
Fotó: Csíkmadaras Polgármesteri Hivatala
Télire szünetel a nagy forgalmú E578-as út melletti járda építése Csíkmadarason, jó hír, hogy a munkálatok nagy része elkészült. Új buszmegállók, parkolók épültek, és a meglévők mellé további gyalogátjárókat is kijelölnek.
2024. december 06., 09:592024. december 06., 09:59
Tavasztól rendszeres forgalomkorlátozásokkal szembesültek az E578-as úton Csíkmadarason áthaladó autósok, előfordult, hogy a Csíkszereda irányából érkező gépjárművek Csíkrákosig álltak sorba, és többszöri várakozás után jutottak át a munkaterületen, ahol csak egyik útsáv volt járható. Az autósok kellemetlensége viszont a helybeliek közlekedésbiztonságának növelését jelentette, a korlátozásokra ugyanis a járdaépítés miatt volt szükség.
A munkálatokat egy helyi cég végzi, és 75 százalékban elkészültek – tudtuk meg Péter Dávid polgármestertől, aki azt is jelezte, most már téli szünet következik, és tavasszal folytatják.
Fotó: Csíkmadaras Polgármesteri Hivatala
A járdát a község Csíkszereda felőli bejáratától a temetőig a főút mindkét oldalán építik, összesen 4200 méter hosszúságban, födött esővíz-elvezető sáncokat, kapubejáratokat kialakítva, ugyanakkor két buszmegállót is kialakítottak, ahová be tudnak állni az autóbuszok, így nem tartják fel a forgalmat. A községvezető szerint ezek aszfaltozása ezután történik meg, és ugyanígy jövőben szerelnek majd parkolásgátló oszlopokat is egyes járdaszakaszokra, ahol a közlekedésrendészettel történt egyeztetés alapján erre mód van.
Szintén a közlekedésrendészet adott beleegyezést újabb gyalogátjárók kialakítására is a nagy forgalmú úton, így a meglévő kettő mellé, amelyek elhelyezését is módosítják a lakosság igényei szerint, újabb négy gyalogátkelő lesz majd Madarason megkönnyítve ezzel az átjárást.
Péter Dávid hozzátette, utcai szemeteskosarakat is kihelyeznek az út mentén, a lakosság feladata lesz ugyanakkor vigyázni mindenre, ami elkészül. Az Anghel Saligny-program részéről közel 10 millió lej értékű támogatást nyert a község a beruházásra, amelyet jövő év júniusáig szeretnének befejezni.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!