Hirdetés
Hirdetés

Jaj, úgy élvezték ők a sepsiszentgyörgyi strandot

Nagy- és kismedencék állnak a belépők rendekezésére •  Fotó: Antal Árpád/Facebook

Nagy- és kismedencék állnak a belépők rendekezésére

Fotó: Antal Árpád/Facebook

Bőséges esőzésekkel zárjuk augusztust, azt hihetnénk, itt a strandidény vége Sepsiszentgyörgyön. Mivel azonban az előrejelzések szerint még lesz kánikula, iskolakezdésig nyitva marad a strand, amely igencsak jó idényt tudhat eddig maga mögött.

Bodor Tünde

2023. augusztus 31., 10:312023. augusztus 31., 10:31

A megszokott ügymenetet akadályozó átmeneti bosszúságok ellenére – mint az áramkimaradások miatti számítógépes rendszerleállások, a munkálatokkor elszakított kábelek – összességében véve jó idényt zár majd a városi strand, az eddigi bevétel meghaladja az egymillió lejt – tudtuk meg Bodor Lórándtól, a létesítményt fenntartó Sepsi Rekreatív igazgatójától. Ha azonban van még esély egy jó kánikulai hétvégére, azt nem érdemes kihagyni, hiszen az 4–5000 belépőt jelent.

•  Fotó: Antal Árpád/Facebook Galéria

Fotó: Antal Árpád/Facebook

Mint az igazgató elmondta, a vendégek 40 százaléka nem szentgyörgyi – vagy legalábbis nem tudja felmutatni a szentgyörgyi lakcímet igazolóknak járó Sepsi Cardot –, ami azt jelenti, hogy a teljes árú jegyet fizeti ki, ez egy egész napra 56 lej a felnőtteknek. 60 százalékuk azonban olyan helyi lakos, aki ki is váltotta a Rekreatív létesítményeibe (strand, sípálya, uszoda, spa) 50 százalékos kedvezményt nyújtó kártyát. A strandon azonban másfajta kedvezményes belépésre is lehetőség van, a nagycsaládosoknak járó (legalább öttagú család tagjaként), az önkormányzat által kiállított kártyát felmutatóknak csupán 14 lejbe kerül a napijegy. Eddig 370 napijegyet adtak ki ilyen kártyatulajdonosoknak.

Hirdetés
•  Fotó: Antal Árpád/Facebook Galéria

Fotó: Antal Árpád/Facebook

A június 20-i strandnyitástól augusztus végéig 36 ezer jegyet értékesítettek, az utolsó három hét folyamán tapasztalt hőségben különösen felértékelődött a strand, ahol egy öthektáros területen gyermek-, tanuló- és olimpiai úszómedence, továbbá egy ötméteres csúszdát fogadó és egy sodrófolyósóval, nyaki masszírozóval ellátott élménymedence várja a látogatókat.

•  Fotó: Antal Árpád/Facebook Galéria

Fotó: Antal Árpád/Facebook

Mivel esetenként akár 2000 ember is lehet a strand területén, incidensekre is van az esély, szerencsére azonban ilyenre az idei szezonban egyszer volt példa: két társaság egymásnak esett, a rendőrséget is kellett riasztani.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Már egyeztetett az RMDSZ-szel a kijelölt miniszterelnök, itt tart most a kormányalakítási folyamat

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök azt fogja kérni a parlament vezetésétől, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása legalább hatvan percig tartson.

Már egyeztetett az RMDSZ-szel a kijelölt miniszterelnök, itt tart most a kormányalakítási folyamat
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

A forgalomból szűrték ki, majd kísérték haza házkutatásra Călin Georgescut

Megállították hétfőn a forgalomban Călin Georgescut, majd rendőri kísérettel mogoșoaiai otthonába vitték – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres. A volt államfőjelölt lakásán a nyomozók egy csalási ügyben tartanak házkutatást.

A forgalomból szűrték ki, majd kísérték haza házkutatásra Călin Georgescut
2026. szeptember 21., hétfő

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek
2026. szeptember 20., vasárnap

Nicușor Dan is ott lesz az ENSZ 81. közgyűlésén

Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.

Nicușor Dan is ott lesz az ENSZ 81. közgyűlésén
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Emelkedni fog jövő héttől a Duna vízhozama Romániában, de ez még mindig jóval elmarad a sokéves átlagtól

Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.

Emelkedni fog jövő héttől a Duna vízhozama Romániában, de ez még mindig jóval elmarad a sokéves átlagtól
2026. szeptember 20., vasárnap

Szökevényeket és bűnözőket kerestek a rendőrök, sokukat meg is találták

A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre az Országos Rendőr-főkapitányság.

Szökevényeket és bűnözőket kerestek a rendőrök, sokukat meg is találták
2026. szeptember 20., vasárnap

Kútásás közben került elő a világháborús kézigránát

Kút ásása közben találtak egy feltételezett lőszert szombaton a Kászonaltíz községhez tartozó Kászonimpéren. A helyszínre kiszálló tűzszerészek egy második világháborúból származó támadó kézigránátot azonosítottak.

Kútásás közben került elő a világháborús kézigránát
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Akcióban az autópálya-rendőrök: közel 3000 bírságot róttak ki egy hét alatt

Közel 3000 szabálysértési bírságot róttak ki ezen a héten az autópálya-rendőrök a közlekedésbiztonsági ellenőrzéseik során.

Akcióban az autópálya-rendőrök: közel 3000 bírságot róttak ki egy hét alatt
2026. szeptember 20., vasárnap

Szombaton észrevették a tengerben lebegő dróndarabot, vasárnap tűzszerészek ártalmatlanították

A Fekete-tengerben, a Chituc homokpadtól mintegy 50 tengeri mérföldre keletre talált dróndarabot ártalmatlanítottak vasárnap reggel – közölte a védelmi minisztérium.

Szombaton észrevették a tengerben lebegő dróndarabot, vasárnap tűzszerészek ártalmatlanították
2026. szeptember 20., vasárnap

Időseket ellátó központban ütött ki tűz, egy embert füstmérgezéssel szállítottak kórházba

Tűz ütött ki vasárnap egy segesvári, idősek gondozására szolgáló szociális központban. Az épületben negyvenen tartózkodtak, három embert a tűzoltók menekítettek ki.

Időseket ellátó központban ütött ki tűz, egy embert füstmérgezéssel szállítottak kórházba
Hirdetés