
Fotó: Beliczay László
Szakértő és lelkes pedagógusokból nincs hiány – hangzott el az immár nyolcadik alkalommal megszervezett regionális szimpóziumon csütörtök délután Székelyudvarhelyen. A rendezvényen több mint 140 óvodapedagógus és tanító vett részt, akik a szakmai fórum keretein belül megosztották egymással tapasztalataikat.
2022. szeptember 29., 18:132022. szeptember 29., 18:13
2022. október 03., 10:202022. október 03., 10:20
Három év kihagyás után újító szándékkal tartották meg Személyiségfejlesztés – jó gyakorlatok az óvodában és az elemi tagozaton című regionális szimpóziumot, amelyen több mint 140 – nagyrészt Maros, Hargita és Kovászna megyéből érkező – pedagógus vett részt.
Erdélyi településekről összesen 70 oktató 51 dolgozatot küldött be a témában, amelyet idén először online formában is elérhetővé tesznek, a beküldők közül pedig több pedagógus, valamint Barabási Tünde, a BBTE Székelyudvarhelyi Kihelyezett Tagozat egyetemi docense is előadást tartott.
Demeter Magda, az esemény főszervezője kiemelte, hogy
„A tudatos odafigyelést a járványidőszak, annak következményei, a folyamatosan változó körülmények, a bizonytalanság még indokoltabbá tették. Kiemelten fontos az iskolai élet újszerű megszervezése, amely által a személyiségfejlesztés összetett feladatait elláthatjuk. Alsó tagozaton fontos jelentőségű az egészséges ritmus, az ismétlődések, a pedagógusnak, mint természet adta tekintélynek a követése. A gyerekek oktatási intézményben töltött ideje több, mint a család által együtt töltött idő, ezért hatalmas a felelőssége az óvodának, iskolának és minden pedagógusnak, mert személyiségük alakulását az oktatási tevékenység idején pozitív irányba kell befolyásolják” – fejtette ki a tanítónő.
Fotó: Beliczay László
A szimpózium másik főszervezője, Vass Ágota beszédében elmondta, hogy
„Mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy a helyzet nagyon megnyugtató és biztató, nincs okunk aggodalomra. Szakértő és lelkes pedagógusokból nincs hiány, amiért hála és nagy elégtétel lehet mindannyiunk szívében. Az érdeklődők és jelentkező kollégák száma arra enged következtetni, hogy az elmúlt időszak próbatételei nem tették fásulttá, közömbössé az óvónőket, tanítókat” – mondta a pedagógus.
Ölvedi Zsolt, Székelyudvarhely alpolgármestere is köszöntötte az egybegyűlteket, illetve Székely Gyula, a Benedek Elek Pedagógiai Líceum igazgatója is beszédet mondott a megnyitón.
Fotó: Beliczay László
Ezt követően pedig az iskola alsó tagozatosaiból álló Pitypalatty Gyermekkar kórus emelte az esemény fényét. A rendezvényen a meseillusztráció- és kreatívszépírás-verseny eredményhirdetésére is sor került, a munkák egy részét ki is állították.
Fotó: Beliczay László
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!