
Archív
Fotó: Simon Eszter
Május 8–11. között a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium iskolahét keretében ünnepli meg az Unitárius Egyház alapításának 450., valamint a gimnázium alapításának 225., illetve újraalapításának 25. évfordulóját.
2018. május 07., 19:332018. május 07., 19:33
2018. május 07., 19:332018. május 07., 19:33
A homoródalmási zsinat 1793. július 10-én jegyzőkönyvben rögzítette: „(…) nemes Keresztúrfiszékben, a Székely-Keresztúri unitárius ekklézsiában, minélhamarabb egy olyan gymnasium állíttassék fel, melyben az ifjúság avagy csak a rhetorikáig taníttathassék.” A határozat alapján létrejött Székelyföld egyik leghíresebb gimnáziuma, amelyben az erdélyi települések diákjai felekezetre való tekintet nélkül megízlelhették a tudomány gyümölcseit. Az iskola már jelmondatában kitűzte:
Az 1948-as államosításkor az Unitárius Gimnáziumot megszüntették, a rendszerváltást követően pedig 1993-ban nyitotta meg újra kapuit.
Kedden reggel nyolc órától iskolatörténeti vetélkedő zajlik a Balázs Ferenc-díszteremben – tájékoztatott Varró Margit igazgató. Az unitárius templomban szerdán reggel nyolc órakor ünnepi áhítattal kezdődik a diákoknak szervezett konferencia. Norbert Zsolt kovásznai unitárius lelkész a vallási türelmetlenségről és a 450 éves tordai ediktumról, dr. Killyéni András kolozsvári sporttörténész erdélyi sporttörténetről, sportlegendákról és Killyéni Imre igazgató emlékezetéről, Sándor Zsigmond Ibolya székelykeresztúri muzeológus a 450 éves székelykeresztúri oktatásról és a 225 éves Unitárius Gimnáziumról, Demeter Sándor Loránd székelyderzsi unitárius lelkész pedig a derzsi vártemplomról és Szent László legendájáról beszél.
Délután Berde-cipós ünnepélyt tartanak az elemi iskola épületének udvarán, ahol a kisdiákok, szüleik és tanárok találkoznak. Csütörtökön tíz órától ünnepi megnyitóra és
Utána ünnepi konferenciát és műsort tartanak a Balázs Ferenc-díszteremben, majd délután négy órától bemutatják az alkalomra készült könyveket (Virágokká vált bojtorjánok – 225 év képes történetét; Kincseskönyv – 25 év iskolatörténet; Killyéni Imre emlékezete). Végül az iskolai színjátszók előadják Szabó Magda Abigél című regényének színpadi átdolgozását.
Pénteken reggel kilenc órától a Molnár István Múzeumban Nagy Lajos tiszteletbeli igazgató eddig ki nem állított munkáit Sándor Zsigmond Ibolya muzeológus méltatja, és Lakatos Sándor lelkész-vallástanár bemutatja a Balázs Ferenc-emlékkonferencia kiállításanyagát. Fél tizenegytől kezdődik a gimnázium főépületében a Jakab Elek Könyvtár névadó ünnepsége. Utána a Balázs Ferenc-díszteremben ünnepi műsor lesz, majd a Művelődési Házban délután öt órától Tavaszidő címmel néptáncgálát tartanak.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
szóljon hozzá!