Hirdetés
Hirdetés

Így állnak most a legnagyobb vállalatok Székelyföldön

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

A 2015-ös kiugróan magas, 16 százalékos árbevétel-növekedés után erős visszaesés tapasztalható a legnagyobb székelyföldi cégeknél: ötven vállalatnak összesen egy százalékkal csökkent a bevétele tavaly. Igaz, ez a negatív változás nagyrészt az első három helyezett marosszéki cég számlájára írható, mivel a többi vállalkozás összességében 12 százalékos bővülést tudott felmutatni. Mindezek ellenére a legnagyobb foglalkoztatók alkalmazotti létszáma három százalékkal, közel ezer fővel csökkent.

Györgyei Szabó Magdolna

2017. szeptember 05., 14:012017. szeptember 05., 14:01

A visszaesés abban is tetten érhető, hogy míg az omnibus.ro által minden évben kiadott,

top 50 árbevételű, illetve legtöbb alkalmazottat foglalkoztató cégeket tartalmazó listára két évvel ezelőtt 74 millió lejes árbevétellel vagy 284 alkalmazottal lehetett felkerülni, tavaly ezek az értékek már 68 millió lejre, illetve 265 főre csökkentek.

Hirdetés

A helyzet viszont nem vészes, hiszen az „ötvenek” bevételi mutatóikban még mindig pozitívban vannak. Az arányokat leginkább az első három vállalat negatív eredményei rontották le, hiszen ezek hozták a bevételek csökkenésének 71 százalékát. A legnagyobb vállalkozások között a marosszékiek dominanciája továbbra is egyértelmű, a 28 cég adta az összárbevétel háromnegyedét. Így

a maradék 22 vállalatnak (nyolc-nyolc alsó-háromszéki és udvarhelyszéki, három csíkszéki, két felső-háromszéki és egy gyergyószéki) kellett osztoznia az összárbevétel negyedén, miközben itt dolgozott a munkavállalók több mint fele (53%).

Amikor a gáz sem villanyoz fel

Nem meglepő módon tavaly is az energetikai monstrum, az E.ON Energie România SA lett az abszolút győztes, amely

bár 15 millió lejjel kevesebbet termelt, mint egy évvel korábban, még így is a legjobb 50 cég bevételének majdnem 30 százalékát, 4,8 milliárd lejt „zsebelt be”.

Kistestvére, a listán második helyre feljött E.ON Distribuție România SA gázszolgáltató 5 százalékos csökkenést volt kénytelen lenyelni tavaly, de másfél milliárd lejes árbevételére még mindig nem panaszkodhat. Főleg hogy egy év alatt megduplázta alkalmazottainak számát, így 3737 fővel a legnagyobb munkáltató lett a régióban.

Egy helyet visszaesett, jelenleg harmadik a több mint 263 millió lejes visszaesést elkönyvelő, 1,46 milliárd lejes árbevételt hozó Azomureș SA. Ez hatalmas, 15 százalékos csökkenést jelent 2015-höz képest. A műtrágyagyártó cég évek óta százas nagyságrendben bocsátja el alkalmazottait, 2013 óta munkásainak felét szélnek eresztette, bár még így is a harmadik legnagyobb foglalkoztató 1308 munkavállalójával.

A tavaly gyengébb formát mutató dobogósokkal szemben a negyedik-ötödik helyezett, szintén marosszéki cég már évek óta komoly növekedést ér el. A kábelek gyártásával foglalkozó, 2016-ban negyedik Romcab SA árbevétele 15 százalékkal nőtt. Így már alulról súrolja az egymilliárdos határt, amit 2017-ben várhatóan át is lép majd. Valószínűleg a cégnél is pozitív várakozásokkal tekintenek a jövőbe, hiszen tavaly 60 új munkahelyet is teremtettek. Egy helyet lépett felfelé a listán a gyógyszeripari Pharmafarm SA, amely 27 százalékos növekedése mellett 46 fővel több, összesen 468 embernek ad munkát. Ráadásul ez a két cég produktivitásban is élen jár, egy munkavállalóra éves szinten 1,6 millió lejt meghaladó bevétel esik, ebben a mutatóban messze lekörözve a többi céget.

A hatodik helyezett Romaqua Group SA vezetőinek sem lehet okuk a panaszra, hiszen a gyergyószéki, ásványvizekkel és egyéb italokkal foglalkozó vállalat 10 százalékos bővülést ért el, és foglalkoztatottság szempontjából 1902 alkalmazottjával Székelyföldön a második legnagyobb cég.

De nemcsak a víz, hanem a tej is jól fogy, a lista hetedik helyezettje, az alsó-háromszéki Barótra bejegyzett, de valójában a Brassó megyei Höltövényben tevékenykedő Fabrica de Lapte Brașov SA vezetősége is elégedett lehet, hiszen 9 százalékos, több mint 32 millió lejes bevételnövekedést ért el, valamint 56 új alkalmazottnak is megélhetést tudott nyújtani.

18 százalékos, 55 millió lejt is meghaladó árbevétel-növekedésével a nyolcadik helyre ugrott fel Csíkszék legnagyobbja, a dohányárukkal és Garlando-termékekkel (dartstáblák, csocsó-, biliárd- és pingpongasztalok stb.) foglalkozó M. Tabac SRL.

2016-ban ismét visszakerült a legjobb tízbe az udvarhelyszéki, különböző üdítő- és szeszes italokat, élelmiszereket és dohányárukat forgalmazó Amigo & Intercost SRL, amely 17 százalékos, közel 50 milliós bővüléssel alig marad el a listán kilencedik Hirschmann Romania SRL-től. Az autóalkatrész-gyártással foglalkozó marosszéki cég évek óta stabilan növekszik, és annak ellenére, hogy tavaly 53 munkavállalójától vált meg, még így is a 11. legnagyobb foglalkoztató. Az Amigo & Intercost SRL ebben a tekintetben is szorosan a nyomában van, a munkáltatói listán már 13., ami nem csoda, hiszen tavaly 104 új embert alkalmazott, így már 724-en dolgoznak a kereskedelmi cégnél.

Nagyok, ne sírjatok!

Az ötvenes listán szereplő vállatoknak összességében nincs okuk panaszra, hiszen közülük mindössze kilencnek csökkent az árbevétele.

Arányaiban a legnagyobb visszaesést, azaz 39 százalékot a maroskeresztúri Geiger Transilvania SRL építőipari cég szenvedte el – igaz, egy kiugróan jó előző év után.

Abszolút értékben azonban a legnagyobb csökkenést a már említett, a dobogó legalsó fokára csúszott Azomureș SA-nak kellett elkönyvelnie,

itt 263 millió lejjel kevesebb folyt be a kasszába.

Ugyanakkor 41 cég pozitív növekedésnek örülhetett 2016-ban. Közülük is kiemelkedik a varrodákat kiszolgáló, ipari mosással és festéssel foglalkozó, több cég összeolvadásából létrejött sepsiszentgyörgyi Ready Garment Technology Romania SRL, amely majdnem 100 millió lejjel, 325 százalékkal növelte tavalyi bevételeit. Mindezt úgy, hogy közben közel 200 munkavállalóját bocsátotta el, de 1005 fővel még így is a hetedik legnagyobb foglalkoztató maradt.

Majdnem ugyanennyivel nőttek a farmakológiai termékekkel foglalkozó Bio Eel SRL bevételei is, 46 százalékos teljesítménybővülésével araszolgat felfelé a listán. Jól teljesített tavaly a szovátai bútorgyártó, az Artemob International SRL, illetve a nagyernyei bejegyzésű, éttermeket, panziót, hotelt, vegyesboltot, hentesüzletet üzemeltető Palas Com SRL is, előbbi 31 milliós bővüléssel 48 százalékos, utóbbi 28 millió lejes árbevétel-emelkedéssel 46 százalékos növekedést ért el.

A top 50-es foglalkoztatói listából még mindig az látszik, hogy a legtöbb munkaerőt az energiaipar és energiaszolgáltatás, az ásványvíz- és italgyártás, valamint -forgalmazás, a műtrágyagyártás, az autóalkatrész-forgalmazás, illetve a bútor- és textilipar foglalkoztatja.

Ez utóbbi különösen domináns, hiszen a legnagyobb tíz foglalkoztató közül öt textilipari. Mivel azonban ezek tipikusan alacsony hozzáadott értékű iparágak, nem csoda, hogy évek óta intenzív csökkenés figyelhető meg az alkalmazotti létszámukban. Ez rányomja bélyegét az 50 legnagyobb munkáltató 2016-os foglalkoztatói adataira is, hiszen összességében ezeknél a cégeknél három százalékkal, azaz 930 fővel kevesebben dolgoztak, mint a korábbi évben – illeszkedve az országszerte megfigyelhető gazdasági trendekhez.

A részletes árbevételi és foglalkoztatói listák, valamint az adatokra támaszkodó diagramok székekre lebontva, illetve egész Székelyföldre vonatkozóan megtalálhatók az omnibus.ro weboldalon, a székelyföldi TOP cégek menüpont alatt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Magyar Péter kéri, hogy az Országgyűlés haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát

Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.

Magyar Péter kéri, hogy az Országgyűlés haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Elektronikus személyi: alaptalan félelmek, valós bonyodalmak

Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?

Elektronikus személyi: alaptalan félelmek, valós bonyodalmak
2026. szeptember 22., kedd

A Budapest-Brassó között járó vonat gázolt halálra egy férfit

Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.

A Budapest-Brassó között járó vonat gázolt halálra egy férfit
2026. szeptember 22., kedd

Tíz embert is letartóztathatnak a múlt heti gazdatüntetés erőszakos megnyilvánulásai miatt

A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.

Tíz embert is letartóztathatnak a múlt heti gazdatüntetés erőszakos megnyilvánulásai miatt
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Siegfried Mureșannak nem áll szándékában visszaadni a kormányalakítási megbízást

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.

Siegfried Mureșannak nem áll szándékában visszaadni a kormányalakítási megbízást
2026. szeptember 22., kedd

Kész tárgyalni a kormányalakításról az AUR a PSD-vel, ha Sorin Grindeanu pártelnök meghívja őket

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.

Kész tárgyalni a kormányalakításról az AUR a PSD-vel, ha Sorin Grindeanu pártelnök meghívja őket
2026. szeptember 22., kedd

Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.

Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az ügyészség
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Az ürüléke buktatta le a református kollégium udvarára betévedt medvét

Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.

Az ürüléke buktatta le a református kollégium udvarára betévedt medvét
2026. szeptember 22., kedd

Felmérés: a romániaiak túlnyomó többsége áremelkedésre számít a következő hat hónapban

A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.

Felmérés: a romániaiak túlnyomó többsége áremelkedésre számít a következő hat hónapban
2026. szeptember 22., kedd

Iskola udvarára tévedt be a medve Székelyudvarhelyen

Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.

Iskola udvarára tévedt be a medve Székelyudvarhelyen
Hirdetés