
Az emléktábla Vetró András által készített tervrajza
Fotó: Hodor Levente
A ki tudja hány férfi fantáziáját megmozgató Marilyn Monroe-ról bizonyára sokan hallottak, de arról kevesebben, hogy egy székely fotósnak köszönhette a világhírnevet. Ez utóbbi tiszteletére ma emléknapot tartanak Kézdivásárhelyen.
2024. december 18., 10:312024. december 18., 10:31
2024. december 19., 13:142024. december 19., 13:14
Dienes Andor (André de Dienes) neve talán kevésbé ismert a nagyközönség számára, pedig munkásságával beírta magát a fotóművészet aranykönyvébe.
Délután öt órától pedig helyi fotóművészek munkáit tekinthetik meg az érdeklődők a központ dísztermében, akik Dienes nyomdokain haladva reagáltak ikonikus képeire, így tisztelegve művészi öröksége előtt.
Az eredeti program szerint egy plakettet is szerettek volna elhelyezni a Petőfi Sándor utca 14. szám alatti épületre, ott, ahol a majdani fotográfus állítólag egy ideig élt, mielőtt végleg elhagyta volna szülőföldjét, de az utolsó pillanatban a szervezők elnapolták a felavatását (információink szerint talán máshol lakott, de ez 13 órakor kiderül). Az emléktáblát Vetró András szobrászművész készítette Hodor Levente helyi vállalkozó kezdeményezésére.
Dienes Andor a Rolleiflex kamerájával (1948 k.)
Fotó: MUUS Collection
A kutatóknak egyelőre nem sikerült zöldágra vergődniük azt illetően, hogy ikafalvi Dienes Andor György kézdivásárhelyinek vagy torjainak tekinthető-e, mert ugyan a céhes városban anyakönyvezték 1913. december 18-án, de 1811-ben épült családi házuk Torján állott – ma is megtalálható az 511-es szám alatt. A neve előtti jelző arra a híres családra utal, amely számos jeles személyiséget adott történelmünknek:
Andornak ennél jóval kalandosabb életet szánt sors, amit állítólag a templomtoronyban régi könyvektől körülvéve élő harangozó még kisgyerek korában előre felfedett előtte. Őhozzá a család ifjú szolgálólánya vitte el, és tőle tudta meg, hogy valahol a földgolyó másik felén köszön majd rá a szerencse. Sőt,
Hogy az öreg harangozó tényleg ezt jósolta-e, örök titok marad, de végül ez a forgatókönyv valósult meg.
Fotó: Dienes Andor
Az ebbe az irányba vezető útra azonban egy borzalmas családi tragédia terelte hősünket: 12 éves volt, amikor édesanyja kútba esett (vagy vetette magát), és szörnyethalt. Apja, aki korábban a sepsiszentgyörgyi Agrár Takarékpénztár igazgatói tisztségét töltötte be, ám a Trianonnal beköszönő impériumváltás keresztbe tett egzisztenciájának, nyolc gyerekük egy részével Budapestre költözött a jobb élet reményében. Bár ez ott nem jött össze számukra, nem sokkal később Andor is utánuk ment, és előbb kifutófiúként, majd egy selyemüzlet alkalmazottjaként tengődött.
Az ott közvetve megtapasztalt luxus, no meg a nők világa, amelybe belecsöppent, annyira felszárnyalta fantáziáját, hogy már 18 évesen nyakába vette a világot, és – rengeteget gyalogolva – Olaszországon át
A fáma szerint itt pillantotta meg azt az egyik bank előtt alvó kisfiút, akit a közeli fotósüzletből kölcsönkért (merthogy pénze nem volt megvásárolni!) Kodak Retinával kapott lencsevégre.
Fred Astaire (1949)
Fotó: Dienes Andor
Az már Párizsban történt, hogy utcai tekergés közben egy úri hölgy megkérdezte, Rolleiflex kamerájával készítene-e róla és társáról pár felvételt, háttérben a Palace de la Concorde Pegasus-szobraival. Természetesen igent mondott, és innentől kezdve áttért a divatfotózásra – immáron André de Dienes néven. Újszerű technikát, látásmódot tükrözi munkáival csakhamar olyan hírnévre tett szert, hogy
Hollywoodban elsőként Fred Astaire állt (vagy inkább táncolt) a lencséje elé, de
1944-ben, a film fővárosába való végleges költözése után döntött úgy, hogy a divatfotózás helyett inkább a szép lányokra összpontosít, és
Norma Jeane, valahol Vadnyugaton (1945)
Fotó: Dienes Andor
Ehhez a Blue Book ügynökség a 19 éves, barna hajú Norma Jeane Mortensont ajánlotta számára modellül, akit nem sokkal előtte, 1945 augusztusában szerződtetett. A 16 éves kora óta férjnél lévő, de a házaséletet széles ívben kerülő lány akkoriban gyári munkásként dolgozott, és korábban a légierő megbízásából dolgozó David Conover és barátai már fotózták őt, ám
Csak 1946 végéig már 33 címlapon szerepelt!
A székely fotográfussal egy jó hónapon át tartott a közös munka, miközben végigautózták a fél Vadnyugatot. Dienes Andor gyakorlatilag már az első nap beleszeretett, de még sok álmatlan, külön hotelszobában eltöltött éjszakának kellett eltelnie ahhoz, hogy végül megkérhesse a kezét.
Fotó: Dienes Andor
Külön hálószobákba! Felháborodva kísértem Norma Jeane-t a hálószobájába, majd bezárkóztam a sajátomba, és megpróbáltam aludni. Norma Jeane most az elfojtott haragom tárgyává vált. Hagyta, hogy elkényeztessem, megvédjem és átszállítsam az Egyesült Államok felén, mindezt természetesnek véve, „fizetve” nekem egy mosollyal itt, egy köszönömmel ott és alkalmanként egy könnyes szemű pillantással, hogy kifejezze, mennyire meghatódott vagy elégedett. Bolond voltam, hogy nem próbáltam semmit! Írtam neki egy levelet, amelyben elmondtam, mennyire elviselhetetlennek találom, hogy egy olyan nővel éljek együtt, akit kívánok, anélkül, hogy a karjaimba vehetném. Ez butaság és kegyetlen, mert az életben csak egy dolog számít, Norma Jeane, és ez a szerelem. Rájöttél, észrevetted? Megmutatom neked, hogy igaz. Gyere hozzám. Várlak. Szeretkezni fogunk. Nem fogsz csalódni. Szeretlek. Mindig szeretni foglak. Aláírtam: „Az őrült magyar, André.”
(Részlet Dienes Andor halála után előkerült memoárjából)
Arra csak tippelni lehet, hogy Marilyn Monroe-t milyen mértékben érintette érzelmileg ez a románc, de ha hagyott is benne nyomot, nagypályás pasikra hajtva azt jól leplezte. Legalábbis amikor öt hónappal később, egy hosszabb munka elvégzése után Hollywoodba visszatérő fotósunk telefonon hívta őt, lakonikus tömörséggel rázta le magáról: „Andre, kérlek, ne gyere. Ne vegyél feleségül. Bocsáss meg nekem.”
Öröm (1946)
Fotó: Dienes Andor
Dienes Andor megbocsátott neki, de elfejteni nem tudta. Mondhatni
Utána még sok modelljébe belehabarodott, kétszer meg is nősült (gyereke nem született), de Marilyn Monroe örökre kiváltságos helyet bérelt a szívében.
Igaz, legbelül bántotta, hogy a díva sosem hivatkozott rá, mint első mentorára, viszont ő sem verte nagydobra intim kapcsolatukat. Erre csak a fotóművész 1985-ben – rákbetegség folytán – bekövetkező halála után derült fény, amikor
Azt már sosem fogjuk megtudni, hogy Dienes Andor szerette volna-e, hogy az egyáltalán nyilvánosságra kerüljön, de az biztos: a mai napig az ő képeit tartják a sztárról készült legjobbaknak.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!