
Fotó: Bálint Csaba
Dobogós helyezést ért el a székelyudvarhelyi középiskolásokból álló csapat a Nagyváradon megszervezett közgáz-vállalkozói ötletversenyen március 10-én.
2023. március 16., 12:192023. március 16., 12:19
A nagyváradi Partium Keresztény Egyetemen megszervezett Álmom a vállalkozásom elnevezésű, középiskolásoknak szóló verseny idén az újrahasznosítás témája köré szerveződött,
A vetélkedő első fordulójában a csapatok posztert készítettek, amely ábrázolta a vállalkozásukat, ezt később lájkverseny keretén belül díjazta a közönség. A verseny ezen pontján lényegében felmérték, melyik csapat hogyan értékesíti termékeit vagy szolgáltatásait – jegyezte meg Bálint Csaba, a csapat egyik felkészítőtanára.
A döntőbe tizenhárom projekt került be, a versenyzők nagyrészt a Partiumból érkeztek, Hargita megyéből egy vegyes csapat nevezett be és került a döntőbe: Bálint Csaba 10. osztályos tanuló a Benedek Elek Pedagógiai Líceumból és Major Attila 12. osztályos diák a Marin Preda Elméleti Líceumból. Szoros verseny után végül az udvarhelyi csapat a harmadik díjat hozta el. A felkészülésben Dimén-Varga László pedagógus is segített a fiataloknak.
Bálint Csaba kiemelte, számukra külön öröm volt, hogy saját fiát is mentorálhatta a felkészülés alatt.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
szóljon hozzá!