
A kezelőközpont az Út és Híd Rt. volt telephelyére épül majd
Fotó: Tuchiluș Alex
Sepsiszentgyörgyön megkezdték a Cigaretta utcai terület rendezését, ahová az elkövetkező években a kórházhoz tartozó egészségügyi létesítményt építtetne a megyei önkormányzat.
2025. március 11., 20:012025. március 11., 20:01
A háromhektáros terület korábban a Kovászna megyei Út és Híd Rt. szék- és telephelyét képezte, a megyei önkormányzat négy évvel ezelőtt vásárolta meg kórházbővítés céljából. Az elmúlt napokban a román sajtóban felröppent a hír, miszerint
Henning László, Kovászna Megye Tanácsának alelnökeke szerint azonban még korai lenne konkrétumokról beszélni. Ami biztos, hogy
Mint mondta, jelenleg bontási munkálatok zajlanak, az erre vonatkozó tanácshatározatot nemrégiben hagyta jóvá a testület. „Most ki kell takarítani, rendbe kell tenni a területet, a bontás várhatóan egész évben eltart” – mondta az alelnök, hozzátéve, hogy a megvalósíthatósági tanulmány sem készült még el, ez egy következő lépés.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórházat bővítenék
Fotó: Tuchiluș Alex
A projekt kapcsán korábban olyan elképzelések is elhangzottak, hogy a kezelőközpontban utógondozó-felépülési központ, a gyerek- és felnőtt pszichiátriai, valamint a gyerek-ideggyógyászati osztályok kapnának helyet.
Az alelnök megerősítette, hogy egészségügyi komplexumban gondolkodnak, de a részletek attól is függenek, hogy milyen pályázati lehetőségek nyílnak meg a következő években, a kivitelezés pedig akár 5–6 évet is igénybe vehet.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly büntetőügyének hátterében. A védőügyvéd Kolozsváron mutatta be az elmúlt tizennégy évet.
Lejárt szavatosságú fertőtlenítőszereket találtak a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) ellenőrei a maroshévízi városi kórházban. Az intézményt megbírságolták, a termékek használatát megtiltották – közölte a DSP vezetője, Tar Gyöngyi.
Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.
Romániában jegyezték a legnagyobb éves visszaesést a kiskereskedelmi forgalomban az Európai Unióban 2026 júliusában – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a pénteken közzétett adataiból.
Egy drón szárnyát sodorták partra a hullámok pénteken a konstancai Modern strandon.
Több mint 700 ezer gyermek részesült a 2025–2026-os tanévben az 500 lejes oktatási támogatásból. A program a következő tanévben is folytatódik, a jogosult családoknak azonban időben be kell nyújtaniuk a kérelmet.
Csaknem 2,9 millió óvodás és diák ül vissza szeptember 7-én az iskolapadba Romániában. A 2026–2027-es tanév 36 tanítási hétből áll, a vakációk időpontjai pedig már hivatalosak – egy februári szünetről viszont a megyei tanfelügyelőségek döntenek.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia olyan diákokat és egyetemi hallgatókat vár önkéntesnek, akik szívesen bekapcsolódnának az intézmény tevékenységébe.
Újabb harminc nappal meghosszabbította pénteken a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi katasztrófavédelmi bizottság.
szóljon hozzá!