Fotó: Daczó Katalin
2007 óta minden november utolsó vasárnapján falugyűlést tartanak Madéfalván. Az idei rendezvény keretében bemutatták a mai faluról készült riportfilmet is.
2009. november 29., 18:022009. november 29., 18:02
Mintegy kétszáz érdeklődő előtt mutatták be vasárnap délután Madéfalván a Madéfalva arcai című filmet. A film, a csíkszeredai Mementó stúdió alkotása, a Szülőföld Alap támogatásával készült a helyi Önkormányzat megbízásából. Elsősorban idegeneknek, a Madéfalva iránt érdeklődőknek szeretné bemutatni a falut – mondta Szentes Csaba polgármester. A filmvetítést követően a polgármester beszámolt az esztendő megvalósításairól, és ismertette a jövő évi terveket is. Elhangzott, hogy Madéfalva nem tudná saját erőből fenntartani magát, viszont csaknem minden tevékenységre, rendezvényre sikeresen pályáztak az önkormányzat szakemberei, és jelentős összegeket sikerült behozni a községbe a megyei Önkormányzat jóvoltából is. Jövő évben a faluvezetés legfőbb célkitűzése a megkezdett beruházások folytatása és a megnyert pályázatok lebonyolítása.
Telnek a medencék, kinyitott a zsögödi strand. A létesítmény a tavalyi jegyárakkal várja a látogatókat.
Újra megnyílnak a Mikó-vár kapui a Szent Iván-éjhez legközelebbi szombaton: a Csíki Székely Múzeum idén is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája országos programsorozathoz. A látogatók sokszínű kínálatra és izgalmas élményekre számíthatnak.
Különleges kulturális eseményre várják az érdeklődőket Csíkszeredában: az Etnospot – Múzeumok Éjszakája szombaton színes, élményközpontú programokkal készült látogatóknak.
Aláírták a kivitelezési szerződést a csíkszeredai Kós Károly és a Szentkirály utcák felújítására, így a kivitelező helyi cég hamarosan hozzáfog a munkálatokhoz, amelyeket még ebben az évben szeretnének befejezni.
Mintegy 5,6 millió lejből épül ki a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban egy új informatikai rendszer, amely lehetővé teszi a páciensek adatainak nyilvántartását, ezáltal felügyeletük és kezelésük is hatékonyabbá válik.
Megtámadja az alapfokú bírósági döntést, amely alapján Borboly Csabát, Hargita Megye Tanácsa alelnökét (korábbi elnökét), valamint öt vádlott-társát több mint egymillió lejes kár megfizetésére kötelezi. Az ítéletet szerdán tették közzé.
A bűncselekmények elévültek, az anyagi felelősség nem. Az alapfokú ítéletet négyszeri halasztás után hozta meg a Maros Megyei Törvényszék.
Nemcsak a csíkszeredai télisport-infrastruktúrát venné át Csíkszereda városa, hanem a Sportklub összes szakosztályát is. A feladat sokkal nagyobb falat, mint ahogy elsőre gondolnánk. Főleg egy gazdasági válság elején.
Minden érdeklődő pálinkafőzőt, szakmabelit és gasztronómiai szakértőt várnak a Minőségi pálinkakészítés elnevezésű szakmai konferenciára július 4-én a csíkszeredai megyeházán.
Nemcsak a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara, hanem a hargitai megyeszékhely és a térség is nyert azzal, hogy elkészült az egyetem planetáriuma. Az űrszínház avatóünnepségét kedden tartották.