
Az egyik okos megoldás a zsúfoltságjelző lesz, amivel a városközpontot tehermentesítenék a csúcsforgalmi időszakokban
Fotó: Barabás Ákos
Nem okosváros Székelyudvarhely – derült ki az intelligens megyék feltérképezésekor, miként az is, hogy Hargita megyében a többi város sem az. A nemrég megvitatott székelyudvarhelyi városfejlesztési koncepcióban viszont a Szerethető Udvarhely egyik ismérve éppen az, hogy „okos”. De mit is fed pontosan a smart city kifejezés, és mi kell ahhoz, hogy egy város intelligenssé váljon? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ, emellett pedig arról is érdeklődtünk, milyen „okos” tervei, elképzelései vannak az udvarhelyi önkormányzatnak.
2017. október 28., 11:202017. október 28., 11:20
A smart cityben, azaz okosvárosban átgondoltan és innovatívan alkalmazzák a környezetkímélő és költséghatékony technológiákat annak érdekében, hogy a település adottságait kihasználva csökkentsék a kiadásokat, élénkítsék a helyi gazdaságot és javítsák a lakosok életminőségét. Romániában másfél éve jött létre az Országos Smart City és Mobilitás Egyesület, melynek egyik fő célja tanácsokkal, képzésekkel, munkamegbeszélésekkel segíteni azokat a településeket, amelyek úgymond intelligenssé akarnak válni. Az egyesület alelnöke, Besenyei Sarolta szerint ennek kialakításához szükség van arra, hogy a város, a helyi cégek és az egyetemek vezetői hajlandók legyenek együttműködni, segítsék egymást a legújabb technológiák alkalmazásában. A közös városfejlesztés során oda kell figyelniük az innovatív módszerekre, a környezetvédelemre, a fenntarthatóságra, az intelligens közlekedési hálózatok kiépítésére.
A nemrég bemutatott, elfogadás előtt álló 2017–2020-as városfejlesztési stratégiában részletezik, hogy milyen a „Szerethető Udvarhely”. A város jövőképéről szóló fejezetben egyes ágazati szakértők fejlesztési gondolatait csoportosították. A nyolc közül egyik az, hogy az igazán szerethető Udvarhelynek okosvárosnak kell lennie.
– áll a tanulmányban. A környezettudatos életmód és lakosságbarát intézményi kiszolgálás is az okosváros elképzelés része a városfejlesztési koncepció szerint. Emellett informatikai fejlesztéseket használnának fel a különböző munkálatoknál, a városházán lenne ügyfélcentrum, internetes ügyintézés, ráadásul egy online hibajelentő rendszer is. A dokumentumot böngészve egyebek mellett olyan fejlesztési elképzelésekre akadtunk, mint az
Egy olyan zsúfoltságjelzőt is terveznek, amely a csúcsforgalmi időszakokban segítene tehermentesíteni a városközpontot. A belvárosi parkolást egy parkolóhelyjelző rendszer segítené, amely megmutatná az éppen szabad helyeket.
„A smart megoldások elsősorban eszközök arra, hogy a városban élők közérzete pozitív irányba mozduljon. Így ha elkerüljük a sorban állást a városháza pénztáránál, mert akár otthonról is kifizethetjük az adót, akkor már lépéseket tettünk az intelligens város felé” – véli Jakab Attila, Székelyudvarhely városmenedzsere. Mint elmondta, a „smart city” az új városfejlesztési koncepcióban jelenik meg először, és arra törekednek, hogy a digitális fejlesztést úgy állítsák össze, hogy azt minél több területen tudják alkalmazni. Szerinte
Az „okos” Udvarhelyen telefonról lehet majd bejelenteni a városházán a kátyúkat
Fotó: Barabás Ákos
Az elképzelés része egy olyan városházi portál létrehozása, „amelyen keresztül a városlakó ki tudja fizetni az adóját, urbanisztikai bizonylatot igényelhet, vagy akár időpontot kérhet meghallgatásra a polgármesterhez”. Továbbá Jakab szerint, ha a városháza rendelkezne egy jól működő integrált informatikai rendszerrel, akkor a különböző ügyintézéseket elektronikus úton is teljesíthetnék, így például egy házszámigazolásért nem kellene háromszor bemenni a hivatalba. „Szintén része a smart fejlesztéseknek, hogy a közeljövőben igyekszünk legtöbb szolgáltatásunkat elektronikus úton is elérhetővé tenni. Csak egy egyszerű példa:
Ezek kis lépések, de az ilyen apró lépések, amelyek a városlakók kényelmét szolgálják, hozzájárulnak ahhoz, hogy intelligens városról beszéljünk” – magyarázta. Nagyobb beruházásokat is terveznek ahhoz, hogy Székelyudvarhely valóban intelligens város legyen: az új közvilágítási rendszer okos lesz, hiszen minden eleme kommunikálni fog egymással, ami egy központi szerverről lesz szabályozható.
így majd azt is mérni lehet, hogy az adott időintervallumban mennyire sűrű a gyalogosforgalom egy-egy útszakaszon, és annak megfelelően szabályozzák a fényerősséget.
A városmenedzser szerint az intelligens városfejlesztési elképzeléseknek létező lakossági problémákat kell megoldaniuk. Éppen ezért terveznek egy újabb stratégiát arra vonatkozóan, hogy egységesen kezeljék az intelligens fejlesztéseket. „Ha Székelyudvarhelyen az egyik legnagyobb problémát a parkolási nehézségek adják, akkor meg kell keresni azt a smart fejlesztést, amely megoldja ezt a gondot.
– mondta. Jakab kiemelte azt is, hogy a smart fejlesztések a városgazdálkodás hatékonyságát is növelik, ráadásul rendszerint energia- és költségtakarékos megoldások, így a városkasszának is hasznot hoznak.
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.
szóljon hozzá!