Elhunyt Szabó K. Attila

Szabó K. Attila 1937. augusztus 7-én született Székelyszenterzsébeten, a középiskolát a székelykeresztúri tanítóképzőben végezte 1955-ben, majd a Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom, illetve pedagógia-lélektan szakára járt. Az egyetem után előbb rajoni könyvtáros volt Székelykeresztúron, majd szülőfalujának iskolájában kapott tanári kinevezést. Innen körzeti iskolaigazgatónak helyezték át Rugonfalvára, ahol nyolc évet töltött, de mindvégig betanított az 1–4. osztályban is, hogy folyamatában lássa a gyerekek fejlődését.

A Benedek Elek-iskolába 1972-ben versenyvizsgázott sikeresen, itt huszonhét évig tanított pedagógiát, lélektant és más szaktantárgyakat, illetve gyakorlatvezető tanár volt. 1999-es nyugdíjazása után is visszajárt tanítani szeretett iskolájába. 2004-ben hagyott fel a tanítással.

Szakterülete a tanítóképzés története volt, kutatómunkájának eredménye az Erdélyi tanító- és óvónőképzők történetéből című vaskos kötet. Szaklapokban is publikált.

A tavaly vele készített interjúnkban így vallott pedagógusi önmagáról a tanár úr. „Rugalmasnak és nyitottnak tartottam magam. Az előírt, kötelező tananyag mellé pluszba mindig beloptam ezt-azt. Ha a diákok rázni kezdték a kezüket, azt jelentette, elfáradtak, és jöhetett az énekszünet. Mindig megkérdeztem őket, hogy a tanuláson kívül mit csinálnak, próbáltam feléleszteni az érdeklődésüket más iránt is, mert tanárként én magam is olyan voltam. (…) Amikor utoljára csengettek ki, végiggondoltam a pályafutásomat, és kérdések formájában fogalmaztam meg, hogy milyen egy jó pedagógus, mi a feladata, és vajon jól teszi-e a dolgát vagy sem. Nehéz megítélni, hogy visszamenőleg vajon miként csinálnám, de mások a körülmények is. Én a szakommal és pályámmal is elégedett voltam, sosem bántam, hogy nem orvos vagy mérnök lettem.”

korábban írtuk

Pedagógiai eszmék az önálló Bolyai utolsó évfolyamából

A tanítóképzés negyvennégy éven át volt a szívügye, megírta hattyúdalát, de nyugdíjasként sem tétlenkedik. Szabó K. Attilánál jártam, azaz Tillunál, ahogy diákjai a háta mögött hívták, s amiről persze neki is tudomása volt.