
Archív
Fotó: Facebook/Team Trump
A véleménynyilvánítás szabadságának korlátozásával és a demokratikus értékek aláásásával vádolta meg J. D. Vance amerikai alelnök az Egyesült Államok európai szövetségeseit pénteken a müncheni biztonsági konferencián mondott beszédében, amelyben a romániai elnökválasztás érvénytelenítésére is kitért.
2025. február 14., 20:012025. február 14., 20:01
A Reuters, DPA és az AFP hírügynökség beszámolója szerint Vance azt mondta, nem Oroszország, Kína vagy más külső tényezők jelentik a fenyegetést Európára nézve.
– fogalmazott. Beszélt arról is, hogy „megdöbbent”, amikor az Európai Bizottság egy volt tagja helyeselte, hogy Romániában érvénytelenítették az elnökválasztást. „Ha ez megtörténhetett, akkor valószínűleg Németországban is meg fog történni, és ez sokkoló az amerikai fülnek. Amikor azt látjuk, hogy az európai bíróságok választásokat érvénytelenítenek, a tisztségviselők pedig azt mondják, hogy más választásokat is érvényteleníteni fognak, el kell gondolkodnunk azon, hogy felemelkedünk-e a demokrácia magas színvonalához. Többet kell tennünk annál, hogy csak beszélünk a demokratikus értékekről, tiszteletben is kell tartani ezeket” – idézi az Agerpres hírügynökség az amerikai alelnököt.
Szerinte „a hírszerző szolgálat egy halvány gyanúja” és „a kontinentális szomszédok hatalmas nyomására” született meg a döntés a romániai elnökválasztás érvénytelenítéséről.
– jelentette ki az amerikai alelnök.
J. D. Vance nem pontosította, hogy melyik volt uniós biztosról beszélt, de vélhetően Thierry Bretonra gondolt, aki egy januári interjúban utalt arra, hogy a romániai elnökválasztás mintájára a németországi választásokat is érvényteleníthetik. „Őrizzük meg a hidegvérünket, és alkalmazzuk a törvényeinket, amikor egyesek megpróbálják megkerülni ezeket. (...) Ezt tettük Romániában és nyilvánvalóan ezt kell tennünk Németországban is, ha szükség lesz rá” – fogalmazott.
A müncheni biztonsági konferencián való felszólalása előtt J. D. Vance interjút adott a Wall Street Journalnek, amelyben azt mondta, hogy az európai fősodor politikusok nyilatkozataikban eltúlozzák Oroszország beavatkozását országaik belpolitikájába. Ugyanakkor azt kérte az európai vezetőktől, hogy
fogadják el a rendszerellenes pártok felemelkedését,
lépjenek fel az illegális migráció ellen,
és álljanak ki a hagyományos konzervatív értékek mellett.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás