
Fotó: Nagy Lilla
Hivatalosan is kezdetét vette csütörtök este az Európassió Kongresszus. Habár a megnyitó csak pénteken lesz, a nulladik napon felvonták az ünnepi lobogót.
2024. június 06., 22:432024. június 06., 22:43
A zászlófelvonás volt az idei Európassió Kongresszus első programja. Az eseményen fellépett a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar, ezt követően pedig a cserkészek ünnepélyesen felvonták a kongresszus zászlaját a csíkszeredai Vár-téren.
A zászlófelvonást Both Béla tárogatós zenei aláfestése kísérte.
Fotó: Nagy Lilla
Az eseményen jelen volt Csíkszereda polgármestere, Korodi Attila is, aki kifejezte háláját és megtiszteltetésnek nevezte azt, hogy idén Csíksomlyó adhat otthont ennek a „mindenkit összefogó alkalomnak”.
Jelen volt Josef Lang is, az Európassió Szövetség főtitkára, aki beszédében felidézte első csíksomlyói látogatását és azt, hogy azóta is (1996 óta) szívesen jár vissza Csíkszeredába. Elmondása szerint Románia és Csíksomlyó belopta magát a szívébe, az pedig hatalmas öröm a számára, hogy ebben az évben a kongresszus apropóján térhet vissza ide.
Fotó: Nagy Lilla

Csíksomlyó ad otthont idén az Európassió Kongresszusnak, ennek apropóján többnapos eseménysorozattal készülnek a szervezők. A programok csúcspontja Passió-játék lesz a csíksomlyói kegytemplom udvarán.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!