Ezer év távlatából nagyon nehéz valakinek a személyét megérteni és vele azonosulni – mutat rá Hegedűs Enikő. „Szent Lászlóról minden magyar ember hallott, tudjuk, hogy nagy király volt, lovagkirály volt, vitéz lovag és Erdély védőszentje. A középkorban a keresztény lovagok oszlopának, a haza bajnokának tartották. Ma viszont nincs tapasztalatunk sem a királyságról, sem a lovagságról, még a lovagiasságról is kevés. Ezért is gondolom, hogy a képek segíthetnek bennünket, hogy jobban megértsük, hogyan láttatták azok, akik közelebb álltak időben hozzá, és mit emeltek ki az ő életéből.”

A művészettörténész lapunknak elmondta, nagyon korai ábrázolások nem maradtak fent. Az első fejereklyetartó is elpusztult, ami III. Béla korában László király szentté avatásakor készült. A későbbi korok ábrázolásait is meghatározta, ahogy Szent László alakját megjelenítette a Képes Krónika, majd az Anjou korban a Magyar Anjou Legendárium, illetve Luxemburgi Zsigmond korában készült fejereklyetartó heroizáló-idealisztikus fej ábrázolása.

„Hogy melyik időszakban mit emelnek ki egy szent életéből, az az adott időszakot is jellemzi. Mai látásunkat is befolyásolják az ismereteink, az adott közösséghez való tartozásunk tudata és annak szemlélete. Például a székelység számára, ahol a határvédelem nagy jelentőséggel bírt Szent László védő szerepét inkább megőrizték (a legendák is). Vélhetően egy Horvátországban élőnek más a Szent Lászlóhoz társított képzete.”

Legendaábrázolások

A legismertebb Szent László-képek a templomokban fellelhető legendaábrázolások, ezek többnyire a XIII. század vége, XIV. század eleje és a XV. század első fele közötti időszakban készültek – főként az Anjou korban és Zsigmond uralkodása alatt. „A legenda egy történelmi eseményhez kötődik, egyesek szerint az 1068-as kerlési–cserhalmi ütközethez, mások szerint az 1091. évi kisvárdai csatához. A csata egyik jelentéktelennek tűnő epizódját emelték ki, amelyben László (herceg) megmentett egy kun (besenyő) által elrabolt magyar lányt. Abban, hogy ez a világi és drasztikus képekből álló jelenet a templomokban helyet kapott, vélhetően közrejátszott egyrészt a külső ellenség fenyegetése, másrészt valószínű, hogy az egyház a nem keresztényi szokásokat, mint a leányszöktetés ezáltal is próbálta jó irányba befolyásolni.”

A haza bajnoka, a védtelenek segítője

Mint mondta, a legtöbb esetben – már a korai ábrázolásokon is – Szent László egy pajzzsal és bárddal jelenik meg, amelyek valószínű, a sírjánál lehettek, és amiatt kerültek be a képi ábrázolásba. Van olyan ábrázolás, amelyen megjelenik mind a három magyar szent király úgy, hogy ők különböző életkorokat is megjelenítenek: István a legidősebb, László a középkorú és Imre a legfiatalabb. Ennek volt képi előzménye a bibliai Háromkirályok alakjában. László nem annyira a kontemplatív, imádságos élet, inkább a harcias, lovagias életnek vált a szent példaképévé. A középkor folyamán Európa-szerte volt erre példa: az angoloknál Szent Edmund, a cseheknél Szent Vencel alakjában hasonló lovagkirályt tiszteltek. A háborúkban használt fegyverzetben, páncélöltözetben jelenítik meg a leggyakrabban. Ugyanakkor, a XVIII. századtól gyakran ábrázolták nemesi öltözetben, királyi palásttal és zárt királyi koronával. Szent László mint a haza bajnoka és védője, annak a lovagkirálynak megtestesítője, aki a harci teljesítményei mellett igazságos, törvényhozó bölcs király, valamint a szegények és az árvák védője. Egy-egy korszak benne látta uralkodói eszményét. Kultuszának alakulásában a késő középkorban hatott Szent György elterjedt tisztelete is. Későbbi korokban Szent László kultuszát is befolyásolta a Magyar Királyság közjogi, politikai és vallási helyzete is. Annak változása is hozzájárult a Patrona Hungariae eszme XVII-XVIII. századi feléledéséhez. A Magyarok Nagyasszonyának ábrázolásaihoz társították a legismertebb magyar szenteket. Számtalan XVIII-XIX. századi oltáron a Szűzanya mellett látható Szent István és Szent László alakja. Különállóan is ábrázolták, ugyanakkor a XIX-XX. században is többnyire a középkorban kialakult képtípusokhoz, ikonográfiához térnek vissza – magyarázta Hegedűs Enikő. „A fej ábrázolásában mindmáig meghatározó a fennmaradt XV. századi fejereklyetartó, az úgynevezett hermán kialakított arcvonások. Zsigmond kori idealizáló, karakteres vonások még a mai köztéri szobrokon is visszatükröződnek. A hermát eredetileg Váradon őrizték, Szent László sírja közelében. Az 1192. évi szentté avatáskor választották el külön a testtől a fejereklyét és a karrészeket. Az egyik karereklye Raguzába (Dubrovnikba) van. A hermát a protestantizmus térnyerésével, ill. a törökök elől menekítik Váradról. Naprágyi Demeter erdélyi püspök viszi magával Gyulafehérvárra, majd onnan a Királyi Magyarországra. Naprágyi győri püspöki kinevezésével kerül a fejereklyetartó Győrbe. A váradi püspökök bár több ízben kérték vissza, csupán egy részt kaptak az ereklyéből. László király szentté avatásnak a hétszázadik évfordulójára készült a váradi új ereklyetartó, amit a székesegyház kincstárában meg lehet tekinteni. Érdemes megnézni a régi ábrázolásokat, hogy miként jelenítették meg elődeink Szent László alakját. Vélhetően általuk mi is közelebb kerülünk alakjához, szellemiségéhez” – összegzett.