
Szerekován János operaénekes és ismerősei is folyamatosan segítették a családot. Archív
Fotó: Szerekován János
Évekig műtétekre, kezelésekre vitték a szülők a most hatéves borszéki Lucaci Szendikét, rendületlenül küzdöttek a látásáért. Néhány napja tértek haza Budapestről, és csupa jó hírekről számolt be Bajkó Mónika, Szendike édesanyja.
2018. augusztus 21., 18:052018. augusztus 21., 18:05
A gyergyószékiek végigkísérhették a borszéki Lucaci Szendike négy évvel ezelőtt kezdődött történetét, gyógyulását. A kislánynak másfél éves korában távolították el bal szemét, mivel rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak. Szendike szemfájdalomra panaszkodott a télen, és a jobb szemében is felfedezték a rosszindulatú daganatot.
A legutóbbi, budapesti, Máriai utcai szemklinikán tartott ellenőrző vizsgálaton pedig jelezték: már nincs daganat a szemecskéjében.
– mondta örömmel az édesanya. Mint megtudtuk, legközelebb szeptember közepén utazik a család Budapestre, hogy ellenőrző, záróvizsgálatokat végezzenek. „Megnyugtattak, hogy nem lesz semmi gond, viszont az átfogó, teljes ellenőrzésre mindenképp szükség van. Hosszú volt ez a négy év, de nagyon remélem, hogy már csak egy rossz álom marad, és nemsokára vége. Nagyon örvendek, hogy már nincs daganat, és lát a kislányom, a szemecskéjét megmentették” – közölte örömmel Bajkó Mónika. Hozzátette: „Tudatában vagyok annak, hiszen tájékoztattak, hogy azért van szükség a gyakori, háromhetente előírt ellenőrző vizsgálatra, mert ha kiújulna a kislány szemében a daganat, az ebben az időszakban lehetséges leginkább. De akkor műtéti úton eltávolítható, és nem szükséges újra kemoterápiás vagy a sugárkezelés”.
Mint megtudtuk, Szendike jól érzi magát, örül, hogy újra itthon van. Már gyerekközösségbe, unokatestvéreivel szülinapozni is volt, és boldogan mondogatja, hogy már nem beteg a szeme. „Most is nagyon kell vigyázni rá, az éghajlatkülönbség miatt is féltünk egy kicsikét, több hónap budapesti tartózkodás után a borszéki levegő sokkal élesebb, de hála, minden rendben van, az immunrendszere is kezd erősödni. Most már fagyit is kóstolgat, és elővigyázatosan ugyan, de gyerekközösségbe is jár. Az unokatestvéreivel szülinapi zsúron vett részt, és nagyon jól érezte magát” – számolt be az édesanya.
Az édesanya ezúttal sem feledkezett meg arról, hogy a nehéz időkben kapott sok segítséget megköszönje.
– mondott köszönetet Szendike édesanyja.
Háromnapos rendezvénysorozattal készül a magyar kormány az augusztus 20-i nemzet ünnepre, amelyen rövidebb lesz a tűzijáték a szokásosnál – mondta Magyar Éva kormányszóvivő a programokat ismertető szerdai budapesti rendezvényen.
Rendkívüli ülésen szavazta meg a képviselőház az RMDSZ törvénytervezetét, amely heti 8 tanórára csökkenti az iskolaigazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszámát, hogy több időt fordíthassanak az intézmények vezetésére és az ezzel járó feladatokra.
Közel ezer emberrel foglalkoztatnak kevesebbet a háromszéki cégek, mint egy évvel korábban – elemezte a háromszéki gazdaság fő számait a Kovászna megyei Kereskedelmi Kamara elnöke, Edler András.
A sofőr epilepsziás rohama miatt következhetett be a hatóságok elsődleges vizsgálatai alapján a kedd esti, két halálos áldozatot követelő baleset Brassó központjában.
Az FSLI, a Spiru Haret és az Alma Mater tanügyi szakszervezeti szövetség határozottan elutasítja az oktatási alkalmazottak bérezésére vonatkozó legújabb javaslatot.
Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – nyilatkozta szerdán Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.
Szerdai rendkívüli ülésen a képviselőház azt a törvénymódosító tervezetet, amely heti 8-ra csökkenti az iskolaigazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszámát, hogy több időt fordíthassanak az intézmények vezetésére és az ezzel járó feladatokra.
Szerdán újraindult az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) korábban kibertámadás miatt leállt e-Terra informatikai rendszere – közölte szerdán a kormány.
Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter szerdán kijelentette, hogy a Duna vízszintje Csernavodánál 182 centiméterre csökkent, emiatt csütörtök reggel megkezdik az eljárást az atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött körülmények közötti leállítására.
A lakbérek, a gázolaj és benzin drágult a legnagyobb mértékben Romániában júliusban az egy évvel korábbihoz képest, míg a burgonya, a friss gyümölcsök és a kukoricaliszt ára csökkent a leginkább – derül ki az INS szerdán közzétett elemzéséből.
szóljon hozzá!