Keresztes Ildikó: amikor hazajövök másként dobban meg a szívem

Mindennap lesz egy élő koncert a zenekarommal (előfordul, hogy kettő is), hétvégén pedig önálló fellépéseim is lesznek. Már most tudom, hogy nagyon fárasztó lesz, elsősorban a hangomnak, de nagy erővel, örömmel kezdek neki. Majd megpróbálok a lehető legtöbbet pihenni, amikor csak lehet.

– Az ősszel megjelent Most című albuma adja az apropót?

– Tulajdonképpen igen. A mai internetes világban, amikor már mindent le lehet tölteni, nem nagyon érdemes kézzel fogható lemezt készíteni, de én mégis ragaszkodom hozzá, és remélem, hogy sokan vannak még így ezzel. Egyébként már itt is lehet kapni a boltokban, nagy örömömre. Öt éve jelent meg az előző lemezem, gondoltam, most már ideje egy újat kihozni, új dalokkal, új hangzással, új stílussal. 2014-ben jubileumi évem volt, 50 éves lettem, 25 éve voltam a pályán. Megjelent egy könyv az életemről (A sokoldalú díva őszinte vallomása), és a Syma Csarnokban egy felejthetetlen nagykoncerttel ünnepeltük meg ezt, de lemez nem jelent meg akkor. Közben elkezdtem fiatal szerzőkkel (pl. Kovács Tamás) dolgozni, és már az első dal, az Adj valamit című nagy népszerűségre tett szert. Innen jött az ötlet, hogy akkor ne csak egy dal készüljön, hanem egy egész lemez.

A minőség ugyanolyan fontos volt számomra, mint bármikor máskor, abból nem engedtem most sem. Felkerült a lemezre két feldolgozás is, melyeknek ma már sajnos szomorú apropójuk van. Ezzel két kitűnő zenész barátomra és kollégámra emlékezem, Herpai Sándorra (a V’Moto-Rock dobosa) a Ne kövess című dallal és Somló Tamásra az Ülök a járdán című dallal. Továbbá hallható egy duett is a lemezen, melyet Oláh Ibolyával éneklek, az ő szerzeménye is. Ez is érdekes, ugyanis, amikor a tehetségkutatók virágzása volt hazánkban, akkor hallottam őt először énekelni, majd kiderült, hogy neki én vagyok a kedvenc énekesnője. És mostanra érett meg a közös munka. Erre szoktam mondani, hogy nincsenek véletlenek.

Akkorra már volt egy olyan komplex szakmai rutinom, tudásom, amelyet át tudtam adni a fiatal tehetségeknek. Közben én is nagyon sokat kaptam tőlük, én is tanultam új dolgokat. De visszatérve a kérdésre, nagyon sok mindent kaptam a műsortól. Ahogy már mondtam, kiderült, hogy mégis tudok „tanítani”, sok tehetséges fiatalt ismertem meg, akikkel a mai napig nagyon jó viszonyt ápolok, és a műsorban dolgozó kollégákkal is. Barátságok is születtek. Szakmai hozama is lett, nagyobb lett az érdeklődés irántam.

– Voltak önnek is hasonló mentorai?

– Igen, voltak, de nyilván nem olyan direkt módon, mint ahogy én voltam a műsorban. Voltak, akik kezdetben észrevettek, megláttak, tetszett nekik, amit csinálok, próbáltak segíteni. A pályám elején Varga Miklós volt, aki felkarolt, támogatott, és a mai napig nagyon jóban vagyunk, sok közös munkánk van most is. De ott vannak a Koltai testvérek is a Kormorán együttesből. Színházi oldalról meg Mikó István, akinek nagyon sokat köszönhetek. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ma már játszunk is együtt (Turay Ida Színház – Csakazértis szerelem). Hálás vagyok nekik, és sokaknak még.

– De másként kezd manapság egy énekes, mint ahogy ön is kezdte a pályáját…

– Az X-Faktor másik mentora, Nagy Feró mondása, hogy az az énekes, zenekar, aki a garázsból indul el, hosszú távon a pályán tud maradni. Az én időmben még nem volt ennyi felület, ahol meg lehetett jelenni, publikálni a dalokat. Ez előny is és hátrány is volt.

Ez is lassította a folyamatokat. Ráadásul abban az időben nem úgy voltak menedzserek, mint ma.

– Itt vagyunk Vásárhelyen, ahonnan elindult...

– Igen, és másként is ver a szívem. Tudom, hogy patetikusan hangzik, meg sokan mondhatják erre, hogy akkor miért mentem el. Akkor kiskorú voltam, és nem volt jogom az édesanyám döntését felülbírálni. A szüleim elváltak ötéves koromban, édesanyám új férjre talált, amikor én 16 éves lettem, s nekem kötelességem volt vele menni, aki Magyarországra költözött. De nyilván nem bántam meg, mert azt gondolom, hogy ha erre a pályára teremtett engem a Jóisten, akkor én itt abban a rendszerben nem találtam volna meg a helyem. Ráadásul nagyon jólesett, hogy megmutathattam, igenis a „semmiből” jőve meg tudtam csinálni mindazt, amit elértem, miközben nem volt semmilyen hátszelem. Nagyon jó érzés volt így hazajönni. Én már ismert énekesnő voltam, amikor még nem nagyon hívtak Erdélybe fellépni, s nekem kicsit furcsa volt, mert

Végül sikerült áttörni ezt a falat is, és nyilván egészen más lelki beállítottsággal jövök ide, mint bárhova máshova. Másképpen dobban meg a szívem, amikor hazajövök, lehetőségem van találkozni a családommal, a barátaimmal is.