Hol húzód(hat)tak régen Székelyföld határai?

Azt a kérdést is nehéz pontosan megválaszolni, hogy eredetileg mettől meddig terjedhetett a székelyek lakta országrész – és most tekintsünk el a vármegyei betagolódásoktól –, hiszen sem a korabeli, sem az újabb kiadású Székelyföld-térképek nem nyújtanak ehhez egyértelmű támpontokat, de még a vonatkozó szakirodalom sem. Például Kállay Ferenc 1829-ben azt a földet tekintette a székelyekének, „mely Erdély napkeleti részén elnyúlik napnyugotról napkeletre, vagy is a Nyárád s Maros öszve szakadásától kezdve a csíki Gyimesi passusig. Északról Délre vagy is a Gyergyószéki Piritskehavastól Bodzáig egyaránt csak nem 15 német mértföld, hozzá nem értve aranyas széket…” Ez nyilván nem egy pontos meghatározás, hiszen ha a Gyergyószentmiklós fölötti, 1545 m magas Pricske-tető lett volna Székelyföld északi határa, Gyergyószék jelentős része kimaradt volna belőle.

Orbán Balázs „a Bélboron túli határszélt képező Dragojicsa-patak”-nál (Drăgoiasa) jelölte meg az északi határt; vélhetően arra pontra gondolt, ahol ez a patak beleömlik a Besztercei-havasokat kettészelő Fekete-vízbe, innentől kelet felé ugyanis ez képezte a régi Magyarország és egyben Székelyföld északi határát, egészen a Keresztes-patak beömléséig. Innen a határ a Keresztes-patak mentén dél-kelet felé vette az irányt, neki a Kis–Ciblesnek, és a Keleti–Kárpátok fő gerincének élét követte tovább egészen a Tölgyesi-szorosig, pontosabban a Veresszakáll-pataknak a Kis–Besztercébe való beömléséig.

Sokan úgy tudják, hogy a Kis-Cibles képezi Székelyföld északi határát (Vofkori László is a „Kis–Szépes és a háromszéki Dobókő” közé szorította be a területet), de mint látjuk, az kissé fennebb húzódott, legészakabbra eső hegyének a Nagy–Mogyorós (1445) tekintendő, sőt a Păltiniș- (Juharos-) hágó, ahonnan a Drăgoiasa ered, még ennél is északabbra található jó 5 km-rel. Egy másik toposz (a Hazajárók-sorozatban is így hallhattuk) szerint a Kis–Cibles „alatti Keresztes-nyak Erdély történelmi határának végpontja, pontosan itt találkozik Erdély, Moldva és Bukovina hármas határa.” Nem. Itt csak az 1968-as adminisztrációs átszervezéskor létrehozott három mai megye –Hargita, Suceava és Neamț – „ér össze”. Innen jóval nyugatabbra, a Kelemen-havasokban található Veres-kő sziklacsoportnál (1620–1670 m) jelezte egy másfél méter magas, háromoldalú kőpiramis Magyarország, Bukovina (akkor Ausztria) és Románia találkozási pontját. Ezt nevezték kezdő határnak vagy capitalisnak, 1887 után mindig innen kezdték a határjelek elhelyezését.

A revindikált havasok is Székelyföld részei

Orbán Balázs nem véletlenül „tolta ki” Székelyföld határát a Bélbor fölötti erdőségekig, hiszen ezek a Csíki Magánjavak és így értelemszerűen a székelyek tulajdonát képezték, képezik, még ha jelenleg is kell pereskedni értük.

Főleg a Besztercei-, Csíki- és Háromszéki-havasok, a Tarkő- és Hagymás-hegység térségéből kaparintottak meg erdőket, legelőket maguknak (de nem csak a moldvaiak, hiszen a Barcaságban, Fogaras és Hunyad vidékén is tudunk önkényes területfoglalásokról).

A székelyek ezeket a területeket „revindikálták”, azaz követelték vissza, és az 1769-es határkiigazítás révén ez jórészt sikerült is: II. József császár a nem sokkal korábban megalakult székely határőrezredeknek adta át költségeik fedezésére. Amikor 1851-ben I. Ferenc József elrendelte a határőrezredek feloszlatását, a „revindikált havasokat” a kincstár bekebelezte, ám az 1867-es kiegyezést követően visszakerültek jogos tulajdonosaik kezébe, egy részükből alakult meg az 1914-ben már több mint 100 millió korona értékű vagyonnal bíró Csíki Magánjavak, mint közbirtokossági forma – hogy aztán a kommunista halatom ismét elkobozza.

A Magyaróstól a Rekettyés-tetőig

Ha ugyanezt a „természetes határt” nyugat felé követjük, légvonalban kb. 15 km-re ott találjuk a Kelemen-havasok egyik legmagasabb csúcsát, a Rekettyés-tetőt (2021 m). Nevezik Reketye-, Rakottyás- vagy Retyicás-csúcsnak is, az 1940–1944 között készült leírásokban és térképeken Csáky-csúcs néven szerepel a 2. bécsi döntés előkészítésében hatékonyan munkálkodó Csáky István magyar külügyminiszter iránti tisztelet jeléül. Az említett „természetes határból” kiindulva

A wikiwand Székelyföld-szócikke szerint Maroshévíz „csak időszakosan volt Székelyföld része”, és hogy a tőle északnyugatra magasló, és Kelemen-havasok legmagasabb csúcsának számító Rekettyés „Hargita megyében van, a jelenlegi értelemben vett Székelyföld területén, de nem tartozott a történelmi Székelyföldhöz.” Ez áll többek között Hargita Megye Tanácsának hivatalos honlapján is (hargita.ro). Vitos Mózesnél azt találjuk, hogy „Topliczától keletre a Székpatak nagyhídján van a Maros–Torda és Csíkmegye érintkezési határpontja” (Csíkmegyei füzetek…, 1894), és dr. Endes Miklós is úgy tartotta, „a Gyergyóditrótól Szászrégenig terjedő rész nem is tartozott a Székelyföldhöz, hanem a régi Torda vármegyéhez.” Elekes Tibor egyik Székelyföld- vagy Gyergyószék-térképén sem „esik” Maroshévíz Székelyföldre.

Hová tartozott Maroshévíz?

Ezzel szemben például a Kelemen-havasokat „Székelyföldnek áthathatlan északi védfala”-ként (!) aposztrofáló Orbán Balázs úgy tudta, Maroshévíz „régen Gyergyóhoz tartozott, azt földrajzi fekvése mellett »Gyergyó« előneve is bizonyítja, mert az újabb időben használni kezdett »Oláh-Toplicza« elnevezés teljesen újabb találmány, régibb térképek és okmányokban mindenütt »Gyergyó-Toplicza« néven találjuk fel.” Sőt, nem csak Maroshévíz, „de Mesterháza is le egész az Ilváig Székelyföldhöz tartozott, de sok rabló tanyázván ottan, a székelyek üldözni, irtani kezdették, miért azok több hatalmas úr pártolása alá adván magukat, ezen e védelmük alá vett területet elszakították Gyergyótól.”

És nemcsak ő! „Régen Toplica (Maroshévíz) is Gyergyóhoz tartozott” – olvashatjuk Kölönte Béla Gyergyó története című munkájában (1910). Ez áll Beier Sándor A Gyergyói-medence gazdasági fejlesztésének kérdései című, 1943-as dolgozatában („régebben Maroshévíz közigazgatási szempontból is Gyergyóhoz tartozott, de később Maros–Torda megyéhez csatolták”), de ugyanezt bizonygatja újabban Czirják Károly maroshévízi helytörténész is. A korabeli és újabb kori földabroszokon azonban általában Székelyföld határán kívül tüntetik fel.

Ám amíg meggyőzőbb érveket nem tudunk felsorakoztatni, a Rekettyés-tetőt egyelőre talán ne „vindikáljuk” magunknak.

Határvadászok a Cserbükkön

Egy kicsit még időzzünk el Gyergyószék nyugati, illetve Marosszék északi határánál. Józsa András a Hazanéző folyóirat 2004. évi 1. számában részletesen foglalkozott a 24.332 hold területű Székhavasa (ma használatos nevén Mező-havas) határaival. Ez azért fontos számunkra, mert Marosszék erdejének számított (korábban királyi uradalom lehetett), azaz elvileg szabadon használhatta a szék minden lakója, legalábbis az 1560-as évekig; a neve is erre utal. Ennek – és egyben az egész Görgényi-havasok – legmagasabb csúcsa az 1776 (egyes térképeken 1777) méter magas Nagy–Mező-havas.

A szekelyfold.terkepek.net oldalon találtam is egy olyan térképet, amelyen éppen ezek mentén van meghúzva Székelyföld határa – el egészen a Rekettyés-csúcsig! Sőt, attól északnyugatabbra is, az Orbán Balázs által említett Drăgoiasa-patakig, közben érintve a 2000 méter fölé emelkedő Cserbükköt (Călimanu Cerbului), ahol 1940 és 1944 között magyar határvadászok álltak a strázsán. A barakkjuknak ma már nyomát sem találni, de innen ereszkedik be Gura Haitii felé egy gyors folyású patakocska, amely a Határ nevet viseli…