
Vitatott megoldás született. Összekötik a városi piacon lévő asztalok tetejét
Fotó: Barabás Ákos
„Kissé balkáni hangulat uralkodik a piacon, hiszen a meglévő asztalok környékén napernyőket és különböző bannereket feszítenek ki az eladók, hogy megvédjék árujukat és magukat a nap erejétől” – vázolta a helyzetet a csütörtöki önkormányzati képviselő-testületi ülésen Jakab Attila székelyudvarhelyi városmenedzser.
2018. január 27., 16:262018. január 27., 16:26
Mint mondta, ennek orvoslására készítettek egy tervet, melynek alapján
A városmenedzser szerint ez nem végleges megoldás, de egyelőre ez tűnik a legegyszerűbbnek és a legolcsóbbnak.
Sinka Arnold RMDSZ-es képviselő szerint ez egyáltalán nem jó ötlet, hiszen nagyon sötét lesz a téren, ami sem a vásárlók, sem a termelők érdekét nem szolgálja.
– jegyezte meg. Kiemelte, korábban készült egy általa is bemutatott terv a városi piac helyzetének rendezésére, azt kellene alkalmazni, hiszen a vásárlókkal és a termelőkkel konzultálva vetették papírra. Hozzátette,
Jakab szerint egyelőre csak az általa vázolt projekt megvalósítására van lehetősége a hivatalnak, egy komolyabb átalakítás rengeteg pénzbe kerülne. Orbán Árpád alpolgármester azt ígérte, hogy átnézik a Sinka által javasolt tervet, és a későbbiekben átveszik azokat a megoldásokat, amelyeket jónak találnak. Az RMDSZ-frakció a továbbiakban is kitartott saját elképzelése mellett, amit a voksoláskor is bizonyított. Ettől függetlenül az MPP–EMNP-koalíciós képviselők voltak többségben, így a hivatal elképzelését szavazták meg.

Megszavazták a taxik kilométerdíjának megemelését Székelyudvarhelyen, ugyanakkor napirenden van a műjégpálya befedése – egy boltíves sátort vásárolna a város, amelyet télen a korcsolyapályánál, nyáron pedig különböző rendezvényeken használnának.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!