Egyre gyorsuló folyamat a kisebbségek nyelvi asszimilációja

Hetedik alkalommal rendezték meg az Énlaka Konferenciák előadássorozatot a hétvégén Énlakán. A rendezvényen Nyelvi sokszínűség a Kárpát-medencében – a kisnyelvek helye és szerepe Európában címmel tartott előadást szombat délután Visy Zsolt régészprofesszor, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa, aki egyébként már több mint egy évtizede végez kutatásokat a településen, néhány éve pedig régészeti feltárásokat is.

Értekezésében a Kárpát-medence benépesedéséről és az itt teret hódított nyelvcsaládokról beszélt, a magyarok eredetének kérdésébe nem belemenve, csupán röviden kitérve a genetikai és szokásbéli török elemekre.

– mondta, majd a térség etnikai képének változásairól beszélt, felelevenítve a török kort is, amikor a magyarok – a középső területektől és Erdély bizonyos részeitől eltekintve – kisebbségbe kerültek.

A magyar nyelv kettős helyzetére és egyedülállóságára is kitért Visy Zsolt. „A Kárpát-medencében manapság beszélt nyelvek túlnyomó többsége az Európában beszélt nagy nyelvcsalád tagja, rokona, így nem érzi magát egyedül.

Ugyanakkor viszont a magyar nyelv a világ mintegy 7000 nyelve között – nagyjából 15 millió aktív használója révén – a 42. helyen áll, Európa 67 nyelve között pedig a 12.-en. „Ez jelentős dolog, és arra int, hogy ne kezeljük a világ valóban kis nyelveivel egyformán a magyar nyelvet” – hívta fel a figyelmet a professzor.

A kisebbségbe került nyelv helyzete azonban nem megfelelő, az államnyelv – spontán, illetve tudatos cselekménysor eredményeként – egyre inkább háttérbe szorítja, és e tekintetben – minden várakozás ellenére –

nincs lényeges különbség a kommunista éra és a demokratikus fordulat óta eltelt harminc év gyakorlatában – jelentette ki az előadó, kitérve a kisebbségi nyelv használatát korlátozó rendeletek és a tudatos etnikai beavatkozások asszimilációs veszélyére is.

Ennek a gyakorlatnak teljesen ellentmond az UNESCO alapszabálya, amely a nyelvi sokszínűség megóvását és fenntartását alapelvként határozza meg, és amelyből kiindulva a szervezet számos kezdeményezést indított a nyelvi sokszínűség támogatására. Ilyen például az anyanyelv nemzetközi napja (február 27.), amely az UNESCO 1999-ben megtartott kongresszusán hozott döntés óta létezik, és egy rendkívül sikeres kezdeményezés.

A nyelvi jogokat az ENSZ az alapvető emberi jogok fenntartása szempontjából a nélkülözhetetlen elemek közé sorolja.

A nemzetközi anyanyelvi napokon tartott ünnepségeken, konferenciákon és nyilatkozatokban egyre erőteljesebben hangoztatják a nyelvi jogok fontosságát, számos kiterjedt nemzetközi kutatást végeztek a témában, a kisebbségi nyelvek helyzetét illetően életre hívták a Veszélyeztetett Nyelvek Alapítványát, amelyben kiváló szakemberek figyelik az egyes régiók nyelvi folyamatait – sorolta az előrelépéseket Visy Zsolt, bár az előadás végén feltett hallgatói kérdésre elmondta,

sem az UNESCO, sem az Európai Tanács, sem az Európai Parlament nincs abban a helyzetben, hogy valamiféle felügyeletet vagy ellenőrzést gyakoroljon a vonatkozó rendeletek, ajánlások betartása tekintetében.

Egy nemrég lezárult, 24 európai ország többnyelvűségi helyzetét egységes és összevethető módon vizsgáló kutatás eredménye alapján egy fontos hiányosságra is felhívta a figyelmet Visy Zsolt. Az Európai Bizottság 2002-ben kiadott barcelonai célkitűzésében az anyanyelv mellett további két nyelv elsajátításának irányelve szerepel: egy regionális és egy globális nyelvé. Csakhogy a kisebbségben élők számára ez nem egyértelmű, sőt kifejezetten hátrányos lehet,

ha ugyanis az anyanyelv nem egyezik meg az adott ország államnyelvével, akkor a kisebbségben élők anyanyelve nem kerül be a három nyelv közé.

Nézete szerint a helyes megoldás az volna, ha a regionális nyelv az államnyelv lenne, amennyiben az nem azonos az anyanyelvvel.

A kisebbségek spontán és kevésbé spontán nyelvi asszimilációja egyre gyorsuló folyamatként írható le, és szomorú, de

a huszonegyedik század végére a jelenlegi mintegy 7000 nyelv 90 százaléka el fog tűnni, és helyüket a legelterjedtebb nyelvek foglalják majd el

– hívta fel a figyelmet a riasztó jövőképre a professzor, hozzáfűzve, hogy a nyelvi asszimilációs folyamat ellenszerének megtalálásához nagy szükség van a kutatásokra. Változást számos egyéb fontos teendő között az anyanyelvi írásbeliség fenntartásával és támogatásával lehet elérni, az anyanyelvi nevelés elsődlegességének fenntartásával az anyanyelv iskolai képzésben való elsajátításával szemben, továbbá a közösségek nyelvi jogainak és életfeltételeinek jobbításával.

Elengedhetetlen ugyanakkor e tekintetben a veszélyeztetett nyelvű közösségek iskolarendszerének teljes vertikumban való létrehozása és fenntartása, és az anyanyelv használatának egyenrangú biztosítása a közigazgatásban, társadalmi érintkezésben, valamint a kultúrában, továbbá a többségnek a kisebbséggel szemben tanúsítandó toleranciája

– idézte a szakértők, európai politikusok, illetve nemzetközi szervezetek álláspontját a professzor. „A nemzetközi közösség tehát tisztában van a kisebbségi nyelvek helyzetével, többszörösen leszögezte, hogy ezek eltűnése óriási kulturális veszteséget jelentene, és határozatokban, ajánlásokban, konferenciákon, illetve tudományos tanulmányokban folyamatosan arra hívja fel a tagországok figyelmét, hogy

a nyelvi és kulturális sokszínűség megőrzése és erősítése az emberiség közös ügye.

Sajnálatos tény, hogy ezek az intések és ajánlások a napi politikában, a tévesen felfogott nemzetállam keretében, vagy akár a globalizáció rohamos terjeszkedése közepette elsikkadnak, a kitűzött célok csak kis lépésekben, lassan valósulnak meg” – fogalmazott előadása végén Visy Zsolt, reményét fejezve ki, hogy a múlt tanulságainak tükrében a helyzet a jövőben megváltozik és a Kárpát-medence népei rátérnek a kölcsönös megértés és az őszinte együttműködés útjára, egymás nyelvének és kultúrájának kölcsönös megbecsülésére.