
Egyelőre egyedül tiltakozik
Fotó: Haáz Vince
Dolgozni szeretne, játékokkal kereskedne a Somostetőn a 74 éves marosvásárhelyi Hajnal Zoltán, aki az árusokat érintő bonyodalmak miatt jelenleg a városháza előtt éhségsztrájkol.
2022. május 12., 14:592022. május 12., 14:59
2022. május 12., 15:192022. május 12., 15:19
Az idős, cukorbeteg férfi, mint a Székelyhonnak elmondta, azért vonult az utcára, mert május 3-ától nem engedték, hogy megnyissa a Somostetőn lévő bódéját. Mint megtudtuk, már 1999 óta minden tavasztól késő őszig játékokat árul a közkedvelt helyen, ebből tartja el családját.
Idén – akárcsak az előző években – 40 ezer lejes kölcsönt vett fel, abból az egész idényre való játékmennyiséget megvásárolta. „Azt ígérték nekünk, hogy hagyják, hogy dolgozzunk, áruljunk, egészen addig, amíg megszervezik a versenytárgyalást, és kiderül, hogy hol lesznek az új bódék, kik árulhatnak majd ott. Nem így történt. Május 3-a után nem hosszabbították meg a működési engedélyemet, sem nekem, sem másik 27 árusnak. Azt sem mondták meg pontosan, hogy mikor lesz a versenytárgyalás, mikor rendeződnek a dolgok. Más választásom nincs, mint egészségemet és életemet kockáztatva az hivatal elé vonulok, hogy mindenki megtudja hogyan bántak el velünk” – magyarázta.
Fotó: Haáz Vince
A marosvásárhelyi Somostetőn 28 kereskedő árult fagylaltot, vattacukrot, játékokat, pattogatott kukoricát, miccset. Nekik év elején a városháza azt ígérte, hogy amíg nem szervezik meg a versenytárgyalást, addig minden maradhat úgy, ahogy volt előző években. Május elején azonban nem hosszabbították meg a működési engedélyüket. Az érintettek azt sérelmezik, hogy sem az állatkert igazgatója, akihez a Somostető tartozik, sem a város polgármestere nem fogadja őket, nem áll szóba velük. A prefektustól is segítséget kértek, egyelőre hiába.

Zárva maradtak a bódék ezen a hétvégén is a marosvásárhelyi Somostetőn, mivel nem sikerült törvényes megoldást találni a kinyitásukra.
Soós Zoltán polgármester Bukarestben tartózkodik, a városháza sajtószóvivője a Székelyhon megkeresésére azt mondta, az állatkert igazgatója tud érdemben választ adni arra a kérdésre, hogy mi lesz az elkövetkező időszakban a bódékkal. Ez nemcsak azért fontos kérdés, mert 28 családot, vállalkozást érint, hanem, mert hétvégenként több ezren látogatnak a Somostetőre és az állatkertbe, jelenleg pedig egyetlen kis vendéglő van, ahol falatozhatnak, vizet, fagylaltot vehetnek.
Szánthó Jánost, az állatkert igazgatóját egyelőre nem sikerült elérnünk.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!