
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Nyolcadik alkalommal indulnak útra a túrázás és a történelem kedvelői március 8-án, pénteken. A Magyarós-tető emléktúra során mintegy 15 kilométert tesznek meg az érdeklődők, előtte koszorút helyeznek el az úzvölgyi hadi temetőben.
2024. március 04., 11:492024. március 04., 11:49
2024. március 07., 21:112024. március 07., 21:11
A cél a Magyarós-tető „meghódítása”, de ugyanakkor ez a túra főhajtás is a magyar királyi miskolci 10. honvéd gyalogezred és a 39. honvéd hadosztály többi egységének tagjai előtt, akik hősies küzdelemben visszafoglalták az oroszoktól az Úzvölgye térségében levő, stratégiailag kiemelten fontos Magyarós-tetőt. Az ütközetet Karl Litzmann tábornok tervelte ki és gyakoroltatta be – olvasható a csíkszeredai polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Csíkszereda Városházától reggel 7 óra 15 perckor lesz az indulás, és 9 órakor helyeznek koszorút az úzvölgyi hadi temetőben. Ezt követően kezdődik a gyalogtúra, melynek hossza több mint 15 kilométer, a szintkülönbség pedig 750 méter.
Az emléktúrához bárki csatlakozhat, a részvétel azonban regisztrációhoz kötött: a részvételi szándékot a varoshaza@szereda.ro e-mail-címen jelezhetik március 6-án, szerdán 12 óráig az érdeklődők. A végleges létszám ismeretében a regisztráltakkal ezt követően közlik a részletes tudnivalókat.
Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.
Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.
A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.
Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.
A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.
Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.
Drónt észleltek szombat reggel a hadsereg radarjai Ukrajna légterében, amely a Tulcea megyei Plaurutól északra, a román határ felé haladt – közölte a védelmi minisztérium. A drón nem lépett be Románia légterébe.
Kilogrammonként 2 lej 50 bani körüli áron kínálják a káposztát a szombati, 19. szépvízi káposztavágáson és -vásáron. A kilátogatók közül sokan a kisebb, közepes méretű fejeket keresik, miközben idén sok nagyobb káposzta termett.
szóljon hozzá!