Látogatókat érintő változások léptek érvénybe a gyergyószentmiklósi kórházban

•  Fotó: Baricz Tamás Imola

Fotó: Baricz Tamás Imola

A Gyergyószentmiklósi Város Kórházban változások léptek érvénybe. Ferenczy István igazgató ismertette a betegek látogatási programjának a változását és az osztályok lezárását. Az igazgató kitért arra is, miért volt szükség minderre.

Baricz-Tamás Imola

2017. március 10., 16:292017. március 10., 16:29

Gazdaságilag jól zárta a tavalyi esztendőt a városi kórház, ez azt is jelenti, hogy nincsen adóssága, ilyen szempontból az országban az első tíz kórház között van – tudtuk meg Ferenczy Istvántól. „Közösen a kollégákkal értük el ezt az eredményt”  ismertette elöljáróban a kórházigazgató. Az újabb rendelkezésekre térve pedig elmondta, több szempontból is nagy szükség volt a változtatásra, mind a látogatási program, mind az osztályok esetén.

Március 8-tól lezárták az osztályokat, belépőkártyát használnak az orvosok és nővérek. „Zárt rendszert alakítottunk ki, a betegek látogatása pedig 14.30-tól 18 óráig tart munkanapokon, szombaton és vasárnap pedig 13.30-tól 18 óráig, csak ilyenkor vannak nyitva az ajtók. Tudjuk, hogy mind a hozzátartozónak, mind a bent fekvő betegeknek fontos a látogatás, viszont a szabályt be kell tartani. A programot azért alakítottuk így, hogy a környező településekről érkezők a délutáni autóbuszokat elérjék”  ismertette az igazgató. A látogatókat pedig arra kéri, hogy tartsák be az időpontokat.

A szabályozással azt szeretnék elérni, hogy a hozzátartozók vegyék figyelembe a betegek intimitását, a kezelések alatti zavarás szűnjön meg, és a többi, szobában fekvő beteg kezelésének folyamatát se zavarják meg” – hangsúlyozta az igazgató.

A kórház osztályainak lezárása több okból történt: „Az elsődleges ok, amiért bevezettük  a belépőkártyák használatát, az a belső fertőzések megelőzése, az ebből adódó problémákat minél inkább vissza szeretnék szorítani, amúgy ezzel az intézkedéssel a rendelkezés előírásának is eleget tettünk. Továbbá a személyzet biztonságának az érdekét is szolgálja. Sajnos, nem egy esetben történt, hogy a kintről beérkezők miatt a személyzet veszélyeztetve volt. Többször előfordult az például, hogy alkoholos állapotban érkeztek látogatók, vagy pont olyan időben akarták a beteg hozzátartózójukat meglátogatni, amikor kezelés volt, vagy pont olyankor akartak az orvossal beszélni, amikor az éppen műtött. De történt olyan is, hogy éjszaka óhajtották a meglátogatni a beteget. Nem egy esetben az orvost, a nővért olyan szavakkal illették, lökdösték, ami nem helyén való, nemhogy egy kórházban, hanem úgy egyáltalán emberek között sem” – részletezte az igazgató. Hozzátette: nagyon sok gondjuk van azzal, hogy a beteglátogatási kultúra még nem alakult ki a térségben.”

Az igazgató jelezte, a beutalt beteget, a felvétel után elkísérik arra az osztályra, ahová éppen be kell feküdnie. „Az osztályok lezárása nem azt jelenti, hogy senki nem léphet be, mivel van csengő az ajtókon. Különleges esetekkel is számolunk, ezekre egyenként találunk megoldást” – tette hozzá.

A sürgősségi osztályon is többször történt atrocitás, ám ajtaja, akárcsak a kórház kapuja nyitva van, és nyitva is marad, viszont még kamerát szereltek fel a meglévők mellé, ugyanis volt arra is példa, hogy éppen a felvétel segített a problémás helyzet megoldásában. „Plusz kiadás a kamerák megvásárlása, felszerelése, de beláttam, a kollégákat meg kell védenünk” – mondta az igazgató.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 18., hétfő

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában

Második helyezést ért el Borszék a 2026-os Év Desztinációja díjátadó gálán a balneoklimatikus üdülőhelyek kategóriájában. A Fontana Gyógyfürdő is rangos elismerést kapott.

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút

Rendőrök, csendőrök és nyomkövető kutya indult egy nyolcéves gyermek keresésére hétfő reggel Gyergyószentmiklóson, miután a fiú eltűnt otthonról.

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút
2026. május 18., hétfő

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson

Folytatódnak a közműmunkálatok Gyergyószentmiklóson, ezért forgalmi korlátozások várhatók – tájékoztat a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson
2026. május 15., péntek

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson

Több mint 1800 diák és számos felnőtt sajátíthatta el az újraélesztés alapjait azon a tizenkét órás képzésmaratonon, amelyet Gyergyószentmiklóson szerveztek meg pénteken. Megtanulhatták, miként kell cselekedni szívleállás esetén az első percekben.

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. május 12., kedd

Idősgondozásban dolgozók konferenciája Gyergyószentmiklóson

Új módszereket ismertek meg és hivatásuk fontosságáról hallgattak előadásokat az idősgondozásban dolgozók a Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet konferenciáján Gyergyószentmiklóson, kedden.

Idősgondozásban dolgozók konferenciája Gyergyószentmiklóson
2026. május 11., hétfő

A kommunizmus traumáit idézi meg a Figura új bemutatója

Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című monodrámáját a Figura Stúdió Színház. Az előadás a Ceaușescu-korszak mindennapjait idézi meg humorral és iróniával, miközben a kommunizmus máig ható következményeire is reflektál.

A kommunizmus traumáit idézi meg a Figura új bemutatója
2026. május 10., vasárnap

Május 12–14. között osztják a fűtéstámogatást Gyergyószentmiklóson

Gyergyószentmiklós önkormányzata értesíti az érintetteket, hogy május 12–14. között kiosztják a fűtéstámogatást és az energia-kiegészítő juttatást.

Május 12–14. között osztják a fűtéstámogatást Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. május 10., vasárnap

Színes programokkal várják az érdeklődőket Gyergyóremetén

Változatos kulturális és közösségi programokra kerül sor a következő időszakban Gyergyóremetén Az események között kiégésről szóló előadás, színházi produkció, kiállítás is szerepel, és készülnek a gyermeknapra is.

Színes programokkal várják az érdeklődőket Gyergyóremetén
2026. május 09., szombat

Kisné Portik Irén lesz a gyergyószentmiklósi múzeum vendége

A magyar népi kultúra ősi gyökereiről tart előadást Kisné Portik Irén a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum következő Tarisznyás-estjén.

Kisné Portik Irén lesz a gyergyószentmiklósi múzeum vendége
2026. május 07., csütörtök

Idén nem rendezik meg az Egyfesztet, a gyergyószentmiklósi fesztivált

Nem rendezik meg 2026-ban a gyergyószentmiklósi Egyfeszt összművészeti fesztivált – jelentette be csütörtökön a főszervező. A rendezvényt eredetileg a július 29. és augusztus 2. közötti időszakra tervezték.

Idén nem rendezik meg az Egyfesztet, a gyergyószentmiklósi fesztivált
Hirdetés