
A fiatalok idén is segítenek a nehéz anyagi helyzetben élőkön
Fotó: Erdély Bálint Előd
Idén negyedik alkalommal szervezi meg az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET) a Fiatalként a Fiatalokért című eseményt.
2021. december 09., 17:122021. december 09., 17:12
2021. december 14., 17:082021. december 14., 17:08
Az adventi jótékonysági akció keretében korábban sok esetben tudtak már segíteni, tavaly több száz családnak tették szebbé a karácsonyát – mondta el Tornai Szilárd, az UIET elnöke az idei akciót beharangozó sajtótájékoztatón. Mint kifejtette: a címeket önkormányzatoktól, egyházaktól kapták, és az évek során
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az ifjúsági szervezet tagjai tevékenyek voltak a korábbi években is, idén is hatvan-hetven önkéntes munkájára számítanak – tette hozzá Tornai. Az elnök arról is beszámolt, hogy
Ahogy eddig, idén is tartós élelmiszerekre számítanak elsősorban, de használt játékokat, ruhákat, karácsonyi díszeket is vihetnek az adakozni óhajtók.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az alapélelmiszereket a székelyudvarhelyi Merkúr Áruházak bejáratainál, valamint Székelykeresztúron a Szilveszter boltokban lehet átadni, ezeket minden helyszínen hétköznapokon 17 és 19 óra között önkéntesek veszik át. Ruhákat és játékokat a Márton Áron tér 6. szám alatti Ifjúsági Keresztény Egyesület (IKE) irodában lehet átadni.
Tornai Szilárd azt is elmondta, hogy a begyűlt adományokat a rászoruló családoknak, fiataloknak, szociális szervezeteknek és árvaházaknak osztják ki december 27-én, hogy szebbé varázsolják az ünnepüket.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!