Három napig a magyar régészek Mekkája volt a Székely Nemzeti Múzeum

Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója elmagyarázta, több ok játszott közre abban, hogy 14 év telt el a legutóbbi régészeti konferencia óta. Korábban az anyagiak hiánya, majd a világjárvány és az épület felújításának munkálatai is késleltették a rendezvény befogadását, idén viszont több, az intézményhez kötődő neves személyiség születési évfordulója alapos indokot nyújtott ahhoz, hogy ezt is belefoglalják a költségvetésbe:

• idén van a múzeum egyik legnagyobb igazgatója, László Ferenc születésének 150.,

• a Kós Károlyénak 140. évfordulója,

• a múzeum épülete pedig idén lett 110 éves.

Molnár Kovács Zsolt, az erdélyi magyar régészeket tömörítő Pósta Béla Egyesület elnöke elmondta, a rendezvény célja az volt, hogy egy magyar–magyar fórumot hozzon létre. Annak különösképpen örvendett, hogy az ő pályakezdésének idejéhez képest, amikor összesen öt régész szakember volt pályán, és teljesen más hátszélben dolgoztak, most meg tudnak tölteni egy termet. Sok fiatal is ül a padokban, akikkel termékeny párbeszédet lehet folytatni.

László Ferenc méltatása

A plenáris megnyitó következő mozzanataként László Attila professzor beszélt László Ferenc egykori múzeumőr életéről és munkásságáról. A névrokonság nem véletlen, hiszen az előadó nagyapjáról van szó, aki ugyan természetrajz-földrajz szakot végzett, de 1901-től múzeumőri tisztégének elhivatottsággal való gyakorlása a régészet tanulmányozása és művelése felé terelte.

Wosinszki Mór, a régiségtárak országos felügyelője írta László Ferencről abban az évben, a Székely Nemzeti Múzeumban tett látogatása után: „ugyan még sohasem foglalkozott régészettel, de volna kedve e szakhoz, s nem sok rábeszélés kellett, hogy őt a múzeumnak teljesen megnyertem”. Megjegyzi továbbá, hogy részletes tanácsokkal látta el a fiatal múzeumőrt, kezdve az ásatástól a leletek preparálásáig, lajstromozásáig és kiállításáig, sőt, ásatást is rendezett a város határában fekvő három lelőhelyen, hogy az ásatások körüli gyakorlati útmutatásokat is megadhassa.

László Ferenc és Pósta Béla munkája az erősdi ásatások kapcsán ér össze. Utóbbi a kolozsvári egyetemen 1899-ben alapított új archeológiai iskolát, illetve attól fogva irányította a régészképzést, és 1907-ben lépett Wosinszki Mór helyébe és munkakörébe; abban az évben kezdte meg az erősdi ásatásokat László Ferenc is. Ebben őt Pósta Béla teljes mellszélességgel támogatta, és minden fórumon igyekezett anyagi támogatást is nyerni a Székely Nemzeti Múzeum, illetve a régészeti ásatások számára.

Az egykori igazgató 100. születésnapjához kapcsolódó első kiadás megjelenésekor ugyanis még sok politikai iránymutatás korlátozta a szókimondást, a századelő politikájáról ezért nem eshetett szó a kötetben, képanyaga is szűkebb, illetve azóta sok új információ is napvilágot látott László Ferenc magánéletével és munkásságával kapcsolatban. Az újraközölt bővített kötet második része a szakember munkájának utóéletét összegzi.

Székelyföld is terítéken

A régészeti konferencia második napja az újabb kutatások eredményeinek bemutatására adott alkalmat hazai és magyarországi szakembereknek.