
Több utca felújítását is tervezik Szentegyházán az Anghel Saligny program révén
Fotó: Pinti Attila
Utcák és utak felújítására pályáznak elsősorban az udvarhelyszéki önkormányzatok az Anghel Saligny-programban, de olyan község is akad az általunk megkérdezettek között, amely szennyvízhálózatot építene. Mindenhol igyekeztek több projekt lebonyolítására támogatást kérni a fejlesztési minisztériumtól.
2021. november 10., 22:012021. november 10., 22:01
2021. november 11., 09:362021. november 11., 09:36
A községeknek legkevesebb négymillió lej, a kisvárosoknak pedig minimum hétmillió lej értékben hagy jóvá biztos támogatást infrastrukturális korszerűsítésekre a fejlesztési minisztérium, amennyiben azok megfelelő dokumentációval pályáznak az Anghel Saligny-programban; ugyanakkor négy- illetve hétmillió lejnél többre is pályázhatnak, a siker azonban már nem garantált – számoltunk be több alkalommal is. Ezt Udvarhelyszéken ki is használják:
Közel 50 millió lej értékben adott le három pályázatot az említett programban a szentegyházi önkormányzat – fejtette ki lapunknak Lőrincz Csaba helyi polgármester. Mint mondta,
Ezenkívül tizenhárom utcát aszfaltoznának le a kisvárosban, ahol korábban ez még nem történt meg. Ezek között vannak olyanok, amelyekben nincs vagy csak részlegesen van kiépítve az ivó- és a szennyvízhálózat. Utóbbi megvalósítása ugyan előfeltétele a sikeres pályázatnak, de ezt pótolnák időközben, a szolgáltatóval közösen szerezve támogatást. Ha mégsem járnak sikerrel, akkor bizonyos részeken saját forrásaikat felhasználva is elvégeznék a beruházást annak érdekében, hogy megkapják az aszfaltozáshoz szükséges 20 millió lejes támogatást.
A székelykeresztúri önkormányzat is utak modernizálására érdekében adott le pályázatokat, összesen 26 millió lej értékben – tudtuk meg Koncz Hunor János polgármestertől. Rámutatott:
Gyerkó Levente, Nagygalambfalva község polgármestere közölte, ők mintegy 12 millió lejt igényeltek a program részeként, hiszen
Felsőboldogfalva községben öt pályázatot adtak le, összesen 18,5 millió lej értékben – magyarázta Zsombori Levente polgármester.
Terveik között szerepel még a Székelyudvarhely és Gyepes közötti út hozzájuk tartozó szakaszának modernizálása és a Sükőben lévő főút rendbetétele.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
szóljon hozzá!