
Lukács Géza faluja és szűkebb hazája szépségeit örökíti meg fotóin
Fotó: Gergely Imre
Foci, főzés és műveltségi vetélkedő: ebben a három versenyszámban mérhették össze tudásukat, képességeiket annak a 13 szárhegyi csapatnak tagjai, akik a hétvégén lezajlott 22. gyergyószárhegyi falunapok felhívására jöttek létre. Az együtteseket ugyanazon családnevet viselő személyek alkották. Végül a Beczék győztek.
2019. augusztus 18., 21:132019. augusztus 18., 21:13
2019. augusztus 18., 22:352019. augusztus 18., 22:35
Az utóbbi években a szárhegyi önkormányzat arra törekszik, hogy
Az immár hatodik alkalommal megrendezett családnevek focibajnoksága idén kibővült, azért, hogy olyan családok is megmutathassák magukat, akik a sportban, labdarúgásban talán kevésbé lennének esélyesek, de van más amiben jók lehetnek. Ezért került sor a pénteki labdarúgó torna után szombaton főzőversenyre, vasárnap pedig a részben a falu történelmét érintő, részben pedig általános műveltségi témájú kérdésekből összeállított kvízvetélkedőre.
Amint az egyik szervező, Györffy Zsolt elmondta, nem volt kötelező mindhárom versenyszámba benevezni, a lényeg az volt, hogy mindenki megtalálja azt, ami neki leginkább megfelelő.
Az Oláh család például csak a főzőversenyen vett részt. A focibajnokságnak már komoly hagyománya van, és ahogy máskor, most is remek hangulatban zajlottak a meccsek, a kötelező módon hölgy játékosokat is bevető Gál, Györffy, Len, Gáspár, Bartis, Deák, Szabó, Ferencz, Ördög, Becze, Sajgó, és Csergő előnevűek csapatai között.
A főzőversenybe hat, a ki-mit-tud vetélkedőbe hét csapat kapcsolódott be.
A rangsorolásban nyilván azok végezhettek az elsők között, akik mindhárom napon pontokat gyűjtöttek. Közülük
„A falunapok célja, hogy legyen egy alkalom, amikor találkozni tudunk, és örülni a találkozásnak.
– fogalmazott a rendezvénysorozat kapcsán Györffy Zsolt.
A szervezők úgy gondolják, az idei háromnapos vetélkedő egy jó kezdet, amit jövőre tovább kell vinni, fejleszteni, bővíteni is akár, például a főzőversenyt is, amelynek termékeit szintén közösen fogyasztották el, barátokkal, ismerősökkel, családtagokkal a csapatok.
A 22. Szárhegyi Napok természetesen nem csupán a vetélkedőről szólt: kulturális, sport és szórakoztató események követték egymást.
A fotókon ugyanis a falu, illetve Gyergyószék más településein található épített, vagy természeti látnivalók köszöntek vissza. Szárhegy, Gyergyószék szép, látni is kell: mutatott rá Lukács Géza.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!