Hátrányos helyzetű bölönieken segítettek

A Település, ahol jól érzem magam című, Bölön községben zajló projekt záróeseményét tartották csütörtökön, Sepsiszentgyörgyön. A projekt lebonyolító beszámoltak az elmúlt egy éves tevékenységekről.

Bencze Melinda

2016. április 01., 17:002016. április 01., 17:00

A Vöröskereszt Kovászna Megyei Szervezete a Pro Nobis Egyesülettel, valamint Bölön község önkormányzatával közösen több, mint 84 ezer euró összértékű programot bonyolított le az elmúlt egy évben, ebből 74 ezer eurót pályázati úton teremtettek elő. A projektben Bölön, valamint a közigazgatásilag a településhez tartozó Bölönpatakon szociálisan hátrányos helyzetben élők életminőségének javítását tűzte ki célul. Mint Papp Adolf, a Vöröskereszt háromszéki elnöke fogalmazott, az elmúlt időszak során Bölön község etnikai szempontból vegyes lakosságú közösségének fejlesztését és tőkéjének növelését egy ezt célzó stratégia kidolgozásával, egy multifunkcionális-szociális központ létrehozásával, felvilágosító kampányokkal, továbbá a helyi civil szervezetek megerősítésével igyekeztek megvalósítani.

A programban érdekelt felek negyven alkalommal találkoztak, több, mint 130 személy részvételével készítették el a közösségfejlesztési tervet, ugyanakkor a multifunkcionális-szociális központ kedvezményezettjei között 90-nél több kiskorú, és ezernél több felnőtt van – sorolta az elmúlt év április elején kezdett munka eredményeit Kernászt Huba projektvezető. Hozzátette, két kampányt is szerveztek Mi felelősek vagyunk címmel, amely során szemétszedést is tartottak. Három, szociálisan hátrányos helyzetben levő személy és család lakásának felújításában is segítettek a program keretén belül, így például egy idős néninek, aki 12 lejes nyugdíjat kap. Elmondta, a pályázatba ugyan nem volt belefoglalva, viszont a költségvetés átcsoportosítását követően sikerült vásárolniuk egy EKG berendezést is.

Sikó Imre, Bölön község polgármestere a projekttel kapcsolatosan elmondta: az elkövetkezendőkben is igyekeznek a programot támogatni, így például áprilistól a multifunkcionális-szociális központban dolgozó egészségügyi közvetítő mellé még egy személyt alkalmaznak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Egész novemberben gyűjt a sepsiszentgyörgyi kórház a kisbabák számára

Gyűjtést szervez a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház az ott született kisbabák számára, mert sok anya úgy érkezik a szülészetre, hogy még a legszükségesebb babaholmikat sem tudja magával hozni.

Egész novemberben gyűjt a sepsiszentgyörgyi kórház a kisbabák számára
Hirdetés
2026. november 06., péntek

A lakóknak is bemutatják Kézdivásárhely főterének átalakítási terveit

Lakossági fórumra várják a kézdivásárhelyieket november 9-én és 10-én, hétfőn és kedden 18 órától a Vállalkozói Inkubátorházba.

A lakóknak is bemutatják Kézdivásárhely főterének átalakítási terveit
2026. november 05., csütörtök

Üvöltözés és személyeskedés kísérte a Bálványos-vitát

Bálványos román nevének törvénybe iktatását célzó képviselőházi vitát heves szóváltások, személyeskedés és nacionalizmusról szóló bírálatok kísérték, miközben több párt is szembefordult az indítvánnyal.

Üvöltözés és személyeskedés kísérte a Bálványos-vitát
2026. november 05., csütörtök

Tíz fegyvert és közel tízezer lőszert foglaltak le

Tíz lőfegyvert és csaknem tízezer lőszert foglaltak le csütörtökön Kovászna megyében egy átfogó házkutatás–sorozat nyomán. Három személyt bekísértek és kihallgattak.

Tíz fegyvert és közel tízezer lőszert foglaltak le
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Sikkasztás, adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt razziáztak Kovászna megyében

Sikkasztás, adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt tartottak házkutatásokat Kovászna megyében a Jupiter művelet részeként. Egy másik ügyben az állami költségvetést több mint 1,2 millió lejjel károsíthatták meg, két személyt őrizetbe vettek.

Sikkasztás, adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt razziáztak Kovászna megyében
2026. november 04., szerda

Péter Alpár Ignotus című kiállítása nyílik meg Sepsiszentgyörgyön

Péter Alpár képzőművész Ignotus című kiállításának megnyitójára várják az érdeklődőket csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Lábasházba. A tárlat különleges betekintést nyújt Péter Alpár több mint három évtizedes alkotói tevékenységébe.

Péter Alpár Ignotus című kiállítása nyílik meg Sepsiszentgyörgyön
2026. november 04., szerda

Döntés született, nem lesz Bálványosból Bălvăniș

A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elutasította a Kovászna megyei üdülőhely, Bálványosfürdő nevének megváltoztatását előíró törvénytervezetet. Így nem lesz Bálványosból Bălvăniș.

Döntés született, nem lesz Bálványosból Bălvăniș
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Ingyenes prosztatarák-szűrésre várják a 45 év feletti férfiakat a sepsiszentgyörgyi kórházban

November világszerte a férfiak egészségének hónapja, ennek apropóján újabb prosztatarák-szűrésre várja a 45 év feletti férfiakat a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház és Kovászna Megye Tanácsa.

Ingyenes prosztatarák-szűrésre várják a 45 év feletti férfiakat a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. november 04., szerda

Több mint egymillió euró pénzmozgásait vizsgálják pénzmosás és sikkasztás gyanúja miatt Kovászna megyében

Valutaváltásokkal, kétes banki tranzakciókkal, cégeknek nyújtott kölcsönökkel, fiktív visszafizetésekkel, valamint külföldi bankszámlákra történő átutalásokkal próbálta két személy elfedni az általuk elkövetett sikkasztást Kovászna megyében.

Több mint egymillió euró pénzmozgásait vizsgálják pénzmosás és sikkasztás gyanúja miatt Kovászna megyében
2026. november 03., kedd

Mi lesz a beépített erkélyekkel az új építésügyi törvény nyomán?

Sokan keresték fel az adóhivatalt és a Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal urbanisztikai osztályát azok közül, akik az új urbanisztikai törvény megjelenése után a beépített erkélyeik törvényessége miatt kezdtek aggódni.

Mi lesz a beépített erkélyekkel az új építésügyi törvény nyomán?
Hirdetés