
Fotó: Udvarhelyszéki Közlekedési Infó/Facebook
Már hólepte a Madarasi Hargita, a hétvége folyamán többen döntöttek úgy, hogy ízelítőt kérnek a télből. Volt, aki igencsak megkapta: elakadt autójával az odavezető úton.
2023. november 26., 11:062023. november 26., 11:06
2023. november 26., 11:132023. november 26., 11:13
Havas a Madarasi Hargitára vezető ivói út, ami ebben az időszakban egyáltalán nem meglepő, pláne ha figyelembe vesszük a hétvégére kiadott időjárási figyelmeztetést, miszerint csapadékra kell számítani, a hegyvidéken havazni fog, sőt a szél is megerősödik, és emiatt hóvihar várható.
Volt, aki ennek dacára is útra kelt, ki szerencsésebben, ki kevésbé: az Udvarhelyszéki Közlekedési Infó Facebook-csoportban közzétett fotók tanúsága szerint
És ez még csak a téli szezon kezdete, a most következő, december elsejei hosszú hétvégén minden bizonnyal még nagyobb forgalomra lehet számítani.
Fotó: Udvarhelyszéki Közlekedési Infó/Facebook
Emlékezhetünk ugyanakkor a téli ünnepek időszakában kialakult tumultusra, 2021-ben például új szabályrendszert vezettek be az Ivó és Madarasi Hargita közötti útszakaszon, amelynek előírásai szerint kizárólag hólánccal rendelkező autókat engedtek fel Ivó felől a Madarasi Hargitára. A hólánc használata alól az összkerékmeghajtású, kéziváltós, megfelelő téli gumiabronccsal rendelkező autók képeztek kivételt, amit adott esetben ellenőriztek is. Sőt, a megnövekedett forgalomra való tekintettel a fel- és lefelé tartó közlekedést is részben időhöz kötötték.

Marcel Ciolacu kormányfő felkérte a minisztereket, hogy a hatóságok készüljenek fel a beavatkozásra, a lakosság és a helyi közösségek megsegítésére, ha az időjárási körülmények miatt a helyzet úgy kívánja.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
1 hozzászólás