
Képünk illusztráció
Fotó: Sándor Csilla
Csíkszeredai tanintézetek osztálytermeinek, laborjainak, műhelyeinek, valamint pszichopedagógiai és logopédiai kabinetjeinek felszerelését, bútorzatát, eszköztárát bővítenék, cserélnék, újítanák fel – erről döntöttek a helyi önkormányzati képviselők rendkívüli ülésén péntek reggel. A város 26,7 millió lejt pályázik erre a célra.
2023. március 24., 12:542023. március 24., 12:54
Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere az önkormányzati képviselők pénteki soron kívüli ülésén elmondta,
Az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) erre vonatkozó programjától 26,7 millió lejes finanszírozást kér a város.
A város 18 tanintézete (13 iskola és 5 napközi), valamint a Gyermekek Háza és az Iskolás Sport Klub (ISK) a kedvezményezettjei a pályázatnak. Sógor Enikő alpolgármester elmondta, műhelyfelújításra is kért a város négy szakiskolája támogatást, erre 100 ezer eurót szánhatnak a finanszírozásból, ez a legnagyobb tétel. Ezen kívül osztálytermek felújítására, bútorzat kicserélésére, informatikai és más tudományos laborok felszerelésére, pszichopedagógiai kabinetek létrehozására, eszközeiknek bővítésére pályáznak.
A dokumentumok szerint többek között 442 osztályterem bútorzatára, 14 informatikai labor, 9 tudományos labor, 53 kabinet – amelyből 18 pszichopedagógiai kabinet –, 14 sportterem, valamint 4 műhely felszerelésére kérnek támogatást.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!