
Használják az újonnan vásárolt buszokat
Fotó: Erdély Bálint Előd
A tervek szerint hamarosan Székelyudvarhely szombatfalvi részére is lesz járata a városi tömegközlekedést működtető Urbana Rt-nek; ezt az új elektromos járművel oldanának meg.
2023. január 22., 19:062023. január 22., 19:06
Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának mindhárom újonnan vásárolt autóbuszát sikerült forgalomba helyezni, így a Budapest vezetőségétől kapott régiekkel együtt
– tudtuk meg Gál Ferenctől, a vállalat szállítási menedzserétől.
Két új és egy régi buszt használ jelenleg a szolgáltató a megszokott útvonalak bejárására: óránként indul járat Bethlenfalváról, illetve a Jézus-kápolnától, valamint ennél rövidebb időközönként a Cserehát-lakótelepről. Ezeken kívül
Ha valamelyik útvonalon meghibásodik egyik járművük, azt a harmadik, anyaországból kapott busszal pótolják.
A különjárat esetében korábban ugyan volt lehetőség arra, hogy – előre leegyeztetve, szervezett körülmények között – iskolásokat szállítsanak például a Szejkefürdőre tanulmányi útra, de jelenleg ezt nem lehet megoldani, hiszen a korcsolyaoktatás megkezdése óta folyamatosan foglalt a jármű – jegyezte meg Hadnagy Gábor, az Urbana Rt. igazgatója.
Gál Ferenc közölte, eddig még csak próbaútjai voltak az új elektromos busznak, esetleg cserejárműként használták, ami
A tervek szerint újraindítanák a Szombatfalvára közlekedő járatot, erre pedig megfelelő lehet az új jármű. Egyelőre még csak tesztelni fogják az útvonalat, azonban két héten belül véglegessé válhat a járat.
A menedzser megjegyezte, korábban felkészítették a buszokat a téli időszakra, mindegyikre vásároltak téli abroncsokat. A sofőrök tekintetében is jó csapat állt össze, munka közben többször átestek már rendőrségi ellenőrzéseken, de sosem voltak problémák. Azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy a régi buszok ki lesznek-e vonva a forgalomból, amennyiben újabb járműveket vásárol a városvezetés.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!