
Az áramszolgáltató vállalat ügykezelésébe adják át a 200kw-os napelemparkot
Fotó: Csató Andrea
Jelentős pénzeket spórolhat meg az elkövetkezőkben a korondi önkormányzat, amely egy pályázat révén napelemparkot létesített a községközpontban. Az ott megtermelt áramot ugyanis a középületek és a közvilágítás üzemeltetésére fogják felhasználni.
2024. augusztus 28., 17:232024. augusztus 28., 17:23
Hárommillió lejt nyert az Európai Beruházások és Projektek Minisztériumának Nagy Infrastruktúra Operatív Programjában (POIM) a korondi önkormányzat, hogy
A kivitelezésre több mint egymillió lejes önrészt is bevállaltak, amit kincstári hitelként kellett felvegyenek – tudta meg a Székelyhon Katona Mihály polgármestertől.
A beruházás elsődleges célja az volt, hogy
Időközben azonban a Harvíz Rt. regionális vízszolgáltatónak adták át a derítőállomás üzemeltetését, a szolgáltató pedig saját áramot termel, és azt hasznosítja. Tehát az önkormányzat által megépített napelemparkot másképp kellett hasznosítani.
Fotó: Csató Andrea
Ekkor döntötték el, hogy
A polgármester kifejtette, hogy ennek érdekében az elmúlt napokban szerződést írt alá az Electrica Rt. áramszolgáltatóval, miszerint az ő adminisztrálásába adják át a rendszer működtetését. A tulajdonjog ugyanakkor továbbra is az önkormányzaté marad. A karbantartási munkálatokat, javításokat az áramszolgáltató vállalat fogja végezni.
A pontos mérések ugyanakkor még folyamatban vannak.
Fotó: Csató Andrea
Katona Mihály azt is közölte, hogy az elmúlt időszakban további két pályázatot is nyertek a Környezetvédelmi Alapnál a közvilágítás modernizálása érdekében. Első ízben
Ehhez önrészként 163 ezer lejt kellett előteremtsenek.
A másik projekt már 1,9 millió lejbe került (66 ezer lejes önrésszel), amiből végül
Fotó: Csató Andrea
Mostanra mindkét beruházást megvalósították, így korszerű LED-es égők világítják meg éjszaka az utcákat. A közvilágítást ugyanakkor okos rendszerről szabályozhatják.
E beruházások esetében is kincstári hitelért kellett folyamodjanak. Mostanra ugyan visszafizették a felvett kölcsönök egy részét, de így is nehéz helyzetben van az önkormányzat a felmerült pénzhiány miatt.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!