Hirdetés
Hirdetés

Idén sem fogják megnyitni az évek óta nem működő büdösfürdői kezelőközpontot és mofettát

Értékes létesítmény, mégsem működik. Sokba kerül a beüzemelése és fenntartása •  Fotó: Gecse Noémi

Értékes létesítmény, mégsem működik. Sokba kerül a beüzemelése és fenntartása

Fotó: Gecse Noémi

Idén sem fogják megnyitni a büdösfürdői kezelőközpontot és mofettát, amely így már közel tíz éve áll kihasználatlanul. A létesítményt ügykezelő csíkszentimrei önkormányzatnál egyetlen érdeklődő sem jelentkezett a mofetta bérlésére, a saját költségvetésükből pedig nem telik fejlesztésre, ezért a megyei tanácshoz fordultak segítségért.

Iszlai Katalin

Szabó Kamilla-Mária

2018. június 01., 10:002018. június 01., 10:00

Továbbra is bizonytalan az évek óta nem működő büdösfürdői kezelőközpont, illetve mofetta sorsa. A korábbi bérlő 2016 végén bontotta fel a csíkszentimrei önkormányzattal 2014-ben megkötött koncessziós szerződést azzal az indokkal, hogy a bonyolult engedélyeztetési és átszervezési folyamatok miatt nem tudja teljesíteni a szerződésbe foglalt vállalásait.

A koncessziós szerződés felbontását követően ismét a szentimrei önkormányzat ügykezelésébe került a büdösfürdői kezelőbázis, de előrelépés azóta sem történt

– tudtuk meg Kencse Elődtől, Csíkszentimre polgármesterétől.

Hirdetés

Segítségre van szükség

A községvezető hétfői érdeklődésünkre elmondta, szerették volna ismét bérbe adni a kezelőközpontot, komoly jelentkező azonban azóta sem került. Mint mondta, egyetlen vállalkozó jelezte szóban a tavaly, hogy nyitott lenne a mofetta bérlésére, de amikor arra kérték, hogy ezt írásban is erősítse meg, többé nem jelentkezett.

Idézet
Visszatérő problémát jelent az is, hogy pályázati lehetőséggel Büdősfürdő esetében nem tudunk élni, hiszen bár a kezelőközpont turisztikai egységnek minősül, maga a település nem rendelkezik sem helyi, sem nemzeti érdekeltségű turisztikai minősítéssel

– magyarázta a polgármester. Ezt azért jelent problémát, mert

turisztikai egységek fejlesztésére csak olyan települések esetében lehet pályázni, amelyek rendelkeznek turisztikai minősítéssel, Büdösfürdőre azonban nem tudták megszerezni az említett dokumentumot, mivel nincsenek kiépítve az alapelvárásnak minősülő infrastruktúrák (víz-, szennyvízhálózatok, orvosi rendelő stb.) sem.

További problémát jelent, hogy az önkormányzat költségvetéséből nem futja a központ fejlesztésére, így további lehetőségeket kellett keresniük. „Ezért vettük fel a kapcsolatot a megyei tanáccsal, és arra kértük, hogy segítsenek előrelépni. Nyitottak arra, hogy segítsenek, és már folynak a tárgyalások, egyelőre azonban keressük a törvényes megoldást ennek lebonyolítására. Az azonban már biztos, hogy

idén sem fog megnyitni a kezelőközpont.

Mindenképpen azt szeretnénk, hogy sikerüljön elindítani, ezért ha a megyei tanáccsal nem sikerül megegyezni, ismét kiírjuk a bérbeadására vonatkozó versenytárgyalást, hátha kerül érdeklődő” – emelte ki a polgármester. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is megerősítette, hogy nyitottak a polgármesteri hivatal kérése iránt, hiszen a mofetta újjáépítését is a megyei tanács finanszírozta, majd átadták az önkormányzatnak. Hozzátette, a további segítség nyújtása nagyon összetett és bonyolult a kusza törvénykezés miatt, de dolgoznak az ügyön, és keresik a megoldást.

Az előzményekről
Mint arról korábban több ízben is beszámoltunk, Büdösfürdő egyik legjobb mofettája 2009 óta áll kihasználatlanul egy elkezdett újjáépítés miatt. Csíkszentimre önkormányzata 2012 júliusa végén vette át a büdösfürdői mofetta félkész létesítményét Hargita Megye Tanácsától, amely az addigi munkálatokat támogatta. A kezelőközpontként megálmodott fürdőépület és mofetta akkorra külsőleg elkészült, viszont belső tere nem volt megfelelően kialakítva. A hátralevő munkálatok befejezése több mint 200 ezer euróba került volna, és mivel a községnek nem állt rendelkezésére ennyi pénz, úgy döntött, a létesítményt koncesszióba adja. Egy hosszas bérbeadási procedúra után végül 2014-ben sikerült 40 évre haszonbérbe adnia a létesítményt az egyetlen jelentkezőnek. A szerződés értelmében a vállalkozónak mintegy három év állt volna rendelkezésére, hogy beindítsa az oda tervezett kezelőközpontot, de mint kiderült, ennek a feltételnek nem tudott eleget tenni, ezért egyoldalúan felbontotta a szerződést. Mivel a problémára azóta sem találtak megoldást, a létesítmény továbbra is kihasználatlanul áll.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
2026. november 06., péntek

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében

Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében
2026. november 06., péntek

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Hirdetés