Hirdetés
Hirdetés

Fejlesztési tervek Gyergyószéken

A felújított borszéki iskola •  Fotó: Gergely Imre

A felújított borszéki iskola

Fotó: Gergely Imre

Van, ahol már elfogadták a helyi költségvetést, és már konkrétan tudni lehet, hogy milyen beruházásokat terveznek ebben az évben, máshol még nem szavaztak ezekről, de az már látható, hogy Gyergyószék településein 2024-ben is komoly megvalósítások körvonalazódnak.

Gergely Imre

2024. február 10., 21:002024. február 10., 21:00

Borszéken folytatódnak az integrált városfejlesztési projekt munkálatai. Ennek a részeként újult meg a Zimmethausen Szakközépiskola épülete, szociális lakások épülnek, köztereket és utakat újítanak fel, és folyamatban van a régi kultúrotthon modernizálása is. Amint a fürdőváros önkormányzatának közleményéből kiderül, ezek a beruházások év végére zárulnak le, és őszig befejezik négy kilométernyi útfelület, valamint 22 ezer négyzetméter közterület felújítását is, ami ugyancsak ennek az átfogó projektnek a része.

Emellett 4,78 millió lejből szelektív hulladékgyűjtő és komposztáló állomást hoznak létre, 8,91 millió lejből pedig szolgálati lakásokat építenek. Ez utóbbi esetében már tavasszal elkezdődhetnek a munkálatok. Járdákat is építenek idén, és a Kossuth-forrás felújítása is elkezdődik. Állami finanszírozásból

tavasszal elkezdődhet a borszéki sportbázis felújítása.

A 18 millió lejes beruházást az Országos Befektetési Alap (CNI) végzi, ahogy a tanuszoda építését is, utóbbinak a közbeszerzési eljárása már zajlik. Az Anghel Saligny-program során megvalósítandó vízvezeték- és csatornarendszer bővítésének előkészítését már megkezdték, és szintén az előkészítési szakaszban van a Reménység szórakoztatópark létrehozása.

Gyergyóújfalu: a legfontosabb a gázhálózat kiépítése

Gyergyóújfaluban csütörtökön kerül a helyi képviselő-testület ülésének napirendjére az idei költségvetés-tervezet, tehát a beruházások listája még változhat – mutatott rá megkeresésünkre Egyed József polgármester. Néhányat azonban kiemelt a tervezettek közül.

A legfontosabb a gázhálózat kiépítése. Két közbeszerzés van folyamatban – a szolgáltató kiválasztása is így történik –, amint ezek lezárulnak, 32 kilométernyi vezetékből építik ki a hálózatot és

2200 háztartásba juttatják el a szolgáltatást.

Az Anghel Saligny-program révén 5 millió lejből 2 kilométernyi utcát aszfaltoznak le – amint azzal elkészülnek, a község összes utcáján aszfalton lehet majd közlekedni.

Hirdetés

Zajlik a tornaterem felújítása és idén elkezdődik a gyergyóújfalvi napközi teljes felújítása is. Befejeződik ugyanakkor az egymillió euró értékű mezeiút-modernizálási beruházás idén, továbbá készülnek újrafödni az iskola épületét. Fontos még, hogy tekerőpatakon a tűzoltószertár átépítése is megtörténik, új illemhelyekkel, raktárral, gyűlésteremmel bővül az épület.

Nagyberuházás Gyergyóalfaluban

Gyergyóalfaluban idén indul egy nagyberuházás, PNDL-programos finanszírozással. A 47 millió lejes fejlesztés során Borzont végétől a Bükkfő irányában készül vízvezeték- és csatornahálózat, de egy vízbefogó és tároló is épül – mondta el lapunknak Gáll Szabolcs polgármester. A munkálat részeként az 1990-es években lefektetett betonvezetékeket is kicserélik. Folytatódik a villamossági hálózat kiépítése a Bucsin-tető irányába, és idénre tervezik az orvosi rendelő, illetve a ravatalozó felújítását is.

Szeptemberben indulhat a gázszolgáltatás

Gyergyóremetén még egy hónapra való munkálat van hátra ahhoz, hogy teljessé váljon a gázhálózat, és amint meglesznek a gázszolgáltató engedélyei, következhetnek a szerződéskötések a fogyasztókkal. Szeptembertől teljes gőzzel indulhat a szolgáltatás – ismertette Laczkó Albert Elemér polgármester.

Szintén a közeljövőben kell lezáruljon egy másik közszolgáltatást, az ivóvízellátást érintő fejlesztés, amely során a víztisztító állomást modernizálják. Indulhat a középületek és a tömbházak hőszigetelését célzó projekt is, ám amint a polgármester megjegyezte, ez a lakókon is múlik, illetve azon, hogy vállalják-e a maguk önrészének biztosítását.

Öt utca aszfaltozására kaptak finanszírozást az Anghel Saligny-programban, ennek az előkészületei is folyamatban vannak.

Az uszoda építésével elkészültek, amint a gázszolgáltatás elindul, megnyitják.

Kevésbé látványos, de nagyon lényeges lépés lesz a földterületek tulajdonrendezésében, hogy 2024-ben 1200 hektárnyi külterület parcellázását szeretnék elvégezni és a tulajdonviszonyokat rendezni.

Hőszigetelik az összes gyergyóditrói tömbházat

2023-ban már komoly haladást értek el az Anghel Saligny-programban jóváhagyott finanszírozással megvalósuló útmodernizálások, aszfaltozások tekintetében. Ez folytatódik idén is. Ebben az évben kerülhet sor a tömbházak hőszigetelésére, amely révén mind a tíz gyergyóditrói tömbház megújul – mutatott rá Puskás Elemér, a község polgármestere.

Hamarosan költözik a polgármesteri hivatal, azaz ideiglenes helyszínen folytatja tevékenységét, hiszen elkezdődik a községháza felújítása. Ebben az évben kezdődhetnek el a bölcsődének és óvodának helyet adó új épületegyüttes építési munkálatai – a közbeszerzés már lezárult.

Emellett tervezés alatt van Ditróban egy katasztrófavédelmi központ felépítésére, míg Orotván ivóvíztartály telepítése és a hálózatbővítés van előkészületben.

Tanévkezdésre teljesen felújítják a gyergyócsomafalvi iskolát

Idén szeptember 15-én már az addig teljesen megújuló épületben kezdhetik a tanévet a gyergyócsomafalvi óvodások és a napközis csoportokba járó gyerekek. A munkálatokat addig befejezik és megvásárolják a szükséges új berendezéseket is – ismertette Márton László Szilárd polgármester. Folytatódik a 63-as községi út modernizálása az Anghel Saligny-program finanszírozásával, és közbeszerzés zajlik a 61-es út modernizálására is.

Egy nemrégiben benyújtott pályázatuknak köszönhetően újabb utcák és mezei utak korszerűsítésére is lehetőség nyílt ebben az évben. Az 5–8. osztályos iskola hőszigetelésére vonatkozóan zajlanak az előkészületek, de a főút melletti elemi osztályos iskola teljes körű felújítása is esedékes a CNI beruházásaként. Hulladékudvar létesítését is tervezik, továbbá fontos lenne, hogy idén elkészüljenek a jégpálya korszerűsítéséhez szükséges tanulmányok. Szabadtéri műjégpályáról van szó, de a kiszolgálóépületek és a lelátó is megújul.

Gyergyószárhegy: útfelújítás és hőszigetelések

Az Anghel Saligny-programban kapott 6,5 millió lejes finanszírozással és Gyergyószárhegy község 1,5 milliós önrészével 4,5 kilométer hosszan felújítják a Güdücre vezető utat az országúttól a falu végéig – közölte Danguly Ervin polgármester. Kivitelezés alatt van ugyanakkor az orvosi rendelő és a felszegi iskola hőszigetelése, és most adták ki a munkálatok kezdésére vonatkozó utasítást a közvilágítás korszerűsítésére. Az 1,1 millió lejes fejlesztés során

Szárhegyen és Güdücön az összes köztéri lámpaoszlopon LED-égősre cserélik a jelenlegi lámpatesteket.

A napokban adták ár az Electrica szolgáltatónak az újonnan épült falurész villanyhálózatát.

Fontos, hogy újrakezdődik a községhez tartozó területek parcellázási tervének az elkészítése, a korábbi ugyanis nem volt megfelelő, és ennek a problémának a megoldását egy új törtvény, illetve az ezzel kapcsolatos kiadások finanszírozására megpályázott 160 ezer lej most lehetővé teszi. Ez azonban nem zárul le ebben az évben, többéves folyamatról van szó.

Megtörténik az új általános rendezési terv elkészítése és digitalizálása is a községben, de emellett folytatják az utak telekkönyvezését, az útnyilvántartás elkészítését, az utcák hivatalos elnevezését és az ezt jelző táblák kihelyezését. Ennek az év végéig meg kell történnie. Járdák is épülnek, az alfalvi út mentén, de a községet átszelő országút mellett is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Hó borította be Brassópojánát október közepén – a hegyimentők fokozott óvatosságra intik a turistákat

Viszonylag korán köszöntött be az idei első hó a hegyvidéki területeken: fehérbe borult a táj Brassópojánán is, ezért a Brassó megyei hegyimentők arra kérik a turistákat, hogy a megszokottnál is körültekintőbben tervezzék meg túráikat.

Hó borította be Brassópojánát október közepén – a hegyimentők fokozott óvatosságra intik a turistákat
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ekkora gyémántot még nem árvereztek Romániában

Egy platinagyűrű kerül kalapács alá jövő héten Bukarestben, amelynek központi gyémántja több mint 9 karátos – közölte pénteken az Artmark nevű aukciós ház.

Ekkora gyémántot még nem árvereztek Romániában
2026. október 16., péntek

Elon Musk bemutatta a „repülő” Teslát

„Repülő” autót mutatott be Elon Musk. A Roadster nevet kapott, kétüléses prototípus 10 darab speciális fúvókával és nagynyomású légtartályokkal rendelkezik, ami lehetővé teszi, hogy felemelkedjen a levegőbe, onnan pedig a földön landoljon.

Elon Musk bemutatta a „repülő” Teslát
Elon Musk bemutatta a „repülő” Teslát
2026. október 16., péntek

Elon Musk bemutatta a „repülő” Teslát

2026. október 16., péntek

Szarvasbika támadhatott rá egy holtan talált erdőőrre

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén. Feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg.

Szarvasbika támadhatott rá egy holtan talált erdőőrre
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa újra munkába állt a Gemelli-kórházban

XIV. Leó pápa műtét utáni felépülése továbbra is szabályosan zajlik a római Gemelli-kórházban. Az orvosi jelentés szerint a mellkasröntgen a megoperált tüdő megfelelő regenerálódását mutatta, a rutinvizsgálatok eredményei normálisak.

Leó pápa újra munkába állt a Gemelli-kórházban
2026. október 16., péntek

Több súlyos baleset, kétszer annyi halálos áldozat Hargita megyében

Több halálos áldozattal járó közúti baleset történt az év első kilenc hónapjában, mint a tavaly ugyanebben az időszakban Hargita megyében. A rendőrségi adatok szerint a gyorshajtás, az alkoholfogyasztás és a figyelmetlenség áll a főbb okok között.

Több súlyos baleset, kétszer annyi halálos áldozat Hargita megyében
2026. október 16., péntek

Oktatási miniszter: konkrét intézkedésekkel kell védeni a pedagógusok tekintélyét és az iskolai biztonságot

Konkrét intézkedésekkel kell védeni a pedagógusok tekintélyét és az iskolai biztonságot, a tanároknak pedig tudniuk kell, hogy számíthatnak az intézmények támogatására, ha munkájuk során bántalmazzák őket – jelentette ki az oktatási miniszter.

Oktatási miniszter: konkrét intézkedésekkel kell védeni a pedagógusok tekintélyét és az iskolai biztonságot
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Kormányprogram: a munkába önként visszatérő szülők további három vagy hat hónapig megkaphatnák a gyermekgondozási díjat

A munkába önként visszatérő szülők a gyermek életkorától függően további három vagy hat hónapig megkaphatnák a gyermekgondozási díjat, a két év alatti gyermeket nevelő anyákat pedig mentesítenék az egészségbiztosítási járulék (CASS) fizetése alól.

Kormányprogram: a munkába önként visszatérő szülők további három vagy hat hónapig megkaphatnák a gyermekgondozási díjat
2026. október 16., péntek

Hunyadi János minden nép számára mást jelent, de ki lehetne alakítani egy közös emlékezést

Mi a feladata egy történelmi filmnek, milyen várt és váratlan hatásai voltak a Hunyadi-filmsorozatnak? – többek között erről is beszélt Bán János, írói nevén Bán Mór, a film alapjául szolgáló történelmi regényciklus szerzője Sepsiszentgyörgyön.

Hunyadi János minden nép számára mást jelent, de ki lehetne alakítani egy közös emlékezést
2026. október 16., péntek

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki

A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki
Hirdetés