
Fotó: Képernyőfotó/Punctul.ro
Felbontott levélszavazatokat találtak Jedd határában szerdán este, a nagy port felkavaró eset miatt komoly vádaskodások hangzottak el csütörtökön, a magyarországi ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje egyenesen a határon túli szavazatok megsemmisítését követelte.
2022. március 31., 20:512022. március 31., 20:51
Nem érvényesek az illegális szemétlerakóba dobott levélszavazatok, azok mellett ugyanis nem szerepeltek az azonosító nyilatkozatok – derült ki csütörtök estére, miután a rendőrség begyűjtötte és megvizsgálta a bizonyítékokat. A marosvásárhelyi rendőrség a nap folyamán azt közölte a sajtóval, hogy hivatalból eljárást indítottak a Jedd területén talált levélszavazatok ügyében: a kibontott borítékokat és a szavazólapokat elszállították, hogy „pontosan tisztázzák a helyzetet és a törvény szerint járjanak el” az ügyben.
Alexandra-Elena Petrovici rendőrségi szóvivő az este újbóli érdeklődésünkre azt jelezte, hogy további információkat egyelőre nem közölnek. Értesüléseink szerint 13 szavazólapot találtak a helyszínen, ám személyes adatokat tartalmazó nyomtatványok nem kerültek elő.
Amint arról már beszámoltunk, a marosvásárhelyi román nyelvű hírportál, a A Punctul.ro adott hírt arról csütörtökön reggel, hogy részben megégett levélszavazatokat találtak Jedden. Mint írták, névtelen bejelentés alapján szerda este szállt ki a helyszínre és készített kisfilmet a látottakról az egyik munkatársuk. A felvételen a jeddi temetővel szemközt pár méterre az úttól építési hulladékkupacok között több kidobott zsák látható. Ezek mellett a levélszavazatok elküldésére szolgáló, a Nemzeti Választási Irodának címzett borítékok, néhány szavazólap, valamint olyan boríték is látható, amelybe a szavazatot kell belehelyezni.

Kidobott, részben elégetett levélszavazatokat találtak a Marosvásárhellyel szomszédos Jedden egy illegális szemétlerakóban – közölték csütörtökön marosvásárhelyi hírportálok. Az RMDSZ diverziónak minősítette és elutasította a történteket.
Cristian Teodorescu, a Punctul.ro újságírója az MTI-nek elmondta: ismeretlen telefonszámról értesítették szerda este a kidobott levélszavazatokról. Az értesítést több marosvásárhelyi újságíró megkapta, felkerült a rendőrség és a sajtó kapcsolattartására kialakított üzenőfalra is. Az újságíró – aki elsőként filmezte le a helyszínt – elmondta: több tíz levélszavazat borítékját látta, de nem nyúlt hozzájuk, hogy ne zavarja a rendőrség vizsgálatát. Megjegyezte: a zsákokat nem bontotta ki, de úgy vélte: nem szavazási levélcsomagokkal, hanem egyéb szeméttel voltak megtöltve.
Az MTI kérdésére hozzátette:
Azt is megjegyezte: a filmezett anyag csütörtök reggeli közlése után hívta fel valaki a figyelmét arra, hogy olyan szavazólap is látszik a filmen, amelyen be van jelölve valamely párt vagy pártszövetség.
A Maros Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai csütörtökön délelőtt a helyszínen vizsgálódtak és összegyűjtötték a bizonyítékokat.
„Most megfogtuk őket: kidobott szavazólapokat találtak Erdélyben, egy Marosvásárhely melletti hulladéklerakatban. Mindig is tudtuk, hogy csalnak a választáson, de most mindenki láthatja, hogy milyen eszközökkel. Úgy tűnik, egyre többen gondolják Erdélyben is, hogy a Fidesznek mennie kell. Ők pedig annyira rettegnek a vereségtől, hogy még a legegyértelműbb csalástól sem riadnak vissza: szó szerint szemetet akartak csinálni a választói akaratból” – reagált Facebook-bejegyzésben az ügyben Márki-Zay Péter, az ellenzéki pártok miniszterelnök-jelöltje, aki a posztja mellé helyezett plakáton a határon túli levélszavazatok megsemmisítését követelte.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közösségi oldalán reagált az esetre, elítélve és provokációnak tartva mindezt. „Az RMDSZ elítéli azokat a vádakat, amelyek azt sugallják, hogy itt választási csalásról lenne szó. Elfogadhatatlannak és megalapozatlannak tartjuk a magyarországi ellenzéki pártok kérését is, amely arról szól, hogy meg kell semmisíteni az összes határon túli szavazatot.
Bárki is álljon a provokáció mögött, a legaljasabb módon próbálja manipulálni a közvéleményt. Ezt a leghatározottabban visszautasítjuk! – olvasható az RMDSZ közleményében.
Antal Árpád, háromszéki RMDSZ-es politikus, Sepsiszentgyörgy polgármestere portálunknak kifejtette:
A sepsiszentgyörgyi elöljáró szerint az egyértelmű provokációnak két célja lehet: egyrészt, kompromittálni, lejáratni a levélszavazás intézményét, másrészt mozgósítani a baloldali választókat.
– mondta Antal Árpád.
„A baloldal kétségbeesésében mindenre képes. A baloldal a magyar rendszerváltás óta éppen a legsúlyosabb választási csalásokat követi el a Bajnai-féle teljesen illegális DatAdat adatbázissal, és most a külhoni magyarok szavazatainak megsemmisítését akarják elérni. Nincs két baloldal, egy baloldal van,
– reagált az ügyre Facebook-oldalán a FIDESZ, szintén elítélve a provokációt.
Közben a Mandiner érdekes technikai furcsaságra hívta fel a figyelmet: a cikk megszületésének és publikálásának ideje közti eltérésre a Transzparens Újságírásért Alapítvány által felkért független választási médiafigyelő delegáció bukkant rá. Hogy lehet februári a cikk, hacsak március 15-én kapták kézhez a levélszavazatokat a jogosultak? A magyarázat erre, hogy a cikk URL-jének időbeli sorrendje ugyan a Mandiner cikkének írásának megkezdése óta is módosult, azonban, mint a Transzparens Újságírásért Alapítvány rámutat, a Google keresőmotorja által tárolt változat alapján a Telex valójában február elsején hozhatta létre a cikket. Ez az alábbi képen látható. Külön érdekesség, hogy a levélszavazatokat Erdélyben csak március 15-én vehették át a választópolgárok.
Fotó: Mandiner
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
3 hozzászólás