
Az RMDSZ-frakció és Mike Levente szavazata miatt elmarad – ez állt a plakáton. Ketesdi Imre nem érti, hogy az ő neve miért nem szerepel a szövegben, hiszen ő is megszavazta a költségcsökkentést
Fotó: Erdély Bálint Előd
Múlt héten fogadta el Székelyudvarhely éves költségvetését a helyi önkormányzati képviselő-testület, a polgármesteri hivatal által előterjesztett tervezettel szemben azonban több módosítást átvitt az RMDSZ-frakció és az MPP-s tanácsosok egy része. Jelentősen csökkent egyebek mellett a rendezvényekre szánt keret, így elmarad a nőnapra tervezett koncert, de például a gyereknapi, a városnapi és a május 1-jei hagyományos programok sorsa is kérdéses.
2020. február 25., 11:342020. február 25., 11:34
A beruházási keret felduzzasztása érdekében vontak el összeget több költségvetési fejezettől a múlt csütörtöki tanácsülésen, egyebek mellett az 1,6 millió lejesre becsült rendezvénykeretből 850 ezer lejt csoportosítottak át a többséget alkotó önkormányzati képviselők. Simon Mária Tímea, a hivatal szervezési osztályának vezetője már az ülésen kifejtette:
A csökkentést rendezvényekre lebontva, tételenként szabták meg, csupán a nemzeti ünnepeket hagyva ki a sorból.
„Van olyan esemény, amelynél a tervezett költségvetésből mindössze 23 százalékot szavazott meg a testület ezen része. Ez történetesen a már leszervezett nőnapi rendezvény esetében áll fenn. A jóváhagyott 15 ezer lejes keret ugyanis nem elegendő a tervezett és már meghirdetett program lebonyolításához.
– közölte Zörgő Noémi. A polgármesteri hivatal sajtószóvivője továbbá megjegyezte, az RMDSZ-es frakció és Mike Levente MPP-s önkormányzati képviselő döntése miatt hosszú évek óta először nem lesz nőnapi előadás.
A karcsúsítás más városi rendezvényeket is érint: felére csökkent a víz és a Föld napjára tervezett rendezvények költségvetése, a városi majálisra a tervezett költségek alig 31 százaléka maradt. De az Udvarhely Napok esetében is hasonló a helyzet, a betervezett keret 69 százalékát vették el a tanácsosok. Simon Mária Tímea ennek kapcsán úgy fogalmazott:
A városi gyereknapot szintén érinti a döntés, hiszen onnan elvették a tervezett keret 67 százalékát, de megnyirbálták a Digitális Kaláka, a karácsonyi vásár, a városi szilveszter, illetve a végzős diákoknak szervezett koncert költségvetését is, a legtöbb esetben 50 százalékkal csökkentve a tervezett keretet.
Zörgő Noémi fontosnak tartotta elmondani, hogy a polgármesteri hivatal rendezvényszervező irodája az elmúlt három évben tudatosan építkezett, létrehozva a különféle alkalmakra szervezett minőségi, értékes rendezvényeket. „A Szent István-nap tavalyi kiadása például elérte azt, hogy az Erdélyi Magyar Fesztivál Szövetség tagsági körébe meghívást kapott. Így olyan fesztiválokkal kerülhet egy csapatba, mint a Partiumi Magyar Napok, a nagyváradi Szent László Napok, a Kolozsvári Magyar Napok, a Vásárhelyi Forgatag stb.” – tudtuk meg a sajtószóvivőtől. Az illetékes hozzáfűzte:
Probléma ugyanakkor az is, hogy a legtöbb rendezvény szervezése már hónapokkal ezelőtt elkezdődött: az Udvarhely Napok esetében már tavaly elkezdődtek az egyeztetések a fellépőkkel, idén januárban már körvonalazódtak is az esti koncertek.
Az indoklás
Az RMDSZ-frakció azzal indokolta a több költségvetési fejezetet is érintő átcsoportosítást, hogy 2020 a beruházások éve kell legyen Székelyudvarhelyen, ugyanakkor kevesellték az idei saját beruházási kerethez betervezett mintegy 9 millió lejt. A módosítások révén körülbelül 13 millióra nőtt Székelyudvarhely beruházási tétele, az átcsoportosításban azonban több olyan fejlesztés kapott kis pénzösszegeket (20–100–200 ezer lejeket), amelyeknek tényleges megvalósítási költsége ennek többszöröse. A módosítások révén egyébként nem csak a rendezvények kerete csökkent: mintegy másfél millió lejjel csökkent a polgármesteri hivatal működési költségkerete, de a Városi Sportklub működési keretének is csak a fele maradt meg.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
2 hozzászólás