Itt az idő és alkalom, hogy adakozhasson a szíriai emberekért

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Szíria és a szomszédos régiók a világ legsúlyosabb humanitárius válságának helyszínei. A már hat éve tartó háború példátlan szenvedéseket okozott és okoz a lakosságnak. A Romániai Püspökkari Konferencia beleegyezésével február 19-én a Romániai Caritas Konföderáció gyűjtést szervez az ország összes katolikus templomában a szíriai háború áldozatainak megsegítésére – írja körlevelében Jakubinyi György érsek.

Molnár Melinda

2017. február 14., 17:552017. február 14., 17:55

A szíriai konfliktus egyre vérengzőbbé vált, és becslések szerint – mivel nem léteznek pontos adatok – 250–400 ezer között lehet azok száma, akik ebben a háborúban életüket vesztették. Több mint 11 millió embert űztek el otthonaikból, közülük – csak Szíriából – kb. 4 millió ember menekült el. Legtöbben a szomszédos országokban, Libanon, Jordánia, Törökország területén embertelen körülmények között élnek.

Ferenc pápa sürgető szavait követve ezen konfliktus áldozatainak megsegítése nemzetközi szinten a Caritas-hálózat prioritásává vált. A Szíriai Caritas – amely fontos szervezet abban az országban, ahol a lakosság mintegy tíz százaléka különböző felekezetű keresztény – a nehéz körülmények között is segítséget nyújt a leginkább veszélyeztetett lakosságnak, különösen a belső menekülteknek. A törökországi, libanoni és jordániai Caritas-szervezetek támogatják az országaik területére érkezett több tízezer szíriai menekültet. A Caritas-szervezetek világszerte pénzbeli, logisztikai és technikai támogatást nyújtanak Szíriának és a vele szomszédos országoknak.

Ebben a nehéz helyzetben a Romániai Caritas Konföderáció, a Nemzeti Caritas Katasztrófavédelmi Programon keresztül, a Nemzetközi Caritas-hálózat partnereivel együtt segítséget szeretne nyújtani a szíriai szenvedő lakosságnak, valamint a szomszédos országokban (Törökország, Libanon, Jordánia) élő menekülteknek.

A Romániai Püspökkari Konferencia beleegyezésével a Romániai Caritas Konföderáció gyűjtést szervez az ország összes katolikus templomában vasárnap a szíriai háború áldozatainak megsegítéséért. Jakubinyi érsek kéri a paptestvéreket és a híveket, hogy lehetőségeikhez mérten segítsék a Romániai Caritas Konföderáció kezdeményezését.

Az adományokat a Gyulafehérvári Caritas Román Kereskedelmi Banknál megnyitott, RO46RNCB0003001569490006 számú bankszámlájára lehet utalni (Caritas Alba Iulia, adóhivatali szám: CF. 4562770), illetve a helyi kirendeltségeknél, munkapontoknál leadni – Székelyudvarhelyen a Kossuth Lajos utca 8. szám alatt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Felújított templomának köszönhetően új korszak nyílhat Szacsva életében

Augusztus 31-én lejár az Országos Helyreállítási Alapból finanszírozott beruházások megvalósításának határideje, így Réty község is lezárhat egy nagyszabású, látványos eredményt hozó projektet: a szacsvai templom felújítását.

Felújított templomának köszönhetően új korszak nyílhat Szacsva életében
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

A Hydrokov a gazdákhoz: lehetőleg ne csúcsidőben öntözzenek

Több háromszéki településen is vízkorlátozást kellett bevezetni az elmúlt időszakban. A Hydrokov arra kéri a mezőgazdászokat, amennyiben mindenképp elkerülhetetlen az öntözés, legalább ne a reggeli és kora esti órákban tegyék.

A Hydrokov a gazdákhoz: lehetőleg ne csúcsidőben öntözzenek
2026. augusztus 30., vasárnap

A mikóújfalusi kisdiákok is lehetőséget kapnak iskolai úszásoktatásra

Mikóújfaluban a legkisebbeknek szóló Babakelengye-program és az iskolásoknak szóló Meleg ebéd program mellé az önkormányzat vállalta az iskolai úszásoktatási program működtetését is. Ősztől 22 kisdiák a tusnádfürdői wellnessbe járhat úszni.

A mikóújfalusi kisdiákok is lehetőséget kapnak iskolai úszásoktatásra
2026. augusztus 30., vasárnap

Uniós pályázati forrást is bevonnának a Tamási Áron Színház felújításába

Európai uniós pályázati forrásból fedeznék a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház épületének helyet adó létesítmény felújítási költségeinek egy részét. A beruházás dokumentációját aktualizálták.

Uniós pályázati forrást is bevonnának a Tamási Áron Színház felújításába
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Letartóztattak egy mostohalánya megerőszakolásával gyanúsított férfit

Letartoztatták egy 46 éves Kovászna megyei férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy gombaszedés közben megerőszakolta mostohalányát.

Letartóztattak egy mostohalánya megerőszakolásával gyanúsított férfit
2026. augusztus 28., péntek

Hét személyt szállító mikrobusz balesetezett Oltszemen

Több személy is érintett abban a balesetben, amely Oltszemen történt pénteken röviddel 13 óra után: egy több személyt szállító mikrobusz lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak ütközött.

Hét személyt szállító mikrobusz balesetezett Oltszemen
2026. augusztus 28., péntek

Tucatnyi oszlopot döntött ki a vihar Felső-Háromszéken

Több felső-háromszéki faluban áramkimaradás keletkezett a tegnap esti viharok következtében, az áramszolgáltató éjszaka is dolgozott a hibák elhárításán.

Tucatnyi oszlopot döntött ki a vihar Felső-Háromszéken
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Fiatal nő sérült meg a sepsiszentgyörgyi ráfutásos balesetben

Újabb részleteket közölt a rendőrség a csütörtök délutáni sepsiszentgyörgyi balesetről, amelyben három jármű ütközött az Oltmező utcában.

Fiatal nő sérült meg a sepsiszentgyörgyi ráfutásos balesetben
2026. augusztus 27., csütörtök

Igazgatóból osztályvezető: átszervezés a sepsiszentgyörgyi idősotthonban

Megszűnt önálló intézmény lenni a sepsiszentgyörgyi Zathureczky Berta Központ, az idősotthon ezentúl a Szociális Támogatási Igazgatóság égisze alatt működik tovább. A helyi tanács csütörtöki ülésén a személyi gondozók helyzetéről is döntöttek.

Igazgatóból osztályvezető: átszervezés a sepsiszentgyörgyi idősotthonban
2026. augusztus 27., csütörtök

Három jármű ütközött Sepsiszentgyörgyön, egy embert a helyszínen vizsgálnak

Baleset nehezíti a forgalmat csütörtök délután a sepsiszentgyörgyi Oltmező utcában – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Három jármű ütközött Sepsiszentgyörgyön, egy embert a helyszínen vizsgálnak
Hirdetés