
Fotó: Haáz Vince
Ha egy emberbe pénzt fektetünk, nő az önbizalma, élethosszig tartó készségeket fejleszt, és hatással lesz másokra is. Ha egyvalaki fejlődik egy közösségben, akkor az egész közösségre hatással lesz – ezt számszerűsítette egy felmérés, amelyről az Outward Bound Romania az Outward Bound International (OBI) szervezet vezetőivel közösen tartott sajtótájékoztatón számolt be szerdán.
2024. június 19., 15:022024. június 19., 15:02
Az Outward Bound képzései, csapatépítő tréningjei saját megtapasztalásokra, egyéni élményekre épülnek, programjaik aktív részvételt igényelnek. A civil szervezet legnagyobb célja élmények által felkészíteni a fiatalokat a felelősségteljes életre.
Már 83 éve létezik a nemzetközi szervezet, 1993-tól van jelen Romániában, és független tagja az Outward Bound International szervezetnek, amely jelenleg 33 országban működik, és több mint egymillió résztvevője volt eddig a programjaiknak – számolt be róla Iain Peters, az Outward Bound International ügyvezető igazgatója, aki a hazai civil szervezet auditja miatt látogatott el Romániába Christine Mangolddal, az OB németországi szervezetének igazgatójával, az OBI tanácsadó testületének tagjával együtt, illetve Horváth Kovács Ádámmal, az Outward Bound Romania ügyvezető igazgatójával.
A szerdai sajtótájékoztatón arról is beszámoltak a szervezet nemzetközi vezetői, hogy az OB romániai szervezeténél biztonságos és minőségi programokat találtak.
A sajtótájékoztató fő témáját az Outward Bound International és az Accenture Development Partnerships program közösen végzett nemzetközi felmérése szolgáltatta, amelyből kiderült, a szervezet résztvevőinek nyolcvan százaléka tapasztalta önbizalma megerősödését, sőt 22 százalékuk önbizalma növekedését is. 82 százalékuknak pedig a rezilienciája is nőtt. A pszichológia azt a képességet nevezi rezilienciának, amikor az ember gyorsan vissza tudja nyerni eredeti, jó állapotát, lelki egyensúlyát testi-lelki szenvedés, illetve nehéz élethelyzetek átélése után.
Iain Peters, az Outward Bound International ügyvezető igazgatója, aki az itteni civil szervezet auditja miatt látogatott el Romániába
Fotó: Haáz Vince
A befektetések társadalmi megtérülési elemzését is elvégezték, amellyel felbecsülték az Outward Bound globális programjainak hatását a megvalósítási költségeihez viszonyítva. Számszerűsítve ez azt jelenti, hogy
Az Outward Bound International ügyvezető igazgatója, Iain Peters példaként említette a nagy-britanniai közoktatás társadalmi hatását, ahol egy egységnyi befektetett pénz értéke csak két egységnyit ér.
Horváth-Kovács Ádám, az Outward Bound Romania ügyvezető igazgatója: bármi is a program témája, az egyén saját kulcskompetenciái is fejlődnek
Fotó: Haáz Vince
„Ha valakinek a támogatásába befektetünk száz lejt, az azt jelenti, hogy nem száz lejjel támogatjuk az egyént, és ezáltal a társadalmat is – hiszen ez a kettő összefonódik –, hanem a befektetés kilencszeresével, azaz 900 lejjel támogatjuk a társadalmat. Ezt azért fontos megérteni, mert
Sajnos Romániában iskolaszinten olyan a rendszer, hogy nincs semmiféle támogatás ilyen tevékenységekre, ezért nem lehet együttműködni iskolákkal, hanem az osztályfőnökökkel, szülőkkel kell együttműködnünk. De kapcsolatunk van magániskolákkal, például a bukaresti amerikai iskola tizenöt éve jár hozzánk, és az iskola fizeti a programokat” – fejtette ki Horváth-Kovács Ádám.
Fotó: Haáz Vince
Arra is van lehetőség, hogy olyan diákok is részt vegyenek a programjaikon, akiknek a családja anyagilag nem tudják ezt megengedni. Az Erasmus+ programokon belül teljesen ingyenesek a tevékenységek.
„Ha eljön egy fiatal a programjainkra, akkor úgy megy haza, hogy lelkileg megerősödik, fejlődik emberi kapcsolatok és kommunikáció szintjén, megnő az önbizalma. Bármi is a téma – például környezetvédelmi is lehet –, de emellett az egyén saját kulcskompetenciái is fejlődnek” – magyarázta a Székelyhonnak az Outward Bound Romania ügyvezető igazgatója.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!