Hirdetés
Hirdetés

Ember a munkásmozgalmi eszmék mögött

Életrajzi adatokkal tűzdelt, átfogó ismertetést hallgathattak a diákok Ferenczi Attila előadásában •  Fotó: Pethő Melánia

Életrajzi adatokkal tűzdelt, átfogó ismertetést hallgathattak a diákok Ferenczi Attila előadásában

Fotó: Pethő Melánia

Kommunista – ezt az egy jellemzőt tudták elmondani Salamon Ernőről a költő nevét viselő gyergyószentmiklósi gimnázium diákjai annak az előadásnak a kezdetén, amelynek Salamon életútja volt a témája. Abban is biztos volt a hallgatóság, hogy nem a költő tette híressé a gyergyószentmiklósi gimnáziumot, hanem az iskola miatt maradt máig fenn a névadó emléke. Ferenczi Attila magyartanár átfogó ismertetőjének a végén pedig egyhangúlag jelentették ki: nem kell megváltoztatni az iskola nevét.

Pethő Melánia

2018. május 08., 18:002018. május 08., 18:00

2018. május 08., 18:022018. május 08., 18:02

Hiányosak az ismeretei azoknak, akik mindössze annyit tudnak Salamon Ernőről, hogy kommunista költő volt – derült ki Ferenczi Attila előadásából. A magyartanár, aligazgató a Salamon Ernő Gimnázium diáksága számára tartott előadás-sorozatot az elmúlt napokban azzal a céllal, hogy a fiatalok képet kapjanak iskolájuk névadójának életéről, munkásságáról.

A hallgatósága megtudhatta, megpróbáltatott sorsú szülők gyermekeként a hányatottság kísérte végig az 1912. május 15-én született Salamon Ernő gyermekkorát, kényszerhelyzet miatt Gyergyószentmiklósról Erzsébetvárosba, majd Marosvásárhelyre, onnan ismét Gyergyószentmiklósra költözött a család. A szegénység mellett kis ideig jobb módból is volt részük, de az anyagi gondokból való felszusszanás véget ért, amikor Erzsébetvárosban az apa üzlettársa „lelépett” a befektetett pénzzel, a szolgáló pedig megszervezte házuk kirablását. Innentől

a nélkülözés kísérte végig a négygyermekes, zsidó-székely család életét.

Gyergyószentmiklósra visszakerülve a szegény munkásréteg lakótelepén élnek, az akkor Kolóniának nevezett, vasúton túli városrészen. „A munkáskolónia valamiképpen ugyanaz Salamon Ernő számára, mint József Attilának a »város pereme«.

Idézet
Iskolába jár, de szabadidejében sokat dolgozik a fatelepen, az apja mellett.

Később az itt tapasztaltak erősítik világnézeti radikalizálódását, és ezek a gyermekkori, nyomorúságos emlékek elevenednek meg verseiben”– fogalmazott Ferenczi Attila. Elmondta,

Salamon Ernő édesanyja mindenképpen tanult embert szeretett volna fiából, aki kiemelkedik a munkáskolóniák nyomorúságos világából.

Meghatározó kolozsvári évek

A fiú a gyergyói főgimnáziumban állt érettségi vizsga elé 1930-ban, de megbuktatták. Brassóban pótérettségizett, ezúttal sikeresen. Az apa halála után a Salamon család anyagi gondjai súlyosbodtak, az anya tehetős rokonuk segítségét kéri ahhoz, hogy Ernő továbbtanulhasson. Kikötés is érkezett a támogatás mellé:

a fiú hagyjon fel irodalmi ambícióival, jogot kell tanulnia.

Ernő ebbe látszólag beleegyezett, és Kolozsvárra utazott. Bekapcsolódott az illegális kommunista diákszervezetek mozgalmaiba. „A Kolozsváron eltöltött két év világnézeti beérésének időszaka” – szögezte le az előadó, életrajzi részletekkel támasztva alá a kijelentést.

Sorsközösség-vállalás a nyomorgó munkásokkal

Salamon Ernőnek első nyomtatott verse 1929-ben, a gyergyószentmiklósi helyi újságban jelent meg, az egyetemi évek alatt írt műveit a Brassói Lapokban közölték, illetve a „beavatottak számára” írt verseit zártkörű diákrendezvényeken olvasták fel.

Idézet
A siker csak a költőnek járt, az embernek nem

– derült ki Ferenczi Attila ismertetőjéből. A szegénységből, a nyomorból fakadó életuntság miatt az egyetemista Salamon öngyilkosságot kísérelt meg, ám barátai megmentették. Ezt követően hazaköltözött Gyergyóba, ahová magával hozta a munkásmozgalmi kiáltványokat, amik miatt 1932 decemberében többedmagával letartóztatták, börtönbe zárták, végül terhelő bizonyítékok hiányában néhány nap után felmentették.

Hirdetés

„A következő két-három év költői pályájának leggazdagabb időszaka. Versei a börtönből való szabadulása után konkretizálják, hogy sorsközösséget vállal a gyergyói fatelepeken nyomorgó munkásokkal” – hangzott el. Később, a Brassói Lapok újságírójaként szembesül azzal, hogy nem válthatja valóra reményeit, azaz az újságban nem terjeszthet forradalmi eszméket. A kolozsvári Korunk folyóiratban román munkásmozgalmi költők verseinek általa magyarra fordított változatai jelennek meg, majd 1937 nyarán, Gyönyörű sors címmel napvilágot lát első verseskötete.

Archív •  Fotó: Balázs Katalin Galéria

Archív

Fotó: Balázs Katalin

Salamon Ernő több neves irodalmi személyiségnek, közöttük Móricz Zsigmondnak is felkelti az érdeklődését. Kapcsolatuknak eredményeként a gyergyói költőnek a Kelet Népe című újságban jelennek meg versei.

Munkaszolgálatban halt meg

A második világháború Salamont sem kímélte – 1942-ben munkaszolgálatra kényszerítik. „Bevonulásának első két hónapjáról vannak pontosabb értesüléseink, utána a naplóírást valószínűleg nem engedélyezték; másodkézből vett értesülésekre, a hazaérkezett munkaszolgálatosok beszámolóira kell támaszkodnunk” – mondta az előadó. Rámutatott, éppen az emlékezésekből történő híradások, tárgyi bizonyítékok hiánya miatt kétséges, hogy pontosan mikor és hol halt meg Salamon Ernő; az irodalomtörténet 1943. február 27-ét jegyzi halála dátumának, helyszínként pedig a kárpátaljai Mihajlova Sztari települést jelölik meg.

„Marosvásárhelyi munkaszolgálatosokhoz jutott a hír, hogy egy kis ház kertjében két olasz katona lelőtt egy munkaszolgálatost. A katonákat egy ukrán asszony hívta segítségül, amikor a beteg, tífuszos férfi törni-zúzni kezdett a lakásban. Az agyonlőtt férfi mellett találtak egy hátizsákot, benne Móricz Zsigmond, Babits Mihály és Arany János egy-egy kötetét, illetve a munkaszolgálatos iratokon kívül három vers kéziratát” – hangzott el az előadásban.

A költő utóélete

Salamon Ernő és költészetének utóélete már halálának évében elkezdődött – tette hozzá Ferenczi Attila, ismertetve a kiadásra került versgyűjtemények címét. Szólt továbbá arról az 1968. február 25-i eseményről, amikor leleplezték Salamon Ernő Gyergyószentmiklóson állított szobrát, illetve a gimnázium felvette a költő nevét. „Az 1989-es fordulat után felvetődött a kérdés: le kell-e cserélni az iskola nevét? Mivel az akkori politikum és iskolavezetés ragaszkodott a költő nevéhez, a kifogások ellenére megkímélték a líceumot a névfosztástól. Aztán azért nem történt névcsere, mert a gimnázium jó hírneve megszenvedte volna oly módon, hogy ismeretlenségbe zuhan” – zárta előadását Ferenczi Attila.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el

Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait

Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.

Ki lehet próbálni a sínbiciklit
Ki lehet próbálni a sínbiciklit
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

2026. szeptember 26., szombat

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben

Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

2026. szeptember 26., szombat

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben

Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz

A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz
2026. szeptember 25., péntek

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten

Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten
2026. szeptember 25., péntek

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot

Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot
Hirdetés