
Fotó: MTI/EPA
Az olasz kormány és a polgári védelem külön ülésen egyeztetett kedden a rendkívüli biztonsági és logisztikai intézkedésekről, melyekkel Ferenc pápa szombati temetésére készülnek.
2025. április 22., 19:362025. április 22., 19:36
2025. április 22., 19:382025. április 22., 19:38
A biztonsági ellenőrzést máris megerősítették:
A Vatikán körüli utcákban tilos a parkolás – írja a hivatalos tájékoztatás alapján az MTI.
Az olasz vasutak bejelentette, hogy szombatra rendkívüli járatokat indít Rómába, elkerülendő, hogy a temetésen résztvevő tömeg járművekkel érkezzen a városba. A római taxivállalatok tíz órás turnusokat ígértek a következő napokban.
A római kormány és a polgári védelem külön ülésen egyeztetett a szükséges biztonsági-operatív intézkedésekről, melyek
A világ különböző részeiről egymás után érkeznek a Vatikánba a bíborosi kollégium tagjai, akik a Szent Márta-ház kápolnájában róják le kegyeletület Ferenc pápa koporsójánál. A Szent Márta-ház második emeletét, ahol Ferenc pápa 201. számú szobája van, és az apostoli paloták harmadik emeletét lepecsételték:
A bíborosok legelső, kedd reggeli ülésén mintegy hatvanan vettek részt. A megbeszélés zárt ajtók mögött zajlott.
A bíborosok
határoztak a temetés szombati időpontjáról,
az új pápa megválasztásáig elhalasztották a boldoggá avatásokat
és szerda reggel részt vesznek azon a szertartáson, amellyel Ferenc pápa koporsóját áthelyezik a Szent Péter-bazilikába.
A koporsó elhagyja a Szent Márta-házat, végigviszik a Szent Péter téren, majd a bazilika főbejáratán halad tovább.
A hívek szerdán délelőtt 11 órától éjfélig, csütörtökön reggel 7-től éjfélig, pénteken reggel 7 órától este 7 óráig járulhatnak a bazilikában kiállított koporsóhoz.
Kinevezték a kamarás-bíboros Kevin Farrellt segítő hármas tagjait: Pietro Parolin, Stanislaw Rylko és Fabio Baggio bíborosokat, akik a folyó ügyeket intézik az új egyházfő megválasztásáig.
A Szent Péter térre vezető sugárúton megkezdték a sajtónak fenntartott állványok építését, valamint a kivetítők felállítását. Vatikáni információk szerint
A stábok a Szent Péter térre néző lakások teraszait vadásszák, a tulajdonosok pedig jó árat kérnek érte. A szuvenírárusok óriási mennyiségben kínálják a Ferenc pápára emlékező ajándéktárgyakat az érkezőknek.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!