Elkezdődik a megyei hulladékgazdálkodási projekt kivitelezése

A nagyközségnek többszörös haszna származik abból, hogy helyet adott a megyei hulladékgazdálkodásra alkalmas felületnek, és erről a lakosság hamarosan maradéktalanul meggyőződhet – vélekedtek megyei és helyi elöljárók szerdán, amikor Remetén aláírtak egy válogatóvonal és komposztálóállomás létrehozására vonatkozó szerződést.

Balázs Katalin

2015. március 04., 20:552015. március 04., 20:55

Közel hatvanmillió lejes beruházás kerül Remetére, a közbeszerzési eljáráson nyertes bukaresti konzorcium egyik cége a hulladéklerakó rendszer kiépítését kezdi el, a másik pedig tervezi, majd kivitelezi a válogatóvonalat és komposztálóállomást. Ez utóbbira írtuk alá a szerződést, melynek értéke 33 millió lej plusz áfa – közölte Barti Tihamér, a megyei tanács alelnöke.

A szerződés szerint év végéig kell befejezni a munkálatot. A megyei tanács elnökének, Borboly Csabának meggyőződése, hogy jövő év elején már ide szállítják a háztartási hulladékot. Hangsúlyozta: csak a megye területéről és csak háztartási hulladék kerül majd a remetei lerakóhoz. Ez biztos jövedelmet és új munkahelyeket jelent a községnek, azok mellett, hogy Remete egyéb előnyöket is élvez megyeszinten azért, mert felvállalta e projekthez a szükséges helyszín biztosítását. Elhangzott: a beruházás működtetését is átláthatóan, a lakossággal partnerségben szeretnék megvalósítani. A község polgármestere egyébként a Megyei Hulladékkezelési Közhasznú Egyesület vezetőtanácsának tagja.

A munkahelyek teremtésével nem kell várni viszont a projekt megvalósulásáig, hiszen az építkezéshez is szükség van munkásokra. A kivitelező konzorcium képviselői elfogadták a megyei tanácselnök javaslatát, helyi munkaerőt is kívánnak foglalkoztatni. Elhangzott, az első fázisban kevesebb, de a kivitelezés időszakában akár száz embernek is munkát tudnak adni.

„A beruházás komoly gazdasági lehetőséget kínál, és ez az egész Gyergyói-medencének fog előnyt jelenteni. Remetének kifejezetten hasznára válik, hisz itt lesz a működtető cég bejegyezve, Remetéről lesznek verbuválva a munkások, a mindenkori szemétdíjnál kevesebbet kell majd fizessenek a remetei lakosok. És nem utolsósorban meggyőződésem az is, hogy ahová több tízmilliónyi beruházás letelepszik, az további lehetőségeket fog vonzani” – fogalmazott Laczkó-Albert Elemér, a lehetséges hasznok között említve, hogy a hulladéklerakó térségében lévő kihalt Martonka falu újra benépesedhet, ha oda jó út vezet, kiépített villanyhálózat lesz.

Dobozba:
Borboly Csaba újságírói kérdésre válaszolva elmondta, több akadályoztatás volt, ezért sikerül csak most munkához látni. AZ AVE azóta nevet és tulajdonost cserélt, úgy gondolja, a magyar állam, mint tulajdonos inkább partner lesz, mint kerékkötő a megyei hulladékgazdálkodás esetén. „Azt kell mondjam, nem is annyira az AVE céggel volt a gond, mint azokkal a vesztes politikuskollégákkal helyi és megyei szinten, akik a helyzetet kihasználva próbáltak feszültséget gerjeszteni. A tulajdonosváltás óta sem feljelentésről, sem negatív propagandáról nem tudunk, s bízom benne, hogy Hargita megyének továbbra is korrekt partnere lesz a magyar kormány.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

2026. szeptember 02., szerda

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen

Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen
2026. szeptember 02., szerda

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára

Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson

Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson
2026. augusztus 31., hétfő

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén

Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.

Személygépkocsi is lángra kapott
Személygépkocsi is lángra kapott
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat

Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat
2026. augusztus 27., csütörtök

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során

Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során
2026. augusztus 26., szerda

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából

Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából
Hirdetés