
A kultúrpalota egy része a szombati tűz után
Fotó: Bodor Tünde
Kilenc éve próbál hozzájutni a Szakszervezetek Művelődési Házának épületéhez a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, mindeddig sikertelenül. A múlt hétvégi tűzeset egy felkiáltójel volt, Antal Árpád polgármester szerint jelenleg is zajlik az épületért való harc, és nem adják fel egészen addig, míg a városé nem lesz.
2023. november 01., 11:242023. november 01., 11:24
„Az állam nem egyenlő az önkormányzattal. Az, hogy a város területén van valami, adott esetben egy épület, az nem azt jelenti, hogy a mi feladatunk vele foglalkozni.
– foglalt állást az elöljáró a keddi sajtótájékoztatóján. Amint arról már beszámoltunk, múlt pénteken kapott lángra a szóban forgó épület, miután egy hajléktalan tüzet rakott a létesítményben.

Tűz ütött ki pénteken késő este a sepsiszentgyörgyi egykori szakszervezetek művelődési házában. Még tart a keresés, de szombat reggelig nem azonosítottak áldozatokat.

Mintegy 1500 négyzetméteren pusztítottak a lángok péntek késő estétől szombat hajnalig a sepsiszentgyörgyi egykori szakszervezetek művelődési házában, a helyiek által kultúrpalotaként ismert épületben.
Az egykori kultúrpalotáért azonban jelenleg nem tehet semmit a városháza. Az ügy hosszú évekre nyúlik vissza, de nem tétlenkedtek, évről évre visszatértek a problémára és újabb próbálkozásokat tesznek a megszerzésére.
A polgármester tájékoztatott, hogy a történet 2014-ben kezdődött, amikor készült egy kormányhatározat-tervezet, amit akkor a kormány támogatott is.
Ez azt jelentette, hogy a tulajdonos, tehát az állam nem adhatja át az épületet a használati joggal rendelkező fél beleegyezése nélkül. A szakszervezetek ezt nyilván nem tették meg. A következő négy évben levelezéseken keresztül az önkormányzat folyamatosan jelezte a különböző minisztériumoknak, hogy
2018-ban a Romániai Municípiumok Szövetsége nevében fordultak a kormányhoz. „Nem csak a sepsiszentgyörgyi esetében, hanem az összes Szakszervezeti Művelődési Ház esetében kértük, hogy valamilyen jogszabállyal rendezzék ezeknek a helyzetét. Akkor szembesültünk azzal, hogy 57 ilyen művelődési ház létezik, ezeknek négy különböző féle jogi helyzete van.
– részletezte Antal Árpád.
Fotó: Antal Árpád Facebook-oldala
2020-ban kormánykoalíció elé vitték az ügyet. Első lépésben a fejlesztési minisztériumot bízta meg a koalíció, hogy a kormányhatározat-tervezeteket előkészítse. Ekkor jött a következő akadály, kiderült ugyanis, hogy
Később a parlament elfogadta a jogszabályt, ami lehetőséget biztosít az önkormányzatoknak, hogy a területükön felfedezett állami vagyonokat a pénzügyminisztérium leltárába beírassák. Ezt 2021-ben Sepsiszentgyörgy meg is tette, ekkor lett a városi kultúrpalotának egy nyilvántartási száma, tehát bekerült a pénzügyi rendszerbe.
Közben telt az idő, romlott a szerkezete az épületnek és az ügy nem haladt előre. Azonban van egy jogszabály Romániában, ami kimondja, hogy jó gazdaként kell viselkedni azzal a tulajdonnal, ami használatba adódik.
– emlékeztetett az elöljáró. Erre hivatkozva készült el a tervezet, amelyet jóvá is hagyott két minisztérium, de ekkor közbelépett egy harmadik, amelyiktől nem kapták meg az engedélyt.
Az indok egy folyamatban lévő per volt, ez jelenleg is zajlik, és egészen addig, amíg ez nem zárul le, a minisztérium nem tudja ellenjegyezni a tervezetet. Mint kiderült, 2023 februárjában a Romániai Szakszervezeti Művelődési Házak Országos Szövetsége (Asociația Națională a Caselor de Cultură ale Sindicatelor din România – ANCCSR) beperelte az államot azzal a céllal, hogy a szakszervezetek a használati jog mellett megkapják a tulajdonjogot is az épületek felett.
– tájékoztatott a polgármester. A sepsiszentgyörgyi bíróság igazat adott a szakszervezetnek, amely így alapfokon megnyerte pert.
„Mindeközben 2021-ben, február 25-én én egy büntetőjogi feljelentést is tettem a szakszervezetek ellen, pont arra hivatkozva, hogy ha azt állítják hogy az övék az épület, akkor miért nem vigyáznak rá? Jeleztem benne, hogy tönkrement az épület, ki-be járnak az emberek, és a szakszervezet nem viselkedik úgy, mint egy jó gazda. Ezután behívtak a rendőrségre, adtam nyilatkozatot és azóta nem tudni róla semmit, nem kaptam semmilyen értesítést” – tette hozzá Antal Árpád, hangsúlyozva, hogy
Amennyiben megkapják, ingyen adja át az állam, és a városháza érdeke is az, hogy minél jobb állapotban kerüljön át hozzájuk az ingatlan.
Pénteken elérhetővé válik az az online platform, ahol petíciót indítanak az ügyben. A polgármester a lakosság támogatását kéri, hiszen minél többen írják alá, annál nagyobb jogosultsága lesz az önkormányzat erőfeszítéseinek.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy jövő héten újraindulhat az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) kibertámadás miatt leállt tevékenysége.
Nőtt a bejelentett családon belüli erőszakos esetek száma Hargita megyében: az év első felében 261 bűncselekményt jegyeztek, szemben a tavalyi azonos időszak 199 esetével. A rendőrség szerint az áldozatok nagyobb bizalommal fordulnak a hatóságokhoz.
Újabb két korszerű és környezetbarát bölcsődét adtak csütörtökön át Hargita megyében. Az új intézmények Siménfalván, valamint Csíkszentgyörgy községben, Csíkbánkfalván épültek.
A természettudományok és a matematika-informatika szakokra volt a legnehezebb idén bejutni a nyolcadik osztályt végzetteknek Székelyföldön. A magyar tagozaton 8,80 volt a legmagasabb utolsó bejutási átlag az egyik székelyföldi líceumban.
A Henley Passport Index júliusi adatai szerint a román útlevél a 11. helyen áll a világon, ami Románia eddigi legjobb helyezése ebben a rangsorban – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Cătălin Predoiu ügyvivő belügyminiszter.
Aláírták a gyergyószentmiklósi Mobilitás 2 projekt kivitelezési szerződését, így augusztusban kezdődhetnek a munkálatok. A közel 15 millió lejes beruházás többek között útfelújítást, új járdákat, parkolókat és zöldfelületek rendezését is magában foglalja.
Több mint 23 köbméter, eredetét igazoló okmányok nélküli faanyagot találtak a rendőrök egy Hargita megyei erdészeti vállalkozásnál végzett ellenőrzés során. Az érintett cégre 10 ezer lejes bírságot szabtak ki, a faanyagot pedig elkobozták.
Alexandru Rogobete szociáldemokrata (PSD) képviselő csütörtökön a Facebook-oldalán bejelentette, hogy módosító javaslatot nyújtott be, amellyel mentesítené az egészségügyet a létszámstop alól.
Több mint száz alkohol és drogtesztet végzett a közúti rendőrség Tusványos első két napján, azonban mindegyik eredménye negatív lett. Műszaki meghibásodások miatt azonban kilenc sofőrt büntettek összesen valamivel több mint 5 ezer lejes bírsággal.
A magyar autonómiatörekvések jelenéről és jövőjéről vitáztak Tusványos második napján politikusok, jogászok és nemzetpolitikai szereplők. A beszélgetés középpontjában Székelyföld, Vajdaság és az európai kisebbségvédelem állt.
szóljon hozzá!