Polgármesteri köszöntő a Gyergyószentmiklósra hazaérkezőknek és a vendégváróknak
Isten hozott haza, kedves vendégeink! Mi, akik itthon élünk és részesei vagyunk kisvárosunk mindennapjainak, egyfajta közösséget alkotunk Önökkel, akik az élet medrét követve térben eltávolodtak a szülővárosuktól, ám egykori otthonuk sokféle arcát őrzik emlékeikben.
A népi bölcseletet összegző népmeséink tanításai szerint, a legkisebbik királyfi vagy éppen szegénylegény elindul hivatása beteljesítésére. Végigjárja életútjának stációit, míg be nem teljesíti úti célját, s amikor megtalálta azt, megtér, oda, ahonnan elindult, hogy hírt adjon szeretteinek érvényesüléséről, annak körülményeiről, s részese lehessen a közös örömnek és együtt ünneplésnek.
A nagyszülők meséinek tanítása szerint jöttek haza mára a világ különböző tájaira elszármazottak is, hogy az együvé tartozás örömét valamennyien megélhessük és megünnepelhessük. Tartozunk ezzel egymásnak, a szülőföldnek, a gyergyói székelyeknek, akiknek jellemzőit magunkkal visszük, bárhova is sodorjon el az élet.
Az az ember, aki életre szóló batyuját valamikor Gyergyóban csomagolta össze, dologra termetten, tettre- és áldozatra készen indult el útjára, s ahova megérkezett, a konok körülmények szülte emberek kitartásáról, akadály legyűréséről, munkabírásáról tett tanúbizonyságot.
A gyergyói ember olyan oltóág, amitől újranemesedik a nemzettest, illetőleg értékesebb lesz az idegen is. Ezek olyan értékek, melyekre nem csak emlékezik, aki elment, hanem ennek tudatában is él.
Ez az oka annak, hogy időnként meg-meglátogatjuk a szülői házat, ami őrzi első lépéseink esetlenségét, első szavaink érthetetlenségét, gyermeki érzelmeink tisztaságát.
De nem maradhat el az iskolára való emlékezés sem, ahol nevelőink belénk oltották a tudás szomját, örömét és a hatalmával járó gyönyörűségét.
A hitélet fontosságát jelentő templom padjainak formája, a régi imakönyv tapintása, a fenyő illatával elvegyülő tömjén is mind-mind Gyergyóra vall.
A sorsszerűséget leginkább megidéző temető is csak a miénk, hiszen a csak hírből ismert ősök emlékei mellé, egyre több családtag, hű barát, jó ismerős költözik.
Ezek után már csak természetes, hogy aki valahol a nagyvilágban, ennyi Gyergyószentmiklóshoz kötődő élménnyel a lelkében éli mindennapjait, visszavágyik ahhoz a közösséghez, amelyhez sors szerint tartozik.
Ezért válaszoltak igennel a hazahívásra oly sokan, és ezt szeretném ezennel ünnepélyesen megköszönni.
Isten hozott minden kedves elszármazottat, és azok hozzátartozóit, vendéglátóit. Hazajövetelüket kísérje Isten áldása, Szent Anna védelme.
Mezei János polgármester
Szentmiklósi vagyok
Szent Miklós ünnepén hazalátogattam. Hazajönni nem mindennapi élmény. Mikor kérdezték, hogy hová megyek, mondtam: Szentmiklósra; mikor azt kérdik, hogy hová való vagyok, akkor válaszom: szentmiklósi. És ezzel így vagyunk szinte valamennyien, akik a nagyvilágban élünk, több-kevesebb ideje elszakadva szülővárosunktól.
Belegondoltatok-e már abba, hogy amikor kimondjátok, hogy hova valók vagytok, akkor a szülővárosunk nevénél sokkal tovább mutat válaszotok? Azt mondja, hogy szentmiklósiak vagyunk…vagyis, olyanok, mint Szent Miklós, hozzá hasonlóak: szentmiklósiak!
Feladat ez a válasz mindannyiunknak, hogy ne csak szavainkban, válaszainkban, hanem mindennapi apró tettekből, csendekből, örömökből, fáradságból, könnyből átszőtt életünk hasonuljon ahhoz, akinek ünnepén ma hálát adunk Atyánknak azért, hogy e nagy szent nevét viselhetjük nevünkben! Igen, nevünkben, mert kitörölhetetlen szívünkből a szülőváros neve, mely évszázadok óta a myrai püspök közbenjáró védelme alatt áll.
Tamási Áron írta, hogy „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. Ez természetesen így nem igaz. Hiszen mi mindannyian a küldetésünk teljesítéséért, a tehetségünk kibontakoztatásáért, a „kapott talentumaink” megsokasításáért vagyunk a világon. Viszont nagyon is igaza van Tamási Áronnak abban, hogy a beágyazódás, az otthonra találás nélkül nem teljesíthetjük be mindazt, amiért a világra jöttünk. Nekünk embertársaink szerető közösségébe és Isten szeretetébe kell beágyazódnunk, mert enélkül a kétszintű beágyazódás nélkül nincs, nem lehet életünk.
SZENT MIKLÓS úgy áll ma előttünk, mint:
– Ajándékozó
– Várakozó
– Iránytű
AJÁNDÉKOZÓ: Az ajándék egy mindig ingyenes valóság: semmit nem kér cserébe, semmit nem vár el! Saját magát adja, végérvényesen, nem lesi, hogy a másik örül-e neki, nem a saját maga örömét keresi abban, hogy ajándékoz, hanem átadva, teljesen rábízza a másikra ajándékát! Nem üzletel az ajándékkal, nem lefizet, hanem önmagát adja át egy szimbólumban. Egészen addig elmegy, hogy kiközösítsék…csak azért, mert elherdálta a vagyont, mert elosztotta azt, amije van. Gondold meg: SOKKAL TÖBB MINDENED VAN, MINT AMIRE SZÜKSÉGED LENNE! Mért nem adsz? Miért hazudod azt magadnak, hogy nincs miből? Miért áltatod azzal magad, hogy attól félsz, ha odaadod, neked nem marad? Aki nem bőkezű azzal, amije van, az becsapja magát, ha azt hiszi, hogy tehetősebben adakozóbb lenne. Ha nem adunk a kevésből, a sokból sem fogunk adni. Ha meg állandóan méricskélünk, hogy kinek érdemes segíteni, akkor tán soha nem fogunk segíteni senkin. Szentmiklósi vagy? Szentmiklósi akarsz lenni? Ajándékozó ajándékká kell lenned!!!
VÁRAKOZÓ: Útépítő. Életet szolgálja, mindig az élet-utat építi. Útépítők: támasztják a lapátot, semmit sem tesznek. Nem igaz…csak lassan haladnak, mert először akadálymentesítenek, utána alapoznak, és csak utána húzzák rá azt a réteget, amin biztonságosan lehet közlekedni. Az útépítő soha nem a saját maga útját készíti. Szent Miklós megértette, hogy mit jelent: készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit. A várakozás soha nem a saját utam készítéséről szól!!! Az Úr útját készíti Szent Miklós, és tudja, hogy az ő útját a Mester készíti. A találkozási pont a MEGTÉRÉS! Ez a szentmiklósi útkészítés. Szentmiklósi vagy? Szentmiklósi akarsz lenni? Készítsd az utat!
IRÁNYTŰ: Nem csak utat készít, hanem utat is mutat. Eléd tárja a helyes irányt, ami bár sokszor ellentmond ösztönös útkeresésünknek, mégis a biztos cél felé vezet.
Egy nagymama mesélte, hogy felcseperedő unokája faggatta a templomba járásról: Isten mindenhol ott van? És Isten mindenütt ugyanaz? Igenlő nagymamai válasz után, a kislány kisvártatva közölte: ha Isten mindenütt jelen van, és mindenhol ugyanaz, akkor ő nem megy templomba, mert megtalálja Istent bárhol a nagyvilágban. De nem hagyta annyiban, továbbkérdezett: Nagymama, ha Isten mindenütt jelen van és mindenhol ugyanaz, akkor te miért jársz templomba? Mire a nagymama, aki lassan elkönyvelte pedagógiai csődjét, csak annyit mondott: tudod kislányom, az igaz, hogy Isten mindenütt jelen van és mindenütt ugyanaz, de a templomban én nem vagyok ugyanaz. Szent Miklós ezt az iránytűt tartja elénk, hogy ne legyünk ugyanazok! Szentmiklósi vagy? Szentmiklósi akarsz lenni? Lépj be Isten jóságának tárházába, és ne távozz onnan úgy, ahogyan oda beléptél…te ne legyél ugyanaz!
Szentmiklósinak lenni nehéz és mégis mindig lehetséges. Ez a következőket jelenti: a gyűlölet feltétel nélküli elutasítása, a kicsiny dolgokban meglelt öröm, a „névtelenség” gyakorlata, a látható-földi és a láthatatlan-földönkívüli jelenségek iránti egyforma figyelem, a tőlünk gyökeresen különböző emberi létformákkal szembeni nyitottság, általában: a létezés derűs gráciája és egyensúlyigénye. Ne érezzem korlátnak a Legnagyobbat, s egyszerre legyek szerve a legkisebb dolgoknak is. Valahogy azzal az egyszerű derűvel, amellyel Szent Miklós fejest mert ugrani Istenünk jóságának végtelen tengerébe.
Ezzel a bizalommal hívlak haza, hogy találkozzunk, és megerősödjünk abban, hogy SZENTMIKLÓSINAK LENNI JÓ!
Kémenes Lóránt Zoltán (Lóri pap)
üdvözlőbeszéde a Világvándorokhoz
Gyergyószentmiklós: ahol a háromaraszos mosoly terem
Szerelmem Gyergyó – ezt a nevet adták a Világvándorra hozott előadásomnak. Meglepett, de el kell ismerjem, igaz. Úgy jártam, mint a pingponglabda: ha elejtik, még egy ideig magasra pattog, aztán egyre kisebbeket. Én is jöttem Gyergyóba, mentem el, aztán gyakrabban kezdtem járni, s most úgy tűnik, a legtöbbet ide járok. Itt gyűlnek össze a kérdéseim: hogy van, amikor Hazug Pistának olyan a lova, hogy csak legelni jó? S milyen az, amikor az öreg lova úgy húz, mint a Wilkinson-penge? Hát az hogyan történhetett meg, hogy éjszaka egy szempárt látott, s hiába, hogy béosztással lőtte, csak nem dőlt el, pedig tetőtől talpig célozta s sorozta meg, de a szempár csak mereven nézte. Aztán hogy lehetett az a reggel, amikor rádöbbent, hogy ez nem volt egyéb, mint a harkály munkája: úgy vájta ki a fát, hogy az kiadta az ember nézését. Néhány ilyen kérdés, melynek a történetét tudom, de ízét-bűzét még nem ismerem, vissza kell jöjjek újra és újra. Nem is bánom.
Egy mese jut eszembe, melyben a hőst nem lehetett legyőzni, mert mikor földhöz csapják, nem legyengül, hanem megerősödik attól. Mert tulajdonképpen az anyjához, a földanyához csapják oda. Valahogy így vagyok én is Gyergyóval: amikor az időm megengedi, s hozzácsapódhatok ehhez a földhöz, mindig megerősödöm. Bánatosan jövök ide, aztán amit itt hallok, attól felhasad a szám, háromaraszos lesz a mosolyom.
Az én üzenetem, ha ilyen kicsiként ezt megtehetem, hogy akárhová elvetődik az ember Gyergyóból, érdemes hazatalálni, és példát venni a nagy birkózótól, ehhez a földhöz csapódni, megerősödni.
Aztán még van egy mese, ami üzenhet nevemben is. Az esett meg, hogy egy ember Isten kegyelméből megláthatta még életében a poklot és mennyországot. A pokolban mit látott? Percenkénti éhhalált halnak az emberek a terített asztal körül. Igen hosszú kanalat kaptak, azzal kellett egyenek, s nem érték el szájukkal a végét, ezért fordultak le percenként a székről. A mennyországban csodálkozott, mert majdnem ugyanezt látta: terített asztalt, körülötte lelkeket, s mindegyiknél hosszú kanál. Csak volt egy kis különbség: ezek egymást etették.
Mindenki képes erre, a gyergyóiakat főképp nem kell félteni. Ha nem volna képes, a reményétől akkor sem lenne szabad megfosztani.
A jóra való lehetőség megadatik, nagyon sok nép mutatta fel a példát, hogy a legnehezebb helyzetből is felkapaszkodott. És mindig ezzel sikerült: az egymás etetésével.
Berecz András mesemondó
24h
