabott nagyon magas részesedési százalékok miatt. Ezt követően – bizonyos mértékig érthető módon, de meglátásunk szerint jogtalanul – bírálatözönnel találtuk szembe magunkat” – írták.
A polgármesteri hivataltól kapott levélben emellett arra is kitértek, hogy tudomásuk szerint a legtöbben azt nehezményezték, hogy minden székelyföldi város, település elfogadta a cég ajánlatát, de Csíkszeredának nem feleltek meg a feltételek.
– fogalmazta meg álláspontját a csíkszeredai önkormányzat.
A két fél álláspontjai tehát továbbra is erősen ellentmondásosak, és az egyetlen, amiben egyetértenek az, hogy Csíkszeredában is lehetőséget kellene biztosítani a film vetítésére. Arra azonban, hogy ez meg is fog valósulni, egyelőre semmilyen biztosíték nincsen.
A Viszkis Csicsóban
Mintegy 700 személy látta A Viszkis című mozifilmet csütörtökön Csíkcsicsóban – tudtuk meg Péter Lukácstól. A település polgármestere szerint nagyon jó fogadtatásban részesült a film, az első, korábbi vetítésen mintegy 250-en, az estin pedig 450 személy kísérte figyelemmel a csíkszeredai bankrabló történetét. A nézők körülbelül 40 százaléka volt csicsói, a többiek pedig Csíkszeredából és a környező településekről utaztak a vetítésre.
Medve jelenléte miatt figyelmeztették Ro-Alert üzenetben a csíkszeredaiakat kedd este.
Súlyos kutyabántalmazási ügyről tájékoztatta a nyilvánosságot közösségi oldalán Forró Béla, a kézdivásárhelyi Benji Állatvédő Egyesület elnöke. Ez az eset mégis egyike a szerencsésebben végződőknek.
A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott kedden az oktatási minisztérium.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését.
Újabb vörös jelzésű időjárási riasztást adtak ki kedden délután Maros és Hargita megye több településére. A heves viharok, a nagyméretű jégeső és a felhőszakadások veszélye miatt a hatóságok mindkét megyében RO-Alert riasztást is küldtek.
Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Narancssárga jelzésű viharriasztás volt érvényben kedden délután Maros megyében, ahol az erős szél, a felhőszakadás több helyen is komoly fennakadásokat okozott.
Közönségének alig 9 százaléka középiskolás korú – ezért alapvető cél lesz a jövőben, hogy nyisson a fiatalok felé a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.
Sepsiszentgyörgyön olyan meleg van, hogy locsolni kell az utcákat. A TEGA köztisztasági vállalat naponta száz köbméter vizet használ fel a megyeszékhely hűtésére.
4 hozzászólás