
A Harvíz kiszolgálási területének jelentős részét érinti a beruházás. Első körben Szécseny következik
Fotó: Pinti Attila
Hét év után hamarosan elindulhat a Harvíz Rt. regionális vízszolgáltató második nagyprojektje, amely szinte az egész kiszolgálási területét, azaz Hargita megye közel kétharmadát érinti. Egyelőre két közbeszerzést hirdettek meg a napokban tervezésre és kivitelezésre, amely a csíkszéki települések közül főleg Csíkszeredát, azon belül Szécsenyt érintik.
2023. december 27., 20:112023. december 27., 20:11
A Harvíz Rt. regionális vízszolgáltató az első európai uniós nagypályázata után, amelyet 2016-ban zártak le sikeresen, újabb pályázatot nyújtott be a POIM-programban, amelynek tervezésére még abban az évben finanszírozást nyertek. Azóta eltelt hét év, és még nem jutottak el a kivitelezésig. A folyamatról a Székelyhon többször is beszámolt.

Rövid időn belül várhatóan megkapja a szaktárca beleegyezését a Harvíz Rt. Hargita megyei regionális víz- és csatornaszolgáltató tervezett közműfejlesztési nagyberuházásának többször módosított megvalósíthatósági tanulmánya.
Bogáti Csaba, a Harvíz Rt. vezérigazgatója és Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere szerdán azért hívta meg a sajtó képviselőit Szécsenybe, hogy bejelentsék,
Ezek kedvezményezettjei Szécseny, Csiba, valamint Csíkszereda más részei. Továbbá Alcsíkon a csatószegi szennyvíztisztító-állomás, míg Felcsík különböző falvaiban a szennyvíz- és ivóvízrendszerek bővítése, felújítása is hozzátartozik a beruházásokhoz.
Korodi Attila úgy fogalmazott, egyik szeme sír, a másik nevet, ugyanis egyrészt 2016 óta, az elmúlt hét évben sok buktató előzte meg azt, hogy végre eljussanak idáig, azaz 2023 végén elkezdhessék a közbeszerzési eljárásokat a megvalósításra.
Bogáti Csaba, a Harvíz Rt. vezérigazgatója és Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere
Fotó: Pinti Attila
Ugyanakkor a kivárásnak az a jó oldala, hogy az új POIM-programban a finanszírozási értékek nagyobbak a korábbinál, ezért a vállalkozások bátran jelentkezhetnek a közbeszerzéseken, mert
Bogáti Csaba, a Harvíz Rt. vezérigazgatója pedig arról beszélt, hogy reméli, mihamarabb el tudják kezdeni a kivitelezést, és
A Harvíz kiszolgálási területének (Hargita megye hozzávetőleg kétharmada tartozik hozzá) jelentős részét érinti a beruházás, amelynek értéke több mint 300 millió euró.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
3 hozzászólás