
Fotó: Hargita megye tanácsának sajtószolgálata
A napokban aláírták a 127A megyei jelzésű út felújításának első felújítási szerződéseit – tájékoztat közleményben Hargita Megye Tanácsának sajtószolgálata.
2019. augusztus 12., 21:552019. augusztus 12., 21:55
A szerkesztőségünknek is elküldött közleményben emlékeztetnek, hogy 2016. augusztusában az árvíz súlyos károkat okozott a Gyimesek-vidékén. Mint írják, azóta, minden évben karbantartási munkálatokból igyekezett a megyei tanács újjáépíteni az infrastruktúrát, mindezek mellett pedig tavaly Hidegség-patakán három új híd készült el. A közlemény szerint októberben Hargita Megye Tanácsa Neamț Megye Tanácsának képviseletével is egyeztetett annak érdekében, hogy közösen átjárhatóvá tegyék a megyehatárt, összekötve Erdélyt Moldvával ezen az útvonalon is.
Ennek első három részére sikerült már a kivitelezőkkel szerződést kötni. Az első és második részben, a 12A országúttól Hidegségig, az aszfaltozott részig, illetve az aszfalt végétől Bükkhavaspatakáig a Winfor Trade Kft. és az Aqua Parc Kft. közösen végzik el a munkálatokat.
A harmadik szerződés értelmében pedig a Multipland Kft. két-két hidat épít Hidegségpatakán és Bükkhavaspatakán.
A munkálatok várhatóan augusztus végén kezdődnek. Jövőre szeretné Hargita Megye Tanácsa meghirdetni a felújítás többi kiírásait. Tavaly szeptemberi ülésén a testület megszavazta a teljes beruházást, amelynek összértéke, a jelenlegi munkálatokkal együtt több mint 86 millió lej (áfával).
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint
A megyei tanács elnöke korábban a vízügyi minisztérium és az országos vízügyi hatóság figyelmét is felhívta, elmarasztalva a bákói vízügyi hatóságot, amiért évek óta jelentős károkat okoz az árvíz a Gyimesekben.
A munkálatokat a lakott településen kezdik, hogy a helyiek védve legyenek a következő áradások során, így a közbeszerzéseket is ennek megfelelően bonyolította le a megyei önkormányzat. Hosszú távú cél, hogy a megyei utat a megyehatárig újítsák fel – zárul a közlemény.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!