Fotó: Gálna Zoltán
Nem volt rekordlátogatottság, de szép számban volt látogató ezen a nyáron a marosvásárhelyi állatkertben, s iskolakezdésig még egy bő hónap van, így az elkövetkező napokban, hetekben is tárva nyitva lesz a népszerű létesítmény kapuja. Jó hír, hogy új illemhelyet és elsősegélynyújtó szobát építenek a látogatóknak és külön kifutójuk lesz a zebráknak és az antilopoknak. Az igazgató elmondta a megfelelő hely az egyik feltétele annak, hogy az állatokat szaporítani tudják.
2018. augusztus 12., 18:412018. augusztus 12., 18:41
2018. augusztus 12., 18:472018. augusztus 12., 18:47
Hétköznaponként délelőtt is kis és nagyobb buszokkal, személygépkocsikkal érkeztek más megyékből is a látogatók a Somostetőre. Legtöbben először az állatkert felé igyekeztek, s csak fagyizni, vattacukrot enni álltak meg.
Különösen népszerű a medvebocs, de a kis kecskék látványnak is örvendenek, különösen az aprónép.
Fotó: Gálna Zoltán
Horatiu Gora igazgató érdeklődésünkre elmondta, hogy meg van elégedve a idei nyári látogatottsággal, hiszen az esős idő ellenére sokan jöttek, helyiek és más megyéből is egyaránt. Családok, szervezett csoportok és fiatal párok is szeretnek sétálni az állatkertbe. „Odafigyelünk a folyamatos fejlesztésre, amikor lehet önerőből javítunk, építünk, amikor nagyobb lélegzetű munkálatról van szó, a városháza támogatásával lépünk előre.
– mondta az igazgató. Megtudtuk, hogy a télen védelmet, nyáron megfelelő helyet biztosító épület az elefántoknak és zsiráfnak helyet adó létesítmény mellett lenne. Megépítéséhez szükség van költségvetés-kiegészítésre, versenytárgyalásra, amelyen kiválasztják a kivitelezőt. Az igazgató bizakodó, hogy még idén neki tudnak fognak a munkálatoknak, s jövőre költözhetnek az afrikai növényevők.
Jelenleg a marosvásárhelyi állatkertben nincs egy elsősegélynyújtó szoba, sem szakképzett személyzet ehhez. Pedig egy ilyen nagy létesítményben könnyen megtörténik, hogy a futkorászó gyermekek elesnek, meghorzsolják magukat, s szükségük van egy kis fertőtlenítésre, sebtapaszra. Horatiu Gorea elmondta, hogy
Fotó: Gálna Zoltán
Jelenleg csak a majmoknál és az elefántházban van mosdó, s ez nagyon kevés a látogatók számához képest, szükség van egy újra. Ezt a tervüket is elfogadta a helyi tanács, s remélik, hogy idén ennek a munkálatnak is nekikezdhetnek. „Az új illemhelyre, már 15 éve szükség lett volna, most reméljük minél előbb sikerül elkészíttetni, s ezzel lekerülhetjük, hogy sorba kelljen állni a meglevőknél.”
A marosvásárhelyi állatkertben egyébként egy felnőtt belépőjegy 20 lejbe kerül, a gyerekek és nyugdíjasok 5 lejért léphetnek be, s lehet családi jegyet is váltani, ami két gyerek és két felnőtt esetében 45 lej, két felnőtt és 3-5- gyermek esetében 50 lej.
Ilie Bolojan miniszterelnök megszorító csomagja értelmében ezentúl a gyermeknevelési szabadságon lévő szülőknek is éves 2430 lejes hozzájárulás ellenében kellene fenntartaniuk biztosítotti státuszukat. Az RMDSZ felháborítónak tartja az intézkedést.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem, csupán átszervezik a
A Transzfogarason történt halálos medvetámadást követően számtalan reakció érkezett a közösségi oldalakat használók részéről.
Ilie Bolojan miniszterlenök a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén kijelentette, hogy július végéig a második deficitcsökkentő csomaggal is a parlament elé járul, és ezek az intézkedések már a méltányosságra helyezik hangsúlyt.
Vészhelyzetben hozott felelősségteljes döntésnek nevezte hétfőn délután a parlamentben Ilie Bolojan az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet beterjesztését.
Napról napra kevesebb marad a sepsiszentgyörgyi városközpont egyik meghatározó épületéből. A valamikori Bodok szálló bontásával járó zaj és por az épület közelében levő vendéglátóegységek számára is megnehezíti a nyári szezont.
A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.
Egy fa dőlt ki Csíkszeredában, valamint több mint 2500 felhasználó maradt áram nélkül Csíkszéken a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt hétfőn délután – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Kidőlt fáról küldött fotót csíkszeredai olvasónk hétfő délután, amelyet már a helyszínre kiszállt tűzoltók daraboltak fel.
A mezőgazdaságban nagy hasznát lehet venni a mesterségesintelligencia-alkalmazásoknak, de számos más területen is kiaknázható az új technológia. Az MI lehetőségeiről tartottak konferenciát hétfőn Csíkszeredában.
szóljon hozzá!