Szegényebb lesz a magyarság, ha elfelejti az egykori katonanótákat, ha nem fog emlékezni a lányok nagykorúsításakor elhangzott dalokra, ha nem hall soha tükrös bokrétáról. Ettől szeretnék megóvni a gyergyóiakat Szárhegyen, ahol vasárnap regrutaünnepséget tartanak, 29 fiatalt nagykorúsítanak.
2012. október 24., 16:512012. október 24., 16:51
2012. október 24., 18:542012. október 24., 18:54
„A néptánccal, népzenével, folklórral foglalkozva az a tapasztalat, hogy a népművészet katonasághoz kötődő része is kezdett kihalni, a fiatalok már nem ismerik a \'48-as, első és második világháborús nótákat. Ezek gyönyörűek, nem hagyhatjuk veszni, ezért arra gondoltunk, hogy a katonanótákat visszatanítjuk a szárhegyi fiataloknak, ezek által tudunk megismertetni velük számos történelmi tényt. A tanultakat egy regrutaünnep keretében mutatjuk be, melynek részét képezi a nagykorúsítás is” – ismertette a vasárnapi ünnep lényegét Danguly Ervin, a gyergyószárhegyi önkormányzat művelődésszervezője, a Cika Néptánccsoport vezetője.
Hetek óta tart a felkészülés. Előkerültek a régi katonanóták, idős szárhegyi gazdálkodókat látogattak meg, akik megtanították az ő fiatalkorukban énekelt nótákat, sőt azokat is, amiket édesapjuktól hallottak hajdan. Ezzel párhuzamosan az anyakönyvből kikeresték azok neveit, akik idén töltik be tizennyolcadik évüket, felvették a távolba szakadtakkal a kapcsolatot, hazahívták a próbákra, ünnepségre. Szárhegy községben ezelőtt 18 esztendővel 29-en születtek, többségük jelen tud lenni a szintén feledésbe merülő nagykorúsítási eseményen, melynek megvan a maga hagyományvilága szimbólumokban, énekszövegekben egyaránt.
A fiatalok ünnepe Szárhegyen
Vasárnap reggel nyolc órakor a művelődési házban találkoznak a tizennyolc évesek, valamint a Cika Néptánccsoport tagjai. Népviseletmustra lesz, számba veszik, hogy a fiatalok hajviselete, öltözéke megfelel-e a hagyományosnak. Innen indul a nótázós felvonulás a templomhoz, az ifjúsági szentmisére, ahol az ünnepelteket köszönti a helyi plébános, György Balázs.
A templomból a temetőbe vonulnak át, a hősök sírjához. Ez a momentum is kötődik a regrutaünnepséghez, a hős katonákra, vértanúkra emlékeznek. A plébániához visszaérve lóhátra, szekerekre ülnek a fiatalok, és bejárják a felszegi részt, zenekari kísérettel énekelve az egykori katonanótákat.
14 órakor a művelődési házban lesz a közös ebéd, igazi katonavacsorás, szárhegyi eleséget szolgálnak fel, Benedek Árpád mesterszakács főztjét.
Idős asszonyoktól sikerült megszerezni a sült leves receptjét, ez került katonabúcsúztatókor az asztalra, egytálétel, mely után fánkot vagy palacsintát szolgáltak fel. Ezen eledel alapja pörkölt, azt töltik fel vízzel, bezöldségezik, ráadásként aszalt szilva és pirított laskatészta kerül belé.
Ebéd után nagykorúsítási ünnepségre kerül sor, bokrétát, emléklapot kapnak a fiatalok, valamint a polgármester és alpolgármester, plébános jókívánságait fogadhatják. Az ünnepségen jelen lesz az Együtt Szárhegyért Egyesület képviselője, ugyanis a regrutaünnepség anyagi hátterét részben Szárhegy Önkormányzata, részben pedig az Együtt Szárhegyért Egyesület teremtette elő, a Bethlen Gábor Alapból pályázva sikeresen.
Délután az alszegi részen énekelnek a fiatalok, majd kimennek Güdücre, hisz három nagykorúsítandó lakik a községhez tartozó kis faluban. Visszatérve, 7 órakor a vasútállomáson tartanak hagyományos katonabúcsúztatót fényképezéssel, majd táncház zárja a napot a művelődési házban.
Nem lesz tükrös a bokréta
Danguly Ervin elmondta, sok idős embertől érdeklődtek, milyen megkülönböztető jegyet viseltek a nagykorúsítandók évtizedekkel ezelőtt az ünnepségen. Bizonyos vidékeken piros vagy nemzeti színű szalag került rájuk, a szárhegyi középkorúak tükrös bokrétát emlegettek. A kutatás során kiderült, e bokrétát említi a Néprajzi Lexikon is, mi több Újfaluban van egy idős asszony, aki 30 lejes áron ma is készít drótalapú, színes krepp papírral bevont, művirágos, három tükörrel díszített bokrétát. Bár a szakirodalomban jelen van, úgy tűnik, Szárhegyen csak rövid ideig dívott a tükrös bokréta, az idősek állítják, az 1950-es évek előtt rozmaringból és más virágból készült szalaggal átkötött bokréta. Ehhez fognak igazodni a regrutaünnepség szervezői is.
szóljon hozzá!