
Fotó: Csibi Márti
Gyapjú, felvetés, nyüstfa és láncfonalak a tanyai ház udvarán, idegen menyecskék által körbefont szövőszékek: hat belga hölgy tanul gyapjútakarót szőni a Gyergyóremete melletti tanyán, Eszenyőn. A hagyományőrző-kulturális turizmus elindítója a kecskeméti Vidák István, aki az itt elkészült munkákból kiállítást tervez létrehozni Belgiumban.
2010. május 16., 19:132010. május 16., 19:13
2010. június 03., 20:082010. június 03., 20:08
Fotó: Csibi Márti
Igazi gyergyószéki ínyencség az eszenyői Góga Rózsika néni háza tája: a ványolójának, szövőszékének messzi földön híre ment.
Fotó: Csibi Márti
A székelyföldi népművészetbe szerelmes, kecskeméti textilművész, Vidák István, flamand körből hozott vendégeket Eszenyőbe, ahol nem csupán a székely szövés mesterségét ismerhetik meg, de végig követhetik a gyapjú feldolgozásának természetes útját. „Én 25 évig takaróztam gyapjúszövettel, mire eszembe jutott megtudni, hogyan is készül. Aztán úgy hozta a sors, hogy mások is kíváncsiak lettek Eszenyőre, és az itteni képzőművészetre, így a mostani vendégek után júniusban újra hat belga szövőasszonnyal, augusztusban vegyes belga- holland- német csoporttal, szeptemberben pedig csak németekkel térek vissza”, mesélte terveit lapunknak Vidák István.
Fotó: Csibi Márti
A vendégek számára hatalmas élmény volt felismerni, hogy egy állat, a birka a gyapjú „természetes lelőhelye”, ugyanakkor nem győztek álmélkodni azon, hogy Európában léteznek helyek, ahol több a szekér, mint az autó. Az itt elkészült takarók, lópokrócok hazakerülnek Belgiumba, ahol néhány eredeti eszenyői darabbal, szövőszékkel együtt kerülnek kiállításra.
A belga hölgyek szövés-oktatásáról készült képgalériánkat itt tekinthetik meg.
Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.
A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.
Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.
Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.
Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.
Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.
Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.
Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.
A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.
Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.